Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Úgy érzem magam, mint Alice Csodaországban. Nem esek túlzásba, ha azt mondom percekig tart eljutnom a kaputól a bejárati ajtóig. Fénylő gyep, hibátlanra nyírva, a legkülönlegesebb virágok a mozaikos járda mellett. Az utat kicsi, meleg fényű lámpák vezetik, amik nélkül biztos, hogy elvesztem volna. Mr. Donnan már a nyitott ajtóban vár rám, és kicsit sem fest úgy, mint a munkahelyen. Kényelmesen, otthonosan van öltözve, ami miatt nem tudom, miért lepődök meg, hiszen otthon van. Merész mosollyal köszönt, és féloldalasan megölel. Mikor is lett ilyen közeli a kapcsolatunk?
- Fáradj beljebb.
És igen, a ház is épp olyan luxus, és gazdag, mint a kert. Alig merek lépkedni, attól félve, hogy eltörök valamit, anélkül, hogy hozzáérnék a tárgyakhoz.
- Kérsz esetleg egy pohár bort? Éppen most bontottam fel egy igazán kiváló évjáratot. Biztosan ízlene. - te már csak tudod.
- Nem köszönöm. Nem terveztem alkoholt fogyasztani.
- Ahogy akarod. Nem zavar, ha én iszok?
- Nem, csak nyugodtan.
A hátamra téve a kezét vezet a konyha felé, ami lélegzetelállító. Kinek van szüksége ekkora konyhára? Nagyobb, mint a hálószobám. Feszengve igazgatom a blézerem, miközben Mr. Donnan tölt magának abból a kiváló borból. Elidőzik vele, kicsit sem siet. Minden mozdulata megfontolt, mégis természetes, és olyan lassúak is, mint egy lajhárnak. Van nekem jobb dolgom is ennél, és kicsit sem szeretném Dallast feldühíteni azzal, hogy az ő idejét is fecsérlem. Nem mintha lenne más dolga azon kívül, hogy engem pesztrál.
Kicsit sem vagyok idevaló. Minden olyan tiszta, katonás rend honol minden szegletben. Semmi por, semmi kosz, mégis minden olyan, mintha oda lennének ragasztva. Persze suttogják a fülembe, hogy érjek hozzájuk. Például ez a váza a sok kis redőjével kihagyhatatlan tapizásra. Csak egy kicsit, egy aprót megérintem. Az mutatóujjam begye épphogy hozzáér a törékeny tárgyhoz, és úgy billen meg, mintha minimum földrengés lenne. Gyors reakciómnak hála még ki sem löttyen belőle a víz. Két marokkal nyomom vissza az asztalra, hogy biztosan visszaragadjon a helyére.
Természetesen a kedves főnökömnek most van kedve rám figyelni, ettől függetlenül még mindig azzal a hülye borral baszakszik, közben fél szemmel engem koslatva. Jól kezdődik.
- Gyere, a dolgozóban kényelmesebb lesz. - a kezembe nyom egy pohárral abból a szaros vörös valamiből, és nagy léptekkel elhalad mellettem.
Azt hiszem nem hallotta tisztán azt a részt, hogy nem kívánok inni. Utánaeredek, kettőt lépve míg ő egy lépést tesz meg, azt is lassan. Felvezet a széles, fehér szőnyeges lépcsőn, majd a tetején balra fordulva egy ajtón nyit be, ami egy tipikus dolgozószobába vezet. Íróasztal, könyves polcok, irattartók. Ez az ember biztos annál a cégnél dolgozik, ahol én? Kizárt dolog, hogy ennyi pénze lenne, hogy fussa minderre. Túl szép, és túl új itt minden.
