Olivia

2.4 - kávé és palacsinta -

Az agyamba villámcsapásként ért a felismerés, miszerint azt a fiút ölelgetem akit elhagytam. Zavartan elengedtem és arrébb húzódtam.

-Khm – köszörültem meg a torkomat – Én megyek

-Liv, kérlek ne – nézett rám megrökönyödve

-Harry, ezt nem csinálhatjuk – ráztam meg a fejemet és felálltam

-Kávézz velem – ugrott talpra

-Nem – hátráltam egy lépést

-Kérlek, csak – nézett rám – beszélgessünk

-Egy kávé – meredtem rá

-És egy palacsinta? – mosolyodott el, mire akartalanul is mosoly kúszott ajkaimra

-Tudod, hogy imádom a palacsintát – ráztam meg a fejem kuncogva

-Azért mondtam – vigyorgott

-Kávé és palacsinta – bólintottam – de ennyi

-Ennyi – ígérte meg majd köszönés kép egy puszit nyomot az arcomra. Zavartan indultam el haza. Annyira össze zavart ez az egész. 4 éve nem láttam, és azt hittem, hogy túl vagyok rajta. Hogy már nem szeretem, de ez nem így van. Nem szűntem meg szeretni, és ez borzasztó. Borzasztó azok után amit tett velem. Nem mehetek vissza hozzá. Ugyanaz lenne, mint ami volt. Az első hónapok azok maguk lennének a mámor és a rózsaszín álom, majd jönnének a viharfelhők. Nem csalódhatok újra.

Másnap reggel szokásosan elkészültem és elindultam a kávézóba. Harry ott ült, a teraszon és a telefonját nyomkodta. Leültem elé, fejem tetejére toltam a szemüvegemet és rá mosolyogtam

-Jó reggelt – köszöntem

-Neked is – mosolygott vissza rám – kértem már két kávét és két gyümölcsös-csokis palacsintát

-Szuper – reagáltam le. Andy jött ki, kezében a tálcával amin a kávék és a palacsinták pihentek.

-Na a szabadnapos ül itt? – vigyorgott rám

-Hova máshova is jöhetnék? – álltam fel és borultam a nyakába – milyen volt a nyaralás?

-Eszméletlen volt, majd mutatok képeket – csillant fel a szeme

-Búvárkodtál? – kérdeztem vigyorogva

-Igen, van még róla videó is – bólintott miközben letette elénk a kávékat és a palacsintákat – holnap együtt leszünk délelőttösök, majd bebújunk a raktárba és megmutatom a képeket – kacsintott rám mire nevetve megöleltem

-Hiányoztál, Andy – borzoltam össze a haját

-Te is, kis majom – kuncogott majd tovább ment. Vissza ültem Harry elé, aki szikrákat szóró szemekkel nézett a fiú után

-Ő a..-kezdte

-Munkatársam – szakítottam félbe mielőtt olyanokat kreálna a fejébe, hogy összeházasodtunk.

-Aha – morogta

-Dominikán voltak a feleségével nászúton – meséltem mosolyogva

-Oh – lepődött meg – gratulálok nekik

-Ja, én is – nevettem el magam miközben beízesítettem a kávémat.

-Hogy kötöttél ki itt? – kérdezte Harry

-Itt él a nagybácsikám, hozzá menekültem – meséltem

-És mióta énekelsz? – húzta fel a szemöldökét – hiszen szégyenlős vagy

-Hát tudod, megváltoztam utánad – vontam vállat – Sam bácsikámmal énekeltünk otthon, amikor úgy gondoltam, hogy ideje megpróbálni színpadon is, és sikerült

-Gyönyörű hangod van, és az a dal amit előadtál, nagyon jó – bólintott elismerően

-Köszönöm – mosolyogtam rá – mesélj valamit

-Megy a banda, nagyon fel kapottak vagyunk, ami néha fárasztó, de csodálatos dolog – áradozott – van egy keresztlányom is, Lux

-Hoppá – vigyorogtam – két szerepes keresztapuka

-Mi? – vágott értetlen arckifejezést mire lehervadt a vigyor a fejemről

-Kétszeresen vagy keresztapuka – ismételtem el, kicsit másképp a mondatot. Fél percig gondolkozott, hogy vajon mit is akarok mondani, majd mikor leesett neki bocsánat kérően és boldogan pillantott rám

-Így van

-Elfelejtetted – álltam fel

-Liv – állt fel ő is

-Te elfelejtetted Asht – ráztam meg a fejem csalódottan – mindenkit elfelejtettél

-Egy pillanatnyi zavar volt – kiáltott utánam mikor elindultam az asztaltól

-Épp annyi kellett akkor is, hogy elfelejts – vágtam rá és haza futottam.