¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Az egész hét olyan volt, mintha mindennap másnapos lettem volna. Azóta sem sikerült kipihennem azt a sok koktélt, amit múlthét pénteken ittam meg. Ennek talán az az oka, hogy soha nem részegedtem még le annyira, vagy az, hogy az állandó túlóra miatt alig alszom valamit.
Mr. Donnan a munkaidőm után még órákig dolgozik a z irodában, és ragaszkodik hozzá, hogy én is ezt tegyem az íróasztalomnál. Levelek, kontaktok, e-mailek, táblázatok, számlák. Mindent a kezembe nyomott a héten, amit csak lehetett, így csak halmozódott a munka.
A munka maga nem rossz. Kinek nem tetszene ha a munkaideje alatt egy kondicionált teremben, kényelmes széken ülve, írogasson, telefonokat intézzen, vagy emlékeztesse a főnökét, hogy meetingje lesz 2 óra múlva. De mikor azt a feladatot is rád bízzák, ami amúgy nem a tiéd lenne, és ezért az egész napot munkával kell töltened, falatnyi fizetésemelésért, az már nem fair. Szinte egy zombivá váltam, és már álmomban is e-maileket nyitogatok, olvasok el, és törlök ki.
Reggelente sietnem kell, mert a lehető legtöbbet próbálok kihozni az alvás időmből, ezért úgy nézek ki a nap folyamán, mint akit egy hurrikán kapott fel, és általában úgy is érzem magam. Teljesen szétesett a napi rutinom, és ma reggel a főnök azzal fogadott fél perccel azután, hogy leültem az asztalomhoz, hogy lehet, kelleni fogok a hétvégén is.
Lehet, hogy a legutóbbi péntekem volt az utolsó olyan hétvége, hogy élhettem az életem.
Szombaton miután átjött Jackson egy hatalmas pizzával, órákig beszélgettünk, és néztünk értelmetlen műsorokat, amiket aztán kibeszéltünk. Jól éreztem magam, és örültem, hogy végre valakivel tudtam pár mondatnál többet beszélni. Victoria óta nem voltak barátaim. Egyszerűen nem éreztem úgy, megéri a fáradtságot megismerni, megszeretni valakit, és a bizalmamba fogadni, ha utána az első adandó alkalommal eláruljon. Ha a legjobb barátom,– akit kisiskolás korom óta az egyetlen olyan embernek tartottam, akiben feltétel nélkül megbízhatok – átvert, és semmibe vett, akkor mit várjak attól, akit alig pár hete, vagy hónapja ismerek?
Bár a szombaton jobban telt, mint vártam, szüntelenül visszakúsztak az emlékek az előző estéről. Vagy Jackson mosolyáról, a tejes doboz színéről, vagy a tévében szóló zenéről, de mindig ott lebegett a fejem fölött a szórakozóhely, és Dallas. Ez folytatódott hét közben is, és a lehető legfurcsább pillanatokban jutott eszembe a szeme színe, vagy az, ahogyan rám nézett miután visszautasítottam. Ezért úgy döntöttem tegnap, hogy elmegyek, és ha mást nem is, Hadleyt megtalálom a Canyonban. Ott azt mondták, hogy csak beugrós, és van, hogy egész hónapban nem kell, hogy bemenjen dolgozni. A hölgy, aki ott volt, még a nevét sem tudta, csak azt, hogy néz ki. A következő vakvágányom szégyenemre a Facebook volt. Ki gondolta volna, hogy ennyi embert hívnak KC-nek, vagy Dallasnak Amerikában?
Most este 8 óra van, és az asztali lámpa erős fehér fénye foltokat éget a retinámra, és már a papírhalom, ami előttem áll teljesen összemosódott egy nagy pacává. A lehető legnevetségesebb feladatokat kapok túlórára, és kezdem úgy érezni, hogy Mr. Donnan élvezi, ahogy kikészíthet. Sikerül neki, az egyszer biztos.
