Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Nala! Enned kell.
Élelem. Farkas éhes vagyok, de soha nem akarok kimenni ebből a szobából. Ha kimegyek, találkozom vele, és az kínos lesz, és nekem egy életre elegem van a kellemetlen szituációkból.
- Nala! Ha nem jössz ki, akkor én megyek be!
Basszus. Nem jöhet be, félig lefolyva fekszem az ágyon, a fejemet lógatva, melltartó nélkül, mackó nadrágban.
- Ahogy gondolod!
A kilincs lenyomódik, már látom, hogy résnyire nyitva van az ajtó, és azzal a lendülettel lecsúszom az ágyról. A fejem hatalmasat koppan a padlón, a többi testrészem összegabalyodva körülöttem. Most, hogy a fejem közelebbről is megismerkedett a talajjal, és nem tudok rájönni, melyik végtagom hova tartozik, elkönyvelhetem ezt a napot életem legszörnyűbbének.
Síri csönd. Semmi kiröhögés. Csak csend. Csukott szemmel, az arcom a hűvös padlónak nyomódik. Kiszakad belőlem egy hatalmas sóhaj. Nem tudom elhinni, hogy a szeme előtt sikerült lebukfenceznek az ágyról.
- Jól vagy?
A legcsábítóbb lehetőség az, hogy láthatatlannak tettem magam, vagy eljátszom, hogy elájultam. De azt nem tehetem meg persze, mert az még gázabb lenne. Ki ájul el abban, hogy leesik az ágyról?Láthatatlanná meg sajnos nem tudok válni.
Az egész fejem ég, a gyomrom pedig fel alá ugrál örömében, hogy kínozhat engem. A szemem sarkából felnézek rá, a hajam mögé bújtatva az arcom. Karba tett kézzel, mindent elmondó vigyorral fürkészi a testem. A mosoly lefagy az arcáról, amikor találkozik a tekintetünk. Két lépésben mellettem van, és a felkaromat fogva felsegít. Amint két lábon állok, meghátrál, és szórakozottan figyeli az arcom.
- Te komolyan...
- NE!
Megköszörüli a torkát, és megdörzsöli az állát, amitől serceg a borostája. Próbálja leplezni, de minden próbálkozás után felfelé görbül a szája, és automatikusan én is elmosolyodok rajta. Ettől felbátorodik, és nevetni kezd.
- Meg tudnád csinálni újra? - a fogai fehérségét még jobban kihozza a sötét bőre, amitől ragyognak a gyér fényben.
- Szó sem lehet róla!
A szobát betölti a nevetésünk, pár pillanatra el is felejtem hol is vagyunk, és miért. A hasizmaim sajognak, és muszáj leülnöm. Kielégítő érzés elengedni az izmaimat. Felér egy kisebb edzéssel a nevetés.
Dallas ujjai a karomra csavarodnak, majd enyhén húzni kezd fel az ágyról. A keze száraz, érdes, de a szorítása olyan, mintha a legtörékenyebb tárgyat tartaná a kezében.
