Az áruló (Szünetel)

Egy újabb kaland kezdete

Az esküvő gyönyörű volt. Tudom, férfi létemre ilyet mondok, de nincs rá más szavam, csak hogy gyönyörű. Fleur két fekete páva csipkemintával ellátott menyasszonyi ruhát viselt, amiben tündökölt végig. Szerencsére McGalagony varázslata sikeres volt mivel rengetegen megkérdezték, hogy ki is vagyok én meg persze anyámat is. A sátrat kívülről a Rend tagjai állták közül nehogy támadás érje a bent mulatókat. Kicsit nehezemre esik a tömegben lenni így kint a sátortól nem messze sétálgatok. Mindig is egyedül voltam és kényelmetlenül érzem magamat a tömegben.

-Nehezen viseled igaz? -lépett mellém Harry.

-Honnan tudod? -néztem rá kérdőn.

-Amikor a valázsvilágba kerültem én is így éreztem. Mindig egyedül voltam és kicsit szorongtam a hirtelen jött tömegben. De mára már megszoktam. Furcsán is nézne i ha a kiválasztott szorongana a tömegben. -mosolyodott el.

-Ez egy kicsit olyan volt mintha én mondtam volna. -nevettem fel.

-Gyere, menjünk vissza. Ugye tudod, hogy melletted vagyunk? –kérdezte, ahogy visszafelé sétáltunk.

-Igen, tudom. Köszönöm.

-Hát ti meg merre jártatok? -jött oda Ron, ahogy meglátott minket belépni a sátorba.

-Sétáltunk. -mondta Harry. -Menj már. Kérd fel táncolni. -nézett rám Harry, ahogy a gyönyörűségemet bámultam.

-Mi? De.....

-Semmi de! Menj és kérd fel. -utasított Ron a szavamba vágva. -Tetszel neki, ezt mindenki látja csak te nem. -tette még hozzá.

Szemeimet megforgatva indultam a gyönyörű piros ruhát viselő Hermionehoz. Mosolyogva nyújtottam kezem felé, amit egy hatalmas mosollyal fogadott el majd vezettem a táncoló tömegbe. Egy előny talán van, hogy Malfoy vagyok az pedig, hogy már hatévesen meg kellett tanulnom táncolni. Az eltelt évek alatt pedig kitűnő táncos lett belőlem. Erre az egy dologra büszke volt elem kapcsolatban apám. Érdekes mi? Pont a tánctudásomra büszke. Egymás íriszeibe nézve táncoltunk. Nem létezett körülöttünk senki sem csak mi ketten voltunk és a zene. Hirtelen egy fénycsóva repült be a táncolók közé, amire mind felfigyeltünk.

-A Minisztérium elbukott, a Mágiaügyi Miniszter meghalt. -hallottuk a fénygömbből. -Közelednek, közelednek, közelednek. -mondta egyre halkuló hangon majd eltűnt.

Pánik tört ki a násznép között és sorra hopponáltak el az emberek. A semmiből tűntek fel a halálfalók és kezdték az öldöklést. Hermione elkapta a kezemet és húzni kezdett maga után. A következő pillanatban már egy londoni utcán vagyunk és majdnem elütött minket egy autó.

-Hol vagyunk? -kérdeztem.

-A Shaftesbury Avenuen. Színházba jártunk ide a szüleimmel. Nem tudom, hogy miért ide gondoltam magunkat. -mondta Hermione ahogy a tömegből igyekezett kifelé. -Gyertek. -vezetett minket egy elhagyatott sikátorba. -Át kell öltöznünk. -nyomta Ron kezébe a kis táskáját és beletúrt.

-Ezt meg hogy csináltad? -kérdeztem mikor már Harryt, engem és Ront felruházott.

-Álcázott tágító bűbájjal. -mondta miközben magának is ruhát keresett. -Mit kell ezen csodálkozni. -tette hozzá, ahogy meglátta csodálkozó arckifejezésem.

Öltözködés közben sikeresen szemügyre vettem Hermionet, akitől a kukkolásomért kaptam egy jó erős vállba verést. Nem gondoltam volna, hogy ilyen erős csaj, pedig olyan kis gyengének tűnik. Persze Harry és Ron jól kinevettek, amiért ők is kaptak egy-egy vállba verést, de nem mertem felnevetni így inkább próbáltam visszafojtani. Nem értem, hogy hogy nem látják meg, hogy milyen gyönyörű teste van. Gondolatban felidéztem és elkalandoztam minden egyes porcikáján. Gyönyörű, kívül-belül ez a lány. Remélem, egyszer majd azt mondhatom, hogy ő az enyém. Idő közben betértünk egy kávézóba és próbálok nem Hermione testére gondolni, de nem igazán megy.