A jégkirálynő (Átírás alatt)

Szeretném, hogy bízz

Miután Toni és Valéria is elhagyták a közös házunkat, azzal a céllal, hogy máshol legyen elszállásolva, amiről még senki nem tudott semmit. Val kiborulása teljesen jogos volt, ezzel pedig mindannyian tisztában voltunk. Az az év, amikor én a gimnáziumba kerültem, Nátnak a legrosszabb időszak volt. Állandóan verekedett a felsőbb évfolyamosokkal, akik bármilyen flegma stílusban nyilvánultak meg felé. Ez pedig csak az iskolában volt. A konkrét igazságot nem tudom, de mindenki arról beszélt és beszél a mai napig, hogy Nát minden buliban verekedett. Teljesen mindegy volt, hogy az valaki más házában történt, vagy szórakozóhelyen. Akkor azt hittem, hogy ezzel is fokozni akarja a népszerűségét az iskolában, hiszen mi másért verekedni állandóan, szinte ok nélkül? Így legalább minden héten ő volt a téma és az, hogy miket csinált. Ám most így elnézve őt, az ágyon ült görnyedt háttal, az arcát beletemetve a tenyerébe, már kicsit sem gondolom ezt. Szerintem igenis tisztában van a tettei következményeivel, tudja, hogy ezt most nagyon elrontotta, de visszafordítani már nem lehet. Azzal pedig már hiába jön, hogy nem lesz több ilyen, mert már senki nem fog hinni neki. Az egész 11. év lement nála bunyó nélkül, mindenki abban bízott, hogy megmarad a nagymenőnek, egy szoknyapecérnek. Most viszont a saját haverjának ment neki, ennek pedig mindenki a tanúja volt, nem jöhetett azzal, hogy nem igaz, amit mindenki állít. Ezt most nagyon eltolta, arról nem is beszélve, hogy ezer százalék, hogy rúgják ki. Ezt már nem fogják tudni elsimítani neki. Egymással szemben ültünk, Nát a mi ágyunkon, én pedig Valériáékén, ami most teljesen üres volt.

- Ezt aztán jól elbaltáztuk... - dünnyögtem, mire Nát rám nézett és csak kelletlenül elmosolyodott.

- Mondasz valamit Osváth.

- Nem értem, miért verted össze Andrist. Csak egy hülye majom. - mondtam, mire Nát nagyot sóhajtott.

- Úgy beszélt rólad, mintha egy senki lennél, ezt pedig nem hagyhattam. - nézett mélyen a szemembe.

- Miattam fognak kirúgni, Nát. Ennyire azért nem vagyok fontos személy. Eddig sem kellett megvédened a bunkóktól, és elvoltam, túléltem. - mondtam, mire ő csak leszegte a fejét. - Ennek ellenére, köszönöm, hogy felborítottad értem Andrist, székkel együtt. - mondtam, majd Nát elnevette magát, mire én is.

- Megérdemelte, igaz? - kérdezte, miközben a nevetéstől kigördült könnycseppeit törölgette.

- Az nem kifejezés! Egy igazi paraszt a srác!

- Jó, azért az sem volt semmi, hogy csak úgy lazán odasétáltál Barbihoz, és lekevertél neki egyet. - folytatta, ennek következtében pedig mégjobban nevetni kezdtünk.

- Nagyon nem kedvelem őt, igazán érett már neki az a pofon, az elmúlt két év alatt. Mindig belém kötött, holott hozzá se szóltam. Soha. - magyaráztam, miért is pofoztam fel Barbarát. A lány azóta oda -oda szúr, mióta ebben az iskolában tanulok, pedig soha hozzá se szóltam, ahogy senki máshoz sem.

- Biztos nehezen viseli, hogy jobb vagy nála. Mindenben. - mondta Nát, mire én csak megráztam a fejemet.

- Mégis miben lennék jobb? Hogy nem viselkedek úgy, mint egy igazi ribanc? Barbi ettől függetlenül szép, és csinos lány. Mindegyik srácot az ujja köré csavarja. Az ilyenfajta lányok, mint ő, pedig semmi másra nem vágynak. Csak erre. - javítottam ki Nátot, mire ő csak bólintva elfogadta az igazamat.

- Honnan tudsz ennyi mindent, az ilyen lányokról? Oké, azt már megtárgyaltuk, hogy az előző iskoládban nagymenő voltál. De az nem jelenti azt, hogy ismerhetsz minden féle típusú embert. - kérdezte, mire én csak nagyot sóhajtottam, és belekezdtem életem egy részének a mesélésébe.

- Bár hihetetlenül fog hangzani, de egyszer, még mielőtt idekerültem volna, én is olyan lány voltam, mint Barbi, vagy a barátnői. Egy kis hülye picsa, egy vastag, maszk hatású sminkkel a fejemen, úgy néztem ki, mint aki belefejelt egy vödörnyi highlighterbe, és akkor azt hittem, hogy ettől szép leszek. Nem voltam az. De mindenki irigykedve nézett rám, mikor végig mentem az iskola folyosóján, mert annak a lánynak voltam a legjobb barátnője, aki a gimnázium nagymenő csaja volt. Csupán kilencedikes voltam, Jenei Luca mégis úgy gondolta, hogy én vagyok az a lány, akit majd felemel, és népszerűvé tesz. - ecseteltem búskomor arccal. Így visszagondolva borzasztó az érzés, hogy valóban mekkora önbizalommal és beképzeltséggel meneteltem végig a folyosón, nem számolva azzal, közben kit alázok meg és kit nem. Sőt, Lucával még jókat is nevettünk közben.