Ismerős az amikor a múltad feledni próbálod, de az minden egyes lépésednél odavágja hozzád "Itt vagyok te barom!" Te pedig csak próbálsz előre törni a végtelen sivatagi sztrádán.
A múlt mindig az életünk része marad és folyton ott fog lihegni a nyakunkban, egészen addig amíg megnem fordulunk. A szemébe nézünk, egy nagyott sohajtunk, majd ezt nem feleljük neki " Tudom, hogy voltál, de már annak vége. Én új életet kezdtem, nélküled. " Lezárhatjuk a folyót egy gáttal, de mindig maradni fog egy kis rés amelyen átverődik. Válon bök majd így felel " Figyelj és ne feled, innen indultál s ez voltál, te! " Nem kellemes, esetenként szörnyűséges dolgok össztömege az amit érzünk abban a pillanatban, mikor ott állunk és a szemében elmerülve végig pörög minden eddigi tettünk. Szerencsére van, amikor büszkén nézhetünk hátra "Megcsináltam!" " Itt vagyok!" "Eljutottam ide!"
Sajnos sokszor lesznek dolgok, amikről máshogy vélekedünk. Van hogy az út, amin haladsz egy nagy kaktusz erdő a vezet, de ha elég erős vagy győztesként térsz ki és újult erővel térsz vissza a számodra helyes útra.
Igen, nehéz szembe nézni a múlttal, mégis ha belegondolunk ez az ami formál bennünket, akik most vagyunk és akik lehetünk.
