Átlagos élet? Nem éppen ~Befejezett~

30. rész

David megdörzsöli a combját és feláll a lépcsőről. Szó nélkül megy be a házba.
-Megint elbasztam.. Gratulálok Maya..-suttogom halkan.
Akaratlanul is, de lefolyik egy könnycsepp az arcomon. Bemegyek a házba, egyenesen a szobámba. Vagyis a volt szobámba. Fogom a bőröndöm és beledobálok mindent ami a kezemben akad, ezzel kiürítve a szobámat. Semmit sem hagyok itt, nem jövök vissza többet. Új életet akarok kezdeni. Mintha a múltam nem is létezne. Nem akarok az a naiv lány lenni mint aki régen, elegem van abból a lányból. Felkapom a telefonom és megnézem hogy holnap melyik járat indul leghamarabb vissza. Sőt inkább ma melyik járat indul vissza. Van egy tizenegy órási, az jó lesz nekem. Van addig még két órám. Egy fél óra alatt oda is érek, és lesz időm elintézni mindent. A jegyet lefoglalom neten keresztül. Utoljára körbenézek a szobámba, hát ennyi volt. Itt többé már nincs életem. Megfogok mindent és lemegyek a konyhába.
-Anya nekem mennem kell.-szólok lágyan.
-Máris?-kapja fel a fejét.
-Igen. Két óra múlva száll fel a gépem.-oda megyek hozzá.
Megölelem és nyomok egy puszit a homlokára. Az következő utam immár a drága öcsém szobájába vezet.. Halkan kopogok és megvárom amíg beenged.
-Csak azért jöttem hogy elbúcsúzzak..-hajtom le a fejem.
Tőle sokkal nehezebb búcsút vennem, mint anyámtól.
-Szóval ennyi? Csak bejössz ide, közlöd hogy elmész és soha többé nem látlak?! Hát szép mondhatom..-emeli fel kicsit a hangját.
-Egyszer remélem megérted hogy miért nem bírok maradni..-suttogom.
Tudom hogy hallotta, így nem is különítek több figyelmet neki. Sok mindent nem tud még, rengeteg dologgal kapcsolatban nem tudja az igazságot. Egy apró puszit nyomok Daved arcára és kisétálok az ajtaján, aztán a házból is. Ekkor léptem ki az életükből.. Elindulk úticélom felé, és többet vissza sem nézek.

-------------------------VÉGE----------------------