Keepin' Stay

I.

A csengő hangja mindenkinek megnyugvást jelentett. A terem pillanatok alatt üressé, jelentéktelenné vált.

-Utálom a matekot!-vágta be a szekrényajtót egy morcos lány. A csattanás hangtalanná lett a tömegben, kár lett volna az emberek között átszaladnia, hogy a komor, őszi táj a hangos zajjal teljen meg. Csak abbamaradt, elnyelte a föld, mint a lagymatag esőcseppet a tavaszi rét. Édes nevetés törte meg az egyhangúvá vált, zengő tömeget.

-Felesleges!-legyintett a másik lány.-Egyszer úgyis elmúlsz. Eltűnsz. Nem fog rád senki sem emlékezni. A feldúlt napjaid változatlanul boldogak lesznek.-maga elé suttogta, barátnője mit sem sejtve magyarázott tovább. Elviharzottak.

¤¤¤

-Ms. Clark, Lena, kérlek mondd el nekem, hogy miről beszéltél utoljára Brooks Evans-szel. Ha így bambulsz és nem segítesz nekünk, akkor nem fogunk előrébb jutni az ügyben.- Kelly Morgan. A fiatal, nemrég felvett nyomozónő hallgatja ki az eltűnt személy legjobb barátnőjét. Kifejezéstelen arccal próbája fedni meggátolhatatlan együttérzését. A lány nem válaszol. Szíve összeszorul Brooks neve hallatán. Egy könnycsepp szántotta fel kiszáradt, három napja ápolatlan bőrét. Fejéből elvesztek a pár perccel ezelőtt összeszedett emlékképek, halvány fogalma sem volt arról, hogy mit válaszoljon a nyomozónőnek.

-Talán...én, nem tudom. Nem emlékszem.-Morgan felügyelő arcáról lerítt a nemtörődömség, Lenát ez kissé nyugtalanná tette. Értelmetlennek tartotta a kihallgatást, az egész felhajtást, az ész nélküli keresést. Egyszerűen csak arra vágyott, hogy hazamenjen, és felhívja barátnőjét. Ő szokásához híven nevetve venné fel, áradna hangjából a boldogság. De titkon tudta, ez nem fog megtörténni. Nem engedik haza, ha fel is hívja Brooks-t, akkor sem venné fel. Nem jönne vissza a kérésére, nem szólna hozzá, nem törődne vele. A porosodó szobájával, zokogó szüleivel, szerető barátaival. Semmivel.