Magányos farkas

Formában

Éles fájdalom hasít szemeimbe, majd egy fülsüketítő hang aztán mindenem zsibbadni kezd. Eszméletemnél maradok, de a fájdalom, ami belülről mar szét, elveszi a józan eszemet, nem tudom mit csináljak. Félek, ilyen még nem történt velem. Nehezen és lassan jutok levegőhöz. Mi lehet ez az érzés? Testem meghajlásra kényszerült a fájdalomtól. Fejemet nem bírtam felemelni, mintha valami lekényszerítene a földre. De semmi érintést nem éreztem magamon csak a nehéz súlyokat, a nyomást. Talán ez az a fájdalom amiről nem tudtad és az eszem reagál rá, emlékeztet a sok fájdalomra ami nyomott és ami nyomni fog életem végéig. De az akkor nem hatna így a testemre. Mi lehet ez? Rakosgatom fel egyfolytában a kérdést de válasz nem érkezik.
Majd csak úgy minden fájdalom eltűnt, hallani sem hallok semmit csak fázom. Felemelem fejemet és a hajamat hátra lendítettem a mozdulattal. A fekete hajam! Lepillantottam. A kezeim, csupasz bőröm! Végre, ember! Ember! A ruhák amik rajtam vannak, koszosak, kopottak és szakadt. Guggolásba áthelyezkedem, egyik térdemet a földre teszem a másikra támaszkodom és próbálok felállni. Két lábra. Nem sikerül először, megingok majdhogynem elesek, de egy erős kéz megragadta karomat és felsegített, biztos lábakra álltam most már. Öröm járta át egész testemet, ugrálni lett volna kedvem, de még korai lett volna, na meg hogy venné már ki magát, hogy egy 22 éves lány ugrándozni kezd?!
Ahogy felnéztem a körülöttem lévőkre, megrohamoztak a rég látott emlékeim. Emlékek ami egyaránt szépek és szomorúak is. De az enyémek. Az én kincseim. Némelyik még sötét, de akkor is az én kincsem.

A látásom homályos alig láttam ki áll mellettem vagy ki van velem szemben. Mintha csak pacákat látnék. Dörzsölgettem hátha jobb lesz, de nem lett. Hiány érzetem lett ezzel kapcsolatban. Sokat pislogtam de még így sem.

-Oh, ez lehet a gond.- töltötte be a teret az elmúlt percekben felismerhető mély hang.

Talán egy kéz és egy fekete valami közeledett felém.

-Csukd be a szemed.-kérte az előttem álló férfi.

Úgy tettem, egy hideg tárgyat éreztem meg a fülemen és az orrnyergemen. Nem sokkal később kinyitottam szememet és mindent tisztán láttam. Lejjebb toltam az orromon lévő tárgyat utána már csak pár pillanat kellet, hogy rájöjjek, hogy ez a szemüvegem.
Körbe néztem a szobában és a jelenlevők közül mindenki vidámabb volt mint mikor bejöttünk. William tart meg, még magamtól megindulnék a kanapé felé amin Marc ül, de nem enged el.

Amint leültem fáradtság futott végig rajtam. Már nem számított, hogy hol vagyok és kik vesznek körül, most csak egyszerűen fáradt vagyok. Ezzekkel a gondolatokkal hunytam be szemeimet és olvadtam be a Sötétség Birodalmának játékos valójába.

Szemeimet játszi könnyedséggel nyitottam ki mintha áram csapott volna meg úgy ültem fel az ágyban. Ágy...mikor kerültem én ágyba? Körül néztem a sötét szobában. Ez az én szobám! Emlékszem!
Kopogtak ajtómon így egyből oda kaptam fejemet és egy nőt láttam meg ott. Hosszú barna haja felkötve és arcán egy nagy mosoly terült szét. Néhány kósza tincs takarta el az egyik szemét mely gyönyörű szép tengerkék volt.

-Anya!-nyújtottam el az utolsó magánhangzót és pattantam ki az ágyból, megölelni őt.

Sietős léptekkel közeledtem felé de mikor a karjaimat kinyújtottam és már hajoltam volna az ölelésére, át mentem rajta. Hátra kaptam fejemet és láttam, hogy egy fekete hajú kislány rohan felé majd ölelésben bontakoznak ki. Az ott én vagyok! Vagyis ezek most... az én emlékeim!

Nos, meg is érkezett a rész, ahogy ígértem! Szóval, akkor havonta jönnek ki a részek, ahogy már egyszer említettem valahol.

Csakugyan szombat van ami munkanap (Isten oltalmazott volna) ma munkába/iskolába ment nagyrészünk... Hogy ilyen sz@~ napom nem volt még szombaton az is biztos. (I ❤ MAGYARTANÁR) De remélem veletek nem szenyóztak sehol sem. Mindenkinek jó idő töltést kívánok!🤗