A babakészítő szerelme [BEFEJEZETT NOVELLA]

1 - Ollóival hadakozott, miközben meg akarta őt ölni...

Egy kedves barátomnak, aki találkozásunk napján levette a macskát a fejemről. Örökké hálás leszek neked...

Arcát kezébe temette, miközben próbálta visszatartani a torkából előtörő zokogást. Ajkába harapott, hogy szája széle vérzett, de már ez sem segített. A könnyek előbújtak kék íriszeiből és a föld felé kezdtek csöpögni.

El akarta zárni a könnycsatornáit, el az ezüstös vízcsapot, melyből érzések csorogtak ki, de nem tudott megálljt parancsolni fájó szívének.

Tudta, hogy elárulták, de nem akarta elfogadni a tényt, hogy barátja ilyen módon akarta tönkretenni az életét. Szüntelenül csak a benne rejlő jóságot kereste kifogásnak, holott csak gyáva volt elfogadni, hogy átverték.

Hinni akart és bízni, egy életre szóló barátságban feloldódni, a hátát valaki hátának vetni és úgy nézni a csillagos eget.

Tudta, hogy ő az áldozat, de a lelke mélyén abban reménykedett, hogy a barátja csak beteg és ezért viselkedik így vele.

Suzuya meg akarta ölni, ehhez kétség sem férhetett. Ő pedig mindvégig, évek óta sejtette a szándékát. Mégis szüntelenül csak mosolygott a fiúra, aki megszállottja volt.

Suzuya imádta a babákat. Porcelán babák, rongyból készült cafatok, vudu babák, melyek szenvedtek a beléjük szúrt tűktől, marionettek, viaszfigurák, minden, aminek műszeme volt és ijesztő vagy éppen aranyos lehetett.

Ryouta aranyos volt és kedves. Alacsony, karcsú alakú fiú, akinek vakítóan kék szemei voltak. Szerette a napos mezőket, szeretett kint lenni, álmai voltak, amiket célokká változtatva meg akart valósítani.

Suzuya beleszeretett. Hiába volt fiú, ő volt az egyetlen ember, aki nem riadt még el tőle. Tudta, hogy veszélyes amit tesz, hogy az életébe kerülhet, ha egy lelkiekben beteg ember mellett magad, de valami miatt nagyon szerette Suzuyát.

Gyűlölte a babákat, amiért Suzuya folyton- folyvást csak velük törődött. Naphosszakat ültek egymás mellett egy erdei padon nyaranként, sokszor szótlanul. Suzuya boldogan varrogatta a babáit, Ryoutának azonban nem volt mit csinálnia. Bámulta a fiút, amint az nagyban tevékenykedett.

Maga sem tudta, hogy miért nem szereti azokat a babákat, de valami miatt igazán nem csípte őket. Elvették tőle Suzuyát és ezért dühös volt rájuk. Féltékeny volt rájuk.

Egy nap Suzuya szeme előtt szétvágta az egyik rongybabát. A darabok egymás után potyogtak le a földre, a fiú pedig még direkt rá is taposott a cafatokra.

Suzuya megkövülten nézte végig, amint gondos munkáját az általa legjobban szeretett személy elpusztította. Lehajolt a levágott karhoz, a finom anyagú rongyos ruhához, a kikerekedő műszemekhez.

Aztán egy hirtelen mozdulattal előrerontott és a falnak döntötte Ryoutát. Kicsavarta a fiú kezéből az ollót, majd annak torkához szegezte.

- Miért tetted? - sziszegte. - Miért ölted meg?

- Egy babát nem lehet megölni - felelte.

Barátja keze a feje mellett csattant a megjegyzésre. Szemében szikrák gyúltak és fogaival is már- már vicsorgott.

Azt hitte, hogy szerették, de most azt látta, hogy csak megtűrték. És ez fájt neki.

- Utálom a babáidat! - vágta a föléje tornyosuló fiú fejéhez. - Gyűlölöm őket!

Ahogy Suzuya látta az esetlenül könnyező fiút, a tekintete meglágyult és az ollót is elejtette. A lábainál csattant az éles penge, de mit sem törődött vele. Csak Ryoutát látta, a megbántott Ryoutát.

- Azt szeretném, ha te is egy babám lennél - szeme őrülten csillogott. - Te lennél mindközül a legszebb. Beviaszoznám a testedet és kiállítanám a legbecsesebb helyre a műhelyemben.

Ryouta megrázta a fejét. Alig akart tudatosodni fejében a hallott ajánlat. Hogy egy baba legyen? Egy játékszer? Egy egyszerű tárgy, mely semmit nem ér?

Örökké látná a világot, de már nem tudatosodna benne semmi...

Megcsókolnák a rászálló lepkék, mindhalálig látná a zöld mezőt...

A szellő csak simogatná, időtlenül.

Örökké Suzuyával maradhatna...

A szíve mélyén egy kívánság megfogant és gyökeret vert. A gondolat roppant egyszerű volt, de egy dologgal nem számolt: a halállal. Mégis, csodásnak látta a legszörnyűbb dolgot is.

Félt és reszketett, de valahol mosolygott legbelül.

Felnézett Suzuyára és elveszett szemei határtalan feketeségében.

Talán megérné?

_____________________________________________

Szépséges napot^^

Ez egy új novella lenne, három részt szeretnék neki szánni. Hogy mi lesz belőle, az még elég homályos, de már nagy vonalakban megvannak az elképzeléseim.

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki figyelmet szentelt neki. Kedves barátom, neked pedig remélem, hogy tetszett. Még lesz folytatása, úgyhogy ne add fel!^^

Haru Amadare