[ÁTÍRÁS ALATT] Repülő Halak

XVI.RÉSZ

[[Hello és elnézést a rengeteg késésért, rámszakadt a suli TwT Ettől független igyekeztem írni, de egyszszerűen annyira szörnyű órarendem van, hogy hazaérésemtől lefekvésemig az íróasztalhoz vagyok kötve. Remélem nektek jobban mennek a dolgok~ Mindenesetre itt a kövi rész és azt már most le tudom szögezni, hogy nem lesz meg a harminc rész. Jó olvasást, véleményekért nem harapok! ^^ ]]

1.

A június hamar tovaszállt és vitte magával a tanévet, valamint a kellemes időjárást is. A hőmérő sokszor mutatott harminchét fok feletti hőmérsékletet, amit senki nem kedvelt, de kénytelen volt elviselni, főleg akkor, ha repülőre akart ülni.
Sue és Jinyoung összeegyeztették kiindulásuk napját és repülőgépük felszállását is, hogy együtt tudjanak kimenni a reptérre. Yugyeom elkísérte őket, csakhogy egy percet se hagyjon ki két barátja szekálásából, amit a lány sokkal jobban tolerált, mint a fiú. Kettőjük gépe közül Jinyoungé egy órával hamarabb indult, szóval ő volt az, aki elsőként elköszönt.

- Mondtam, hogy használhatod a lakást, mert muszáj a kutyák miatt... - kezd bele. - De ez nem azt jelenti, hogy "szedd szét az otthonom", világos? - vonja fel a szemöldökét.

- Persze, főnök - legyint Yugyeom. - Na, indulj már, lekésed - löki meg játékosan barátját, aki egy utolsó sziasztok társaságában távozik.
Sue némán bámulja távolodó alakját. Hosszú ideje ez lesz az első, hogy Yugyeom és Jinyoung nélkül kell mennie valahová. Eddig szinte minden napját velük töltötte, fura lesz kihagyni egy egész hónapot.
- Nem akarok menni - fordul Yugyeom felé kiskutyaszemekkel, mire ő elneveti magát.

- Elhiszem, de én nem tudok ez ellen semmit sem tenni - borzolja össze a haját.
- Eeeeh - ült vissza az ülésre. - Azt hiszem nekem is ideje lenne készülődni. Még le se adtam a bőröndöm - áll fel újabb öt perc után. - Jó utazgatás apuddal! - Yugyeom is felállt és jó szorosan megölelgette a lányt.

- Aztán vigyázz nekem magadra! - integet neki, de nemsokára már csak a pasztellkék bőröndöt látja.

Nagyot sóhajt, majd hátatfordít a tömegnek és elindul kifelé. Még el kell érnie a buszt.
Bár már eltelt pár nap, ő még mindig az esküvőn agyalt. Azt hitte szörnyű lesz, hogy utálni fogja, hogy sosem heveri ki, de... De nem történt semmi. Sőt, kimondottan jól szórakozott. Jiyoon gyönyörű volt menyasszonyi ruhába, a vőlegénye pedig tökéletesen kezelte az egész ceremóniát. Nem értette az egészet. Egy fél évvel ezelőtt megette volna a csalódottság, most meg az egészet végignevette Jinyoung családjával. Egyáltalán nem volt féltékeny, nem akart a vőlegény helyében lenni, csak annyi keserűség maradt benne, ami minden hasonló szerelem után. Pont olyan volt, mint mikor az ember valami alkoholosat iszik. A szájában már nem igazán érzi, de a torkát égeti az utóíz.
Csak most kezdte megérteni Jinyoungot, hogy miért nem vallott még Suenak. Hiszen minek tenné, ha hamarabb elmúlna az érzés, mint számít rá? Inkább vár még, csak legyen biztos benne, hogy ez nem holmi fellángolás, ami egyik pillanatról a másikra tovaszáll a széllel.

Másfél óra buszozás után végre felért Jinyoung lakására. Nem volt kedve hazamenni, az anyja amúgy is a menhelyen van és ma pont nincsen szükség segítségre.

- Elmentek? - jön ki elé az előszobába Jaebum, Jinyoung nővérének vőlegénye.
- Yupp, már mindkettőjük úton van - bólogat.
- Pár nap múlva nekünk is indulnunk kéne öcsi után - érkezik meg a társaságba a menyasszony. - Ígyis vele együtt kellett volna mennünk... Nem számítottam rá, hogy ilyen sokáig fog tartani kiheverni az esküvőt - ásít. - Amúgy... Jinyoung előtt nem akartam beszélni róla, mert száz százalékig biztos voltam benne, hogy lehurrogott volna, de... Mi van közte és Sue között? Azt hiszem így hívják a lányt, aki veletek volt ma reggel - indul meg a konyha felé, hogy főzzön magának egy kávét.
- Ah, tényleg, erre én is kíváncsi vagyok - ült a konyhaasztalhoz Jaebum. - Nem tűnt úgy, mintha együtt lennének, de azt se mondhattam volna, hogy barátok. Amúgy is mondta volna, ha barátnője lenne...