Ha a szépség elillan, mi marad?

°2. Fejezet°

Hosszú munkanap volt, de csak véget ér, mert mindennek vége kell, hogy legyen egyszer. Taemin ugyanannyit dolgozott a mai nap folyamán is, mint általában szokott, most mégis különösen "soha véget nem érőnek" érezte a munkát. De legalább már hazafelé tart, s ebben semmi az ég adta világon nem tudja meggátolni. Rettentően elfáradt, a vonaton is majdnem elalszik, pedig végig állva utazik. Alig várja, hogy otthon bedőlhessen a puha ágyába Harumo mellé. Még utazás közben is nagyokat ásítozik, pedig igazán nem szokása. Sőt! Kimondottan előnytelennek tartja, ha valaki nyilvánosan ásítozik, most mégis muszáj neki. A szemei le-leragadnak, alig bírja figyelni, hogy hol kell leszállnia. Végül csak-csak megáll a megfelelő állomáson az a vonat. Innen pusztán öt perc sétára lakik. Gyorsan letudja a távot és már élvezheti is párja üdítő társaságát. Talán ráveszi, hogy nézzen meg vele egy filmet. Mondjuk a Titanicot. Lehet, hogy kissé klisés és nem túl eredeti, de ő rajong ezért a filmért. Talán, mert reálisan tragikus lett a vége.

- Harumo, megjöttem. Mi a kaja? - kiabál, mikor kinyitja a kis apartman ajtaját. Nagyobb házat kéne venniük, mivel elég szűkösen vannak már. Taemin kulcsra zárja az ajtót, majd leveszi a cipőjét. Kicsit kilazítja a nyakkendőjét és párja dolgozószobájához megy. Neki dől az ajtótoknak, s végigméri szerelmét. Az éppen fényképeket szerkeszt. Mosolyogva sétál mögé, s átkarolja a nyakát. A másik úgy bele van feledkezve a munkába, hogy csak az ölelés pillanatában veszi észre párja hazatértét.

- Szia angyalom. Milyen napod volt? - kérdi a szőke szélesen mosolyogva, s üdvözlő puszit ad párja szájára. Amaz nagyot sóhajt, s kedvese ölébe ül.

- Többnyire hosszú. Jó újra veled. Vacsizunk?

- Ezt még be kellene fejeznem... - nincs esélye Harumonak végig mondania a mondatát, mivel Taemin megrovón néz rá, hisz a fotós gyakran hagyott ki vacsorákat a munkája miatt, sőt, néha még randit is mondott le ilyenért. Szerencséjére a fekete hajú roppant engedékeny, csak most éppen nem. Kedvese társaságára vágyik, úgyhogy most kivételesen nem fog engedni neki.

- Akkor együnk. - mosolyodik el engedelmesen a szőke. Tudja, hogy párja fáradt, ha fáradt, akkor nyűgös. Ilyenkor nem érdemes vele veszekedni, vagy ellenkezni. Csak tenni kell, amit mond. Ígyhát Harumo engedelmesen megterít, míg Taemin elkészíti a vacsorát. Leülnek a kicsi konyhaasztalukhoz és falatozni kezdenek. Taemin petrezselymes pisztrángot készített. Párja jóízűen lakmározik, mivel Taemin kiváló szakács.

- Tudod, milyen nap lesz holnap? - kérdi halkan kuncogva a szőke. Taemin értetlenkedve néz rá.

- Péntek? - kérdez vissza.

- De hányadika?

- Február 15. - felel egy kievés gondolkozás után a másik. Amint ezt kimondja, hirtelen elkerekednek a szemei, mert végre eszébe jut, hogy mi is történt azon a napon. Elmosolyodik, s tekintete a múltba réved.

//visszaemlkezés//

Taemin már halálközeli állapotban volt. De nem fizikális értelemben. A vele szemben ülő lány teljesen leszívta az agyát a folytonos locsogásával a semmiről. Nagyon unta már a csajt, pedig igazi szépség volt. Derékig érő, márványszőke haj, csillogó, szürke szemek és dallamos hang. Idomokkal is megáldotta őt az ég, minden férfi, vagy akár nő szemének kellemes látványt nyújtott. Egyetlen egy dolog hibádzott. Ugyan a külseje makulátlan volt, értelem és gondolkodás  terén már kevésbé volt a toppon. Semmi komolyról nem lehetett vele beszélgetni, csupán semmiségekről. Vagy még arról sem. Az első randevún természetes, ha az ember kicsivel többet beszél magáról, még a másodikon is meg lehet érteni. De amikor már a harmadikon is csak saját magáról tud beszélni a hölgy, akkor a férfinek kezd elege lenni. Taemin sem tudta már sokáig tűrni, hogy a liba egyfolytában önmagát fényezte, de mivel édesanyja - isten nyugasztalja szegényt - jó modorra nevelte, de tett szóvá semmit a hölgynek. Azt sem, hogy túl kirívó ruhadarabokat öltött magára, pedig minden férfi megbámulta, sőt, volt olyan, aki még utána is füttyentett, kellemetlen helyzetbe hozva ezzel Taemint. Azt sem említette meg, hogy az étteremben látványosan flörtölt a pincérrel. Tehát Taemin nagyon sok mindent eltűrt és elviselt, de kezdett besokalni. Éppen a desszertjüket ették, amikor az étterem ajtaja csilingve kinyílt. Egy nagyon jóképű fiatalember lépett be rajta. A sötétszőke haja ziláltan állt mindenfelé, s mivel kintről jött, arca teljesen ki volt pirulva, mert odakint fújt a szél, ráadásul -10 fok volt. Szeme színe még messziről is látványosan zöld volt, s Taemin teljesen elveszett bennük. Az ő szürke és az idegen zöld szemei összeakadtak egy pillanatra, ami mintha egy élet lett volna. A zöld szemű fiú Taeminhez sétált, majd a vele szemben ülő lányra nézett.

- El fogom rabolni. - jelentette ki, majd megfogta Taemin kezét és kisétált vele a puccos étteremből. A lány köpni-nyelni nem tudott, hisz épp most lépett le a férfi, akivel randevúzott, egy idegen férfivel.

//visszaemlékezés vége//

- Akkor találkoztunk először. - mondják egyszerre, széles vigyorral az arcukon.

- Hány éve is volt? Három? - neveti el magát Harumo.

- Jó sok időt megéltük már együtt. - mondja nosztalgikusan a szürke szemű.

- Ezért holnap elviszlek valahova. - átnyújt Taeminnek egy cetlit, amin egy cím van. - Nyolcra gyere ide.

Taemin elolvassa a címet, majd pajzánul elvigyorodok. Alig várja a holnapot. Viszont addig valamiféle ajándékot is be kéne szereznie. Már tudja is, hogy mit vesz neki.

//Ilyen gyorsan sem írtam még meg második fejezetet, úgyhogy kérek mindenkitől virtuális buksisimit. Hogy tetszett nektek ez a rész? Én imádtam írni.//