Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A
Canyon ismét dugig van, talán többen is vannak, mint egy hete, így pár perc után elmúlik az izgatottságom, és felváltja a csalódottság. Lehetetlenség ennyi ember között megtalálnom őt. Megnéztem minden zugot, ahová leülhettek volna, a bárt, Hadleyt is kerestem, még a mosdóba is kimentem, de sehol senki.
Hirtelen válik fojtogatóvá a légkör, és csak idegessé válok a tömegtől. Nem tudom elviselni, ahogy hozzám érnek. Túl ideges vagyok ehhez, túl sok volt ez a hét, ez a nap.
Elindulok a fémajtóhoz, ahol bejutottam, hogy végre hazamenjek, és aludhassak.
A vállammal tolom ki gyorsan, amennyire tudom, hogy ne vegye észre senki sem, hogy azt az ajtót használom. Többször kéne ilyesmiket csinálnom, az adrenalin szintem a plafont üti, az biztos.
Lehet, hogy nem is őt láttam. Inkább csak meg akartam szabadulni a kínos helyzetből, amiben benne voltam, és az agyam gyorsan kimentett belőle.
Mikor megláttam, valami elszabadult bennem. Szinte gondolkodás nélkül cselekedtem, csak azért, mert láttam belőle egy foszlányt. Mikor csináltam én ilyet, egy ember miatt? Soha. Egyszerűen csak utána akartam menni, és újra beszélni vele. Nem csak a furcsa vacsora miatt, hanem mert róla van szó. Úgy vonzott, mint egy mágnes, mert a lábaim csak vittek utána. És ezt teljesen helyesnek tartottam.
A földet nézve lépek ki az ajtón, a csípős hidegbe. Mikor rossz kedvem van, mindig a földet nézem. Olyankor valamiért mindig magával ragadó a talaj, amin járok. Számolgatom a megkövesedett rágópacákat, vagy a repedéseket kerülgetem. Most kisebb pocsolyákkal van teli a lyukas aszfalt, de azért is belelépek. Kiskoromban sosem tehettem meg, most kiélvezem.
Ki gondolta volna, hogy ez még 20 évesen is a egyik legélvezetesebb játék?
Egy nagy tócsához érve felkészülök, hogy egy hatalmasat ugrok bele, itt úgyse látja senki, és kicsit sem érdekel, ha koszos leszek. Közelebb megyek a vízhez, de valami furcsát látok benne. Máshogy tükröződik vissza, mint a többi. Jobban megnézem, és egy alakot vélek felfedezni benne. Lassan emelem fel a fejem, és találkozok tükörkép tulajdonosával. Az első amit meglátom egy ördögi vigyor, amitől a kiszárad a szám, és elkezdem hallani a szívverésem a fülemben. Ösztönösen hátrálok pár lépést.
Megdermedek a helyemen, és az agyam teljesen lebénul, mikor meglátom a fénylő tárgyat a mellette álló férfi kezében. Egy pisztoly.
Nehézzé válik a légzésem, nem elég semmilyen levegő, amit beszívok a tüdőmbe. Olyan hangosan dörömböl a szívem, hogy teljesen eltompítja a külvilág zajait, így azt sem hallom, mit mond a férfi aki előttem áll.
A karjaimat magam köré fonom, mintha bármit is védene rajtam, mégis jobban érzem magam tőle. Emlékeztet, hogy valamennyire még a testem ura vagyok. Megmarkolom a felkarom, és próbálom feléleszteni a lebénult tagjaimat.
