Fekete Nát szemszöge:
Kélával kézen fogva indultam meg a gyülekező helyre, mert indulnunk kellett dolgozni. Hiába aludtam három órát, hiába vagyok totál másnapos, ezt a tanárok nem tudják, így ma mi is munkába állunk. Mi voltunk az elsők, akik a kapuknál sorakoztak, a többiek még vagy reggeliztek, vagy készülődtek. Leültünk a padra és vártuk, hogy a többiek is szállingózni kezdjenek.
Ott ültünk a padon, fogtuk egymás kezét, mint egy pár. Mert szerelmesek vagyunk egymásba. Ha valaki még egy hónappal ezelőtt azt mondja nekem, hogy ez fog velünk történni pofán röhögőm. Most viszont semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy vele lehessek, mert ő kell nekem, csak is rá van szükségem. A nevetésére, a gyönyörű zöld szemeire, a csodálatos személyiségére, a puha bőrére. Mindenestül akarom őt, a hegeivel, a sérelmeivel, de legfőképp a múltjával együtt.
- A lábadon a heget, te ejtetted? - csúszott ki hirtelen a számon, Kéla vonásai pedig megkeményedett. - Bocs, tudom, hogy azt mondtad, mesélsz majd mindenről, ha itt van az ideje. Ne haragudj! - szabadkoztam azonnal.
- Nem én csináltam. Egy baleset következtében történt. Egy szörnyű balesetben... - motyogta.
- Köze van Lucához? - sandítottam rá, válaszol pedig csak összeszorított szájjal bólintott. - Köszönöm, hogy elmondtad. - karoltam át a vállát, és adtam egy csókot a halántékára. - Azt hittem el fogod takarni a nyakadat is. - húztam végig az ujjam az arccsontja alatt.
- Sállal? - kérdezte nevetve. - Ha sminkkel próbáltam volna eltűntetni, csak rosszabb lett volna, mert akkor már nem csak arról fognak diskurálni, hogy mi történt a nyakammal, hanem arról is, hogy el akarom tűntetni. Meg szerintem ilyen dög melegben tuti, hogy lefolyt volna. - grimaszolt egyet.
- Szeretem, hogy nem sminkeled magad. Nincs is rá szükséged. - kezdtem el puszilgatni az arcát, ő pedig csak kuncogott. Imádom ezt a hangot!
- Értelmetlennek tartom. Megvannak azok a helyzetek, amikor lehet sminkelni magunkat, de az egész napos sminkviselést teljesen feleslegesnek érzem. - mondta, majd óvatosan felém hajolt és egy lágy csókot lehelt a nyakam lila területére.
- Tetszik? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Kéla arca azonnal vörösödni kezdett, de bólintott. - Szeretem, mikor zavarba jössz. - adtam egy csókot a szájára, amit ő mosolyogva viszonzott.
- Nocsak, nocsak a gerlepár! - állt meg előttünk Sam és Bence.
- Sziasztok srácok! - mosolygott rájuk Kéla.
- Jól látjuk, hogy akkor dúl a szerelem? - kérdezte Sam vigyorogva.
- Jól, igen. - feleltem büszkén.
- Ennek igazán örülünk. Gratulálunk. - mondta Bence. A többiek is elkezdtek fokozatosan gyülekezni, mindenki hatalmas szemekkel nézett ránk, majd sutyorogni kezdtek, engem viszont egy cseppet sem érdekelt. Csak az számított, hogy átkaroltam Kélát, aki a fejét a vállamra hajtotta.
- El ne aludj! - súgtam a fülébe.
- Hm? Nem! - pillantott fel rám álmos szemekkel. Na, ezt igazán átérzem, én sem vagyok jobb állapotban. A többiek sem, annyi különbséggel, hogy ők legalább nem ittak. Nekik ennyi „könnyítésük" volt.
- Sziasztok! - köszönt ránk Simon, Andris, Barbi.
- Helló! - biccentettem feléjük, amire Kéla egyből felkapta a fejét.
- Nem tudtam, hogy ennyire hatásos lesz a tegnapi produkciód Nát! - jegyezte meg Simon Kélára pillantva.
- És mégis. - morogtam az orrom alatt.
YOU ARE READING
A jégkirálynő (Átírás alatt)
General Fiction"Nem igaz, hogy az ember a szenvedéstől megtisztul, jobb lesz, bölcs és megértő. Az ember hideg lesz, beavatott és közömbös. Mikor az ember, először életében, igazán megérti a végzetet, csaknem nyugodt lesz. Nyugodt és olyan különösen, félelmetesen...
