A jégkirálynő (Átírás alatt)

Hurrikán

Nem figyeltem, hogy mennyire telik az idő. Nem figyeltem, hogy hányszor hívtak a többiek. Egyszerűen semmi másra nem tudtam koncentrálni, csak arra, hogy elérjem Nátot, hogy megtalálhassam és vele legyek. Tudtam, hogy utána kellett volna mennem, hogy nem kellett volna magára hagynom. Most pedig azt sem tudjuk, hogy merre van és kezd lassan lemenőre járni a nap is. Mindenképp meg kell találnom őt sötétedés előtt. Bolyongok az utcákban, mint valami szerencsétlen, keresem a pasimat, akiről még csak elképzelésem sincs, hogy merre lehet. Hívogatom, üzengetek neki minden létező platformon, de egyszerűen nem érem el. Kezdek teljesen kétségbeesni, a nyomó, fojtó, szorító érzés kezd egyre jobban úrrá lenni rajtam. Nehezebben veszem a levegőt, foltokat látok és érzem, hogy remeg minden porcikám. Még egyszer a telefonomért nyúlok és megpróbálom megcsörgetni Nátot. Minden reményem ebben a telefonhívásban van, ami most ki is csöng. Akkorát sóhajtok, hogy szerintem az utca végén is hallották volna, amikor Nát felvette a kibaszott telefonját! Harsány lárma ütötte meg a fülemet, majd Nát nehezen forgó nyelvvel szólt bele a készülékbe.

- Vagy egy milliószor hívtál Osváth, mit szeretnél? - kérdezte flegmán.

- Hogy mégis mit szeretnék?! - rivalltam rá élesen. - Órák óta bolyongok utánad a városban, a létező összes utcát bejártam és igen, milliószor hívtalak, küldtem üzenetet, te pedig egyikre sem vagy hajlandó válaszolni! Menj a francba Nát!

- Ne kiabálj már! Felvettem nem? - a hangja lassú volt és nehezen érthető, a háttérben pedig őrülten dübörgött valamilyen metál zene.

- Te most részeg vagy? - kérdeztem leesett állal, mikor végre arcon ütött a felismerés, miért hallom ezt a harsány lármát és miért beszél Nát így.

- Nos, lehet ittam egy két pohárral. - felelte.

- Nekem nem úgy tűnik, hogy csak egy két pohár volt! - akadékoskodtam.

- Jaj, nyomozó! Maga milyen jól végzi a munkáját, de kérem ne szóljon a barátnőmnek, szegény órák óta keres engem, pedig én csak itt ültem a kocsmába és ittam, miközben sirattam a múltam fájdalmas pontjait.

- Egyáltalán nem vagy vicces Fekete! Ki fogom tekerni a gigádat! - ordítottam bele a telefonba, mire egy idősebb házaspár haladt el mellettem, akik elég furán néztek rám. - Mi az, maguknak nincs jobb dolguk, mi a fenét kell bámulni?! - szóltam rájuk is élesen, mire a telefon másik végéről egy öblös nevetést hallottam. - Hol a picsában vagy, Nát? Hova menjek érted?

- Keress meg szerelmem! - csