Az Elfeledett Erők... 3.rész - Végtelen Hatalom

12.fejezet-Látomás

Umbridge lett az igazgató...Marha jó...

Ez egy őrült nőszemély. Levetette az összes képet a falakról, elrendelte hogy a fiúk a lányoktól 20 cm távolságot kötelesek tartani, bezáratta a kastély ajtajait, és a Dumbledore seregének tagjait bűntető munkára fogta, ami egyenlő annak a kínzó tollnak a használatával. Egyre kevesebbet sírok a szüleim miatt. Szomorú vagyok, de minél hamarabb tovább kell lépnem ezen, ha le akarom győzni Voldemortot.

Ma délután Hagrid lehívott minket a tiltott rengetegbe. Megmutatta a féltestvérét akit az óriások földjéről hozott. Azt kérte néha jöjjünk ki hozzá. Amikor visszamentünk a szobákba egy levél fogadott az ablakpárkányon:

"Gyere éjfélkor a szokásos helyre. Beszélnünk kell. Azonnal.

D.M."

Tudtam hogy ki fog akadni. Mielőtt lementem volna Malfoyhoz, Piton tartott nekünk még egy külön órát az ellen hogy a nagyúr beférkőzzön a tudatunkba, ám sok gyakorlás után sem sikerült.

-Olyanok vagytok mint az apáitok. Lusták. Önteltek!

-Nem tűröm hogy becsmérelje az apámat!-egyszerre álltunk fel és kiáltottunk a tanár úrra. Ez ijesztő

-Gyönge.-folytatta a felsorolást Piton

-Nem vagyok gyönge!-ismét egyszerre. Hátborzongató.

-Ti és Black egyformák vagytok! Nyafogó gyerekek módjára sopánkodtok hogy milyen igazságtalan veletek a sors. Elárulom, mindenkit érnek méltatlanul sérelmek. Az apáitok egyenesen sportot űztek abból hogy ezt tapasztaltassa másokkal!

-Az apám becsületes jó ember volt!-mintha össze lenne kapcsolva az elménk. Vagy inkább a szívünk mert ezt szívből mondtam.

-Az apáitok piszok disznók voltak! Leggiliment!

-Protego!

Végre sikerült visszafordítani az átkot. Most nem Piton látott a mi elménkbe, hanem mi az övébe. Az apám és Harry apja. Halálosan megalázzák Pitont. Mintha valamilyen alsóbbrendű élőlény lenne, úgy csesztették.

-Elég volt!-kiáltott fel Piton, mire a látomás véget ért.-Ez volt az utolsó különóra. Kotródjatok innen!

Umbridge túl megy minden határon. Elsősöket kínoz. Ez gáz. Mindegy fél 12 van. Ideje mennem. Felöltve álcámat leszaladtam az alagsorba. A Mardekár klub helységénél balra, majd jobbra, és a folyosó végén a festőt ábrázoló portré melletti...A festmény eltűnt. Hát persze hisz midet levetette Umbridge. De a kis kiálló követ felismertem. Benyomtam, majd mint ha egy kis ajtója lenne, feltárult a kőalagút. Átmásztam rajta, és mikor kiértem, láttam hogy Malfoy idegesen járkál fel s alá a medence partján, feszülten igazgatva nyakkendőjét. Mikor meglátott azon nyomban megölelt. Szorosan és sokáig, mintha egy halálos csatából tértem volna vissza egyetlen túlélőként.

-Jól vagy Bridgette? Minden oké?-a hangja remeg az idegességtől és az aggodalomtól.

-Igen jól vagyok.

-Mutasd a kezed.-felemelte a bal kezem, és végig simította az ujját az Umbridge bűntető munkája okozta seben.

-Nem vészes. El fog múlni.

-Felelőtlenség volt belépned abba a csoportba.

-Felelőtlenség? Lehet hogy te Voldemort csicskása vagy, de én harcolni szeretnék a szabadságért! A hazámért!-Malfoy nyugodt hangvételére én szinte kiabálva válaszoltam.

