Jimin egyedül sétált az utcán. Az éjszakai Szöul teljesen elvarázsolta; a fények, a bárokból kiszűrődő zene a csendesedő utcák, a nyugtató sötétség, amiben elveszhetett és semmitől sem kellett félnie. Céltalan sétája közben az eget kémlelte, önkéntelenül is a csillagokat keresve. Felesleges volt, tudta; hiszem a légszennyezettség miatt egy csillag fénye sem juthatott el a városlakók szeméig, mégis egy darabnyi otthont keresett a főváros betonrengetegében.
Bár Busanban sem voltak gyakori vendégek a csillagok, ott mégis több helyről lehetett látni őket. Ösztönösen visszagondolt az egyetemi éveire szülővárosában, ahol a baráti körével rengetegszer a Gwangalli strandról nézték a csillagokat.
Elmélkedéséből egy apró csepp a kézfején zökkentette ki, majd mégegy és mégegy. Halkan cseperegni kezdett, majd idővel esni.
Jimin összehúzta magán a kabátját, kapucniát felhúzta, hogy fülhallgatója ne ázzon el teljesen. Nem figyelt merre sétált, tudta merre fog kilyukadni a végen; a Han folyónál. Sokszor megfordult itt ha nem akart a gondjaival törődni; élvezte, hogy egyedül lehet, a külvilágot kizárva, ahol nincs más csak a biztató sötétség.
A víztömeget bámulva, élvezte ahogy a szellő összeborzolta - annyi év után újra - fekete haját. A békésen folydogáló folyó látványa most is megtette a hatását; lenyugtatta a fiút.
Amikor már kellő időt töltött a parton. és korgó gyomra figyelmeztette rá, hogy reggel óta nem evett semmit, hazaindult a lakásba. A lépcsőházba érve vette észre, hogy kulcsot természetesen most sem hozott magával. Ostoba megszokás volt, gondolva a lakótársa mindig otthon volt a pótkulccsal. Kivéve, hogy már nem. Nemhogy pótkulcsa, de már lakótársa sem volt. Ő és Jungkook ugyan eddig jól kijöttek, de akadt egy nagyobb veszekedésük amit bár mindketten bántak, büszkeségből egyikük sem engedett, így a költözés mellett döntöttek.
Szerencsére Jiminnek voltak még barátai az apartman komplexumban, így pár csöngetés után Hoseok - a szomszédja - fel is vette a telefont. Ahogy meghallotta a kapu halk zizzenését benyomta azt és a lépcsőházba érve kettesével szedte a lépcsőfokokat, nehogy túl sokáig zargassa Hobit.
A hosszúkás, keskeny ablakon keresztül figyelte az esőt, amely mégjobban szakadni kezdett, szürkére festve a fővárost. 'Remek' - gondolta 'más sem hiányzott a ma estéből...'
Ahogy felért Hoseok azonnal beengedte;
-Atya ég Jimin, nem gondolod hogy átmászol, ugye? Egyébként is elég necces, nem hogy így, szakadó esőben... Nyugodtan aludhatnál itt is, igazán nem bánnám!
-Semmi gond Hobi-hyung, köszönöm, de úgyis szükségem lenne a dolgaimra onnan...
-Ahogy gondolod... De nagyon vigyázz Jimin-ah! - a fiatalabb egy nagy mosolyt villantott és feltartott hüvelykujjal kiment az erkélyre. A másik lakás erkélye körülbelül egy méterre lehetett attól aminek tetején Jimin mostmár guggolt. Ez volt az első alkalom, hogy hálát adott Szöul zsúfoltságáért, bár az a "csekély" egy méter a 4. emeletről még mindig túl soknak tűnt. Elrugaszkodott a korlátról, és a jobb kezével és -lábával sikeresen meg is fogta saját lakásának rácsait. Azonban amikor a bal oldalát is át akarta mozdítani a lába megcsúszott és majdnem a mélybe zuhant. Mégis, sikerült rákapaszkodnia az erkély korlátjára, onnantól pedig játszi könnyedséggel emelte át magát a hideg fémrács biztonságos oldalára.
Felegyenesedett és rendbehozta ázott ruháit. Benézett az üveg ajtón, és tudomásul vette az elkerülhetetlent. Semmi mozgás. Jungkook nem jött vissza, sőt már valószínűleg az új lakásában van... Mögötte az eső viharrá erősödött. Megfogta a kilincset és gyengéden elfordította a hideg fémet, ami engedelmesen kinyílt, hiszen Jimin sosem zárta be, akármilyen is ésszerűtlennek tűnt. 'Ugyan mit vinnének el innen? Ha valaki értékeket keresne itt, őszintén, vele keresném...' gondolta, miközben teljesen kitárta az ajtót. A szél majdnem kitépte a kezéből, haragosan lebegtetve az áttetsző, fehéres függönyöket.
Mivel a lakásban teljes sötétség honolt, ezért elindult, hogy felkapcsolja a villanyt, ám egy távoli villám fénye megvilágított egy a fotelben ülő alakot. Egy alakot amit Jimin azt hitte soha többé nem fog látni. Egy alakot szőke hajjal és éjsötét szemekkel. Egy alakot amit túl jól ismert.
Nem kellett verőfény, hogy felismerje, pontosan tudta a pár halvány vonásból amit annyiszor látott már. Min Yoongit.
---
Annyeong!
Újra itt, ugyan az átírás sokkal bonyolultabb feladat mint az egyszerű írás. Ezt a fejezetet rövidre hagyom, a későbbiekben szerintem egy-kettőt összevonok.
Ha tetszett, vagy jobban tetszett voteoljatok, a kommenteket/észrevételeket mindig várom :)
STAI LEGGENDO
Dirty past ÁTÍRÁS ALATT
Azione"Mivel a lakásban teljes sötétség honolt, ezért elindult, hogy felkapcsolja a villanyt, ám egy távoli villám fénye megvilágított egy a fotelben ülő alakot. Egy alakot amit Jimin azt hitte soha többé nem fog látni. Egy alakot szőke hajjal és éjsötét...
