Attack on Titan Fanfiction - Soto no Sekai (Eren x Oc) [BEFEJEZETT]

A háború előszele... ?

Már forrt a vérem az idegtől. Itt lovagolok teljesen tehetetlenül, már vagy 20 perce egy 14 méteres titánalakváltó után, aki elvitte a társam. Ackermann-san is összevissza szitkozódott magában, mire megkapta az engedélyt a támadáshoz. Úgy látszik, Smith-san nem szeretné elsietni a dolgokat. Lehet, hogy éppen ez fogja a vesztünket okozni. 
Végre az erdőhöz értünk. Mint kiderült, Annie nem tétovázott sokat, egyszerűen belevetette magát a sűrűbe. Pechére, ez éppen kapóra jött nekünk, ugyanis az erdőben nálunk az előny a manőverfelszerelés miatt. Persze, nekem olyan mindegy lett volna, hisz rajtam nincs felszerelés, csak a hátamra kötözött két kard. Hogy hogyan harcolnék így? Ez elég egyszerű; 4 éves koromtól folyamatosan csak edzettem. Mindegy egyes izmom arra lett képezve, hogy a földről tudjak 20 métert ugrani. Kicsit hihetetlen, nem igaz? Azt mondanád, ez fizikailag lehetetlen, de ez egy elég csekély dolog például a titánok létezéséhez képest. 
A hadnagy fürgén szökkent a levegőbe, s a fákon át ugrálva vette üldözőbe a titánlányt. Bennem is harci láz égett, de sajnos nem kaptam engedélyt. Ackermann-san azt mondta, maradjunk készenlétben, ameddig ő felméri a gyenge pontjait. Smith-sanék most nem tartottak velünk, úgy gondoltuk jobb, ha ők gyorsan megkerülik az erdőt, hogy utána szemből tudjunk rájuk támadni. 
Alig bírtam megülni a lovon, legszívesebben én is Erenék után eredtem volna ahelyett, hogy csak vágtatunk feléjük, gondoskodva arról, hogy Annie ne tudjon meglógni. 
Percek múlva fel is tűnt a hadnagy kicsi és karcsú alakja. Valakit hozott a hátán... Eren? Ő az, igaz? Mérhetetlen megkönnyebbültség fogott el, amint megpillantottam a fiú gyönyörű türkizkék szemeit. Az a három-négy óra, mialatt üldöztük őt, napoknak, vagy talán heteknek tűnt. Nem értettem miért, de a titánfiú nagyon a szívemhez nőtt. Má-mármint nem úgy, hogy szeretem! Félre ne értsetek, egyszerű barátomnak tartom. Csak... Aggódtam érte. 
- Hadnagy! - kiáltott fel csillogó szemekkel az egyik katona. Talán Ackermann-san a példaképe lenne? Meg is tudom érteni, fantasztikus katona lehet, ha egymaga elbánt Annie-ékkal.  

Lassan, de biztosan haladtunk hazafelé. Eren megkapta az egyik pót lovat, így most mellettem vágtatott. Egész végig csendben lovagoltunk egymás mellett, mígnem fel nem tettem egy elég hétköznapi kérdést. 
- Hogy érzed magad? Nem fáj semmid? 
- Nem. Jól vagyok, köszi - fordult felém. Tekintetünk találkozott, de én pár másodperc múlva elkaptam a fejem. Újabb néhány perces némaság ereszkedett közénk, amit most a fiú tört meg. - És, te? Nem sérültél meg? 
- Um, dehogy. Te sokkal nagyobb veszélyben voltál, mint én. Ki tudja, mit terverztek veled... - iszonyatosan fájt ezeket a szavakat kimondanom. Mert igaz volt mind. Akármit tehettek volna a türkizszemű fiúval, bármilyen borzasztó, felkavaró dolgot. Kísérletezhettek volna rajta, vagy akár felboncolhatták volna... Még a gondolatába is beleborzongtam.
- Minden rendben! Simán titánná változtam volna és szétvertem volna a seggüket! - vigyorgott. Én erre szélesen elmosolyodtam, s egyik kezemmel elengedve a kantárt, szívemhez szorítottam az öklömet, akár a tisztelgésnél szokás. "Megtisztelő lesz veled küzdeni."
Eren egyből érette az üzenetet, majd ő is határozott mozdulattal a mellkasára rakta a kezét. - Mellesleg... Bertholdék egy titán vállán voltak, nem igaz? - komolyodott el.
- Igen... Ők is alakváltók, úgy, ahogyan te. Reiner a Páncélos óriás, Berthold a Kolosszális... És Annie is egy közülük. Szerintünk ő volt az, akin menekültek.
- Hogy... Annie... ? - nézett rám üres, hitetlenkedő tekintettel. - Nem, ez biztos valami véletlen lehet, nem lehetett ő... 
Szánalommal néztem rá. A kezeit bámulta, melyeket erősen a gyeplő köré font. Talán nem kellett volna elmondanom neki. Végtére is, szerintem szerette Annie-t. Hm, szerelem, mi? 
- Ne haragudj, lehet, hogy nem kellett vol-
- De Annie nem tenne ilyet! Miért akarná az emberiség pusztulását? 
- Nyugodj le, kérlek. Ráérsz akkor idegeskedni, mikor visszaértünk. Most próbálj lazítani - a fiú lecsillapításával bajlódtam, de úgy tűnt, rengeteg kérdés fogalmazódik meg benne. Nem lehet könnyű ezt így egyszerre feldolgozni, de nem szabad elragadtatnia magát. Először jussunk vissza épségben.