Életem legjobb napjai

I.

A tábor nehéz dolog, főleg, ha zárkózottabb típus vagy, aki legszívesebben ott sem lenne. Ákos is ilyen volt. Már a vonaton, sőt, már a gyülekezőnél a pályaudvaron azt érezte, hogy neki ott semmi keresnivalója. Mindenki idegen volt a számára, soha nem látta még egyiküket sem. Szeretett volna velük megismerkedni, de nem mert egyikhez sem hozzászólni, valami mindig visszatartotta. Helyette inkább csak várt a vonatok érkezését és indulását jelző tábla alatt, majd amikor végül felszálltak a vonatra, egy fülkében beült a sarokba, ahol abban reménykedett, hogy majd valaki mellé ül és megszólítja, és akkor elkezdhetnek beszélgetni. De hiába reménykedett, csak három nagyhangú gyerek ült mellé, akik már ismerték egymást, ezért nem is nagyon érdekelte őket a sarokban ücsörgő srác. Ákos egy ideig még figyelt, hol ki az ablakon, hol meg a gyerekekre, hátha valamelyik észreveszi őt és beszélgetni kezd vele. Semmi sem jött be, ezért inkább elővette a fülesét, bedugta a telefonjába és elkezdett zenét hallgatni. Így telt el a vonatút.

Amikor megérkeztek a Balaton mellé, Siófokra, az elsők között szállt le, majd a táborvezető és a beszélgető gyereksereg között egyedül haladva elindult a nem messze lévő táborhely felé. Miután odaértek, szétosztották őket. Ákos 16 másik fiúval került egy szobába. Ő az egyik legbelső, önálló ágyat kapta, pedig nem azt akarta, hanem egy ajtó mellettit, de az egyik menő gyerek megkérte őt, hogy költözzön arrébb, mert szeretne a barátai mellett aludni.

Az első két nap rosszul telt a számára. Nem találta a helyét, nem tudott senkivel se szóba állni, úgy érezte, hogy mindenki elmegy mellette, észre sem veszik. Minden szervezett programra jelentkezett, hogy legalább az idő gyorsabban teljen, amikor pedig nem volt semmi elfoglaltsága, akkor vagy a fák alatt üldögélt, vagy az ágyán, és a telefonján játszott. Időnként elment a büfébe egy-egy nyalánkságért, hogy legalább azokkal felvidítsa egy kicsit magát.

Fordulatot a harmadik nap reggele hozott...