-Nem vagyok voldemort csicskása!

-Tényleg, pedig azt hittem a halálfalók azok!-Erre a szavamra Draco felhúzta az inge ujját a bal karján. Nem láttam a sötét jegyet ábrázoló tetoválást. Hát tévedtem. Odamentem hozzá és megöleltem-Sajnálom.

-Bridgette. Két külön oldalon állunk. Adjuk fel a harcot és szökjünk el! Tűnjünk el az országból és hagyjuk itt ezt az elmebajt!

-Te megőrültél? Sejtelmem szerint én is kellek ahhoz hogy legyőzzük a nagyurat, és nem fogok itt hagyni mindent. Harcolni fogok a barátaimért. Harcolni fogok a családomért. És harcolni fogok mindenkiért aki tud harcolni magáért. Mert ez a dolgom! Ezt a témát lezárom!-kimásztam az alagúton, és visszamentem a hálókörletembe.

Épp az R.B.F. vizsgánkat írtuk (Rendes Bűbájos Fokozat) amikor Fred és George berontott. Seprűn ülve szórtak szét mindenféle vicces varázslatot, egy tűz szerű sárkánnyal kiűzték Umbridge-et a teremből, és összetörték az ostoba rendeleteit, amiket bekeretezve akasztgatott ki az év folyamán a nagyterem ajtajának falára. Mindenki kitódult az udvarra és még a Mardekárosok is tapsolva éjjeneztek a most végzős Weasley ikreknek. Ám én és Harry nem épp csak a "W" alakú tűzijátékot figyeltük. Elkapott egy rossz érzés és összeroskadtunk. Látomásom van, és szerintem Harry is látja. Sirius. Egy végtelen nagy terem közepén térdel, körülötte torony magas polcok, amik tele vannak különböző méretű kristálygömbökkel.

-Szükségem van arra a jóslatra!-Voldemort suttogó és hátborzongató hanga zeng át a fejemen

-Akkor meg kell ölnöd.-Sirius bátran tartja magát.

-Úgy lesz. Megöllek, de előbb elhozod nekem a jóslatot. Crucio.-A nagyúr sokáig kínozza Siriust, majd képek suhannak át a fejemen. Egy kristálygömb. 97. Egy fekete téglaszerűséggel kirakott folyosó. Egy ajtó. Lucius Malfoy, beszélget a Mágiaügyi miniszterrel a fekete folyosón.

-Sirius!-kiáltottunk fel egyszerre Harryvel a valóságba.

-Biztosak vagytok benne?-Mondta hermione.

-Láttam.-Siettünk fel a lépcsőkön, egyenesen Umbrisge szobája felé.

-Ugyanúgy ahogy Mr.Weasley-t.-Úgy beszélünk felváltva mint ahogy Fred és George szokott.

-Hónapok óta álmodunk arról az ajtóról.-először én

-Ismerős volt de nem tudtuk honnan.-Majd Harry

-Sirius azt mondta Voldemort akar valamit.

-Valamit ami legutóbb nem volt meg neki.

-És az a rejtélyügyi főosztályon van!

-Harry, Bridgette várjatok! Halgassatok meg! Mi van ha Voldemort direkt mutatta ezt?-vágott közénk Hermione.-Lehet hogy Sirius csak ezköz, igazából ti kelletek neki.

-És akkor mi van? Hagyjuk hogy megölje Siriust?-mondtam én

-Hermione, a keresztapánkon kívül nincs már senkink!-Majd Harry.

-Mit csinálunk?-döntött Ron

-A hopphálózatot használjuk!-Jött Harry ötlete

-De hát Umbridge minden kéményt figyeltet.-Hozta fel az apró bökkenőt Hermione

-Egyet nem!-mondtuk egyszerre. Megálltunk, egymásra néztünk, és ismét egyszerre szólaltunk meg-Ez hátborzongató.