Fanfiction fordítás: Az a három szó (Those Five Words)

9. fejezet

A fordítás az író, Damn you Kylie engedélyével történik!

Az eredeti történetet itt találjátok: https://www.fanfiction.net/s/11706049/9/Those-Five-Words

NÉGYES

Másnap reggel arra ébredek, hogy Charlie az ágyamon ugrál.

- Mit csinálsz? – nyögöm. Utálom, ha felébresztenek, és Charlie-nak annyi energiája van.

- Négyes, ma elmész? – kérdezi.

- Nem, nem hagynálak el, Charlie – válaszolom.

- Biztos? Nem fogsz elhagyni, ahogy mami? – kérdezi könnyes szemmel.

- Nem, Charlie, maradok. Ráadásul most már jobb mamid van. Sasha nagyon szeret téged, te is tudod – mondom.

- Tudom, és nemsokára nagytestvér leszek, ahogy te vagy az én bátyám – mondja Charlie, most már mosolyogva. Látszik, mennyire hasonlítunk egymásra. Mindkettőnk hangulata gyorsan változik.

- Így igaz. Vigyáznod kell a kisöcsédre vagy húgodra, és sokszor meg kell ölelned, ahogy én is tettem – mondom. Az egyetlen, aki nem bánom, ha megérint, az Charlie. Apával és Anyával is jól vagyok, de csak Charlie-t vagyok hajlandó igazán közel engedni magamhoz.

Charlie a karomba ugrik, és pedig szorosan megölelem.

- Akarsz reggelizni? – kérdezem.

- Igen, menjünk. Anya és Apa már vár – mondja Charlie.

Felkelek, és a hátamon kicipelem Charlie-t a konyhába, ahol Anya és Apa reggelizik.

- Készen állsz a mai napra? – kérdezi Apa.

- Azt hiszem – mondom. Nincs gond a választással, hisz tudom, hol akarok lenni. A szertartással van gondom. Mi van, ha ott lesz? Mi van, ha felismer? Mi lesz... A gondolataimat félbeszakítja, hogy Apa a vállamra teszi a kezét.

- Ne aggódj emiatt. Kétlem, hogy ott lesz. Most a Bátrak szervezik az ünnepséget. Szóval ott leszek egész idő alatt – mondja.

- Ki nem lesz ott, Apa? – kérdezi Charlie.

- Ne foglalkozz vele, Kiscsibe. Odamész Anyával a hálóhoz, hogy köszönni tudj, amikor visszajövünk? – kérdezi Apa Charlie-t.

- Nem, Becky-ékhez megyek játszani. Tudom, hogy Négyes visszajön, megígérte, hogy nem fog elhagyni – válaszolja.

Apa felnevet. Tudom, hogy aggódott a döntésem miatt. Nem mintha kételkedne abban, hogy szeretem a Bátrakat. Szerintem csak annyi minden történt az évek alatt, hogy félt, hogy meggondolom magam. Látom, hogy megkönnyebbül, ahogy Charlie kiejti a szavakat.

- Nos, jobb, ha készülsz, Négyes. Fél óra múlva találkozunk Zeke-kel és Amarral a vonatnál.

Felállok, és a fürdőszobába megyek. Hiányozni fog ez a szoba. Kíváncsi leszek, milyen lakást kapok a beavatás végén. Hiányozni fog a családom. Bár a reggelek valószínűleg nem. Nem fog hiányozni, hogy Charlie ugrál az ágyamon, de hiányozni fog a kacagása, ahogy rohan keresztül a lakáson.

Mi megyünk be utolsónak a Választási Ünnepségre. A Bátrak készülnek el mindig utolsóként minden hivatalos eseményre a városban. Ez mindig őrületbe kergeti a többi csoport vezetőjét. Apa azt mondja, szereti ezt csinálni, csak azért, hogy bosszantsa őket. Rá vannak szorulva a védelmünkre, úgyhogy csak várjanak. Tudja, hogy senki sem fog sem neki, sem másik Bátor vezetőnek szólni emiatt; félnek, hogy kapnak az arcukba.

Apa előttünk megy be, aztán fel a színpadra. Zeke és én megkeressük a helyünket. Lehajtom a fejem. Amennyire kíváncsi vagyok, hogy Marcus itt van-e, a másik felem azt mondja, hogy maradjak takarásban, nehogy észrevegyenek. Rosszul vagyok; alig várom, hogy túllegyek rajta és hazamehessek.

Szeretem az apámat, de a beszéd, amit mond, unalmas. Mindenki ismeri a csoportok történetét, megtanították az iskolában. Végre apa tart egy rövid eligazítást. Amikor az Őszinték vagy a Műveltek tartják az ünnepséget, számítani lehet rá, hogy legalább két órával hosszabb lesz.

Végre kezdik sorolni a neveket. Apa Zeke-t szólítja, és nem meglepetés, hogy miután megvágja a kezét, a vérét a szénre csöppenti. Óriási éljenzés és taps fogadja Zeke-t, ahogy visszasétál hozzánk. Egyre közelebb érünk a nevemhez. Hallom a nevem, én pedig Apához sétálok, és elveszem a kést a kezéből.

MARCUS

Itt ülök, és figyelem a ünnepséget. Megszakad a szívem tudva, hogy Tobias itt lehetne, ma választana. Tudom, hogy azt mondták, hogy egy csoportnélküli férfi megölte őt és Evelynt, de tudom az igazat. Tudom, hogy az én hibám, hogy nincs itt, de nem is igazán az én hibám. Hanem azé a lotyóé, aki a feleségem volt. Az ő hibája, hogy nem lehet itt. A fiam itt lehetne, ha nem csalt volna meg, ki tudja, kivel.

Az aznap történtek még mindig homályosak. Sokat ittam aznap. Ez nem olyasmi, amit az Önfeláldozók tesznek. De megvertem Tobiast, és bezártam a szekrénybe. Vártam, hogy az a lotyó hazajöjjön; öt napba telt, hogy hazajöjjön. Akkor már öt napja ittam egyfolytában. Tudom, hogy mérges lettem, amikor hazaért, de megérdemelte. Tudom, hogy mondott valamit arról, hogy elhagy, és elviszi magával Tobiast. Azt nem engedhettem meg. Ő volt az egyetlen fiam, és nem vihette el.

Olyan részeg voltam, hogy elfelejtettem, hogy a szekrényben van. A kedvenc székemben ültem, amikor valaki bejött, és elkezdett verni. Andrew azt mondta, hogy Max és néhány Bátor talált így rám. Fülest kaptak egy informátortól, hogy egy csoportnélküli férfi kérkedett vele, hogy megölt engem és a családomat. Valószínűleg jobb lett volna, ha megöl. Örülök, hogy Evelyn meghalt, szörnyű volt vele élni. De Tobias, őt csak a saját érdekében vertem, hogy jobb ember legyen. Őt nem akartam kidobni, mint az anyját.

Az ránt ki a gondolataimból, hogy Max a Négyes nevet szólítja. Ki a fene hívja a gyerekét Négyesnek? Ez valami vicc? Felnézek, és látom, hogy egy Bátornak született az. Persze, hogy a Bátrak közül valaki, vagy ez, vagy a Barátságosak közül lehetne. Azoknak a Barátságos gyerekeknek olyan nevetséges nevük van néha; Gyümölcsöskert vagy Oázis jut eszembe.

Figyelem, ahogy a fiatalember, Négyes, a Bátraktól a tálakhoz lép. Van valami ismerős benne. Nem tudom, hogy mi, de nem tudom levenni róla a szemem. Olyan magabiztosan megy. Nem olyan izmos, mint a többi Bátor; vékony alkat, de izmosabb, mint a hasonló alkatúak. Erősnek és hatalmasnak néz ki. Habozás nélkül vágja fel a kezét, és tartja a Bátrak tálja fölé. Megfordul, és elindul a többi Bátor felé. A Bátor szektor éljenzésben tör ki, mint még soha. Mindig hangosak, de ezúttal a zaj fülsüketítő. Csak amikor megfordul, látom meg a teljes arcát.

Ezt az arcot bárhol felismerném: a szemei az enyémek. A szája Evelyné. Fel akarok állni, hogy megfogjam, és magamhoz húzzam, de hirtelen a világ elsötétül, aztán nincs semmi.

NÉGYES

Visszasétálok a Bátrakhoz; mosolygok. A szektorunkból jövő zaj mondhatni extrém. Nem hiszem, hogy hallották már a Bátrakat ilyen hangosnak, mint most. Ahogy megyek vissza, felfordulás támad az Önfeláldozók szektorában. Megfordulok, és meglátom őt. Lefagyok, nem tudok megmozdulni. Csak Marcust látom a földön fekve, az emberek pedig próbálnak segíteni rajta.

Amar megragadja a karom és mutatja, hogy üljek le. Ekkor jövök rá, hogy még mindig félúton állok a tálak és a csoportom között. Még mindig nem tudok mozdulni. Apa odajön hozzám.

Úgy tűnik, ez kiránt a kábulatból, és visszamegyek, leülök a csoportommal. Figyelem, ahogy kiviszik Marcust egy hordágyon. Tudom, hogy felismert, biztos vagyok benne. Csak arra tudok gondolni, hogy bárcsak meghalna. Ne tudja meg, hogy én voltam az. Tudom, hogy nem tud velem tenni semmit most, hogy már Bátor vagyok, de még mindig ott van bennem a kisfiú, aki tele van a félelemmel, amit ő okozott.

- Négyes, menj és csatlakozz a Bátrakhoz, most.