Sorsod nem kerülheted el (Daniel Ricciardo)

Sorsod nem kerülheted el - 4. rész

- Daniel, te nem engem kívánsz. Te csak szexelni akarsz. Valld be! - mondtam nyugodt hangon.

- Ezt ne mondd, kérlek! - szólalt meg kis idő után.

- Ha azonnal rá vágod, akkor talán elgondolkodom azon, hogy mégis érzel még irántam valamit. Így azonban nem - jelentettem ki elég letörten.

- Annyira szeretném azt mondani, hogy ugyanazt érzem, amit te, de sajnos nem tudom. Emma, ez nekem is nagyon nehéz.

- Akkor mégis miért kellett megcsókolnod? Ne játszadozz velem, kérlek!

- Egy szemét, önző dög vagyok. Ez a legjobb magyarázatom az egészre - szorított magához.

- Daniel, ebből annyira elegem van... Tudod, hogy ennek így nem lesz jó vége.

- Igen, és annyira sajnálom. Emma, ne haragudj rám! - csókolt a nyakamba, mire összerezzentem.

- Kérlek, fejezd ezt be! - fordultam szembe vele. - Ha nem akarsz tőlem semmit, akkor most szépen fordulj el, és hagyj aludni. Már haza nem bírnék vezetni, nagyon fáradt vagyok.

Kis ideig még ment köztünk ez a huzavona, majd egyszer csak megcsókolt, és rám mászott. Nem sokáig bírtam ellenkezni, visszacsókoltam, aztán mire észbe kaptam, már épp a felsőmet szedte le rólam. Még ekkor is próbáltam tiltakozni, de egyre kevésbé sikerült. Téptük egymás ajkait, és annyira rossz volt, hogy mindez csak egy pillanatnyi botlás, és nem annak az eredménye, hogy meggondolta magát, és velem akarja leélni az életét.

Hatalmasat sóhajtottam, mikor megéreztem magamban Daniel férfiasságát. Ő is felnyögött, majd vadul megcsókolt. Ez volt az  pont, ahol teljesen elveszítettem az eszemet. Már nem érdekelt semmi, csak az, hogy minél közelebb érezhessem magamhoz életem szerelmét, mivel tudtam, valószínű soha többé nem fog ez előfordulni velem. Legszívesebben elsírtam volna magam, de megpróbáltam kikapcsolni az agyam, és arra koncentrálni, amit csinálunk.

Nem tudom mennyi ideig szeretkeztünk, de nagyon sokáig. Hihetetlenül jó volt, el sem tudom mondani, mennyire élveztem. De kegyetlenül idióta is voltam, amiért nem löktem el magamtól, amíg még lehetett. Már közben tudtam, hogy ezt én nagyon, de nagyon meg fogom bánni, csak idő kérdése. Vagy az sem kizárt, hogy már akkor bántam, mikor még le sem feküdtem vele. Elvégre már tegnap éreztem, hogy ez lesz a vége. 

Hogy lehettem ennyire hülye, hogy képes voltam ezt megtenni. Ez nem én vagyok. Nem. Ez csak valami rossz álom lehet. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy csak úgy odaadtam neki magam, mikor nagyon nem kellett volna.

- Ezt nem tudom miért csináltuk - szólalt meg hosszas hallgatás után. Odakint már kezdett egyre világosabb lenni, szóval tudtuk, hogy már lassan itt a reggel.

- Én sem tudom, csak azt, hogy nem vagyunk normálisak. Nem lett volna szabad lefeküdnünk.

- Egyet értek. De nem tudjuk visszapörgetni az időt.

- Sajnos nem. Most azonban jobb lesz, ha alszunk. Már fél öt elmúlt. Lassan mindkettőnknek fel kell kelnünk. Legalább egy kicsit pihenjünk - tanácsoltam.

- Igazad van. Én hatkor kelek, héttől edzésem van, szóval jó lenne aludni előtte egy kicsit. Jó éjszakát - ölelt meg, majd egy apró csókot nyomott az ajkaimra.

Hevesen vert a szívem, és leginkább sírtam volna egyet, de inkább közelebb bújtam Danielhez. Átkarolt, szorosan magához húzott, és nem sokkal később mély álomba merültem. Nem sokat aludtam, és nagyon mérges voltam, mikor megszólalt Daniel ébresztője. Kellett egy kis idő, mire magához tért, és végre elhallgattatta a telefonját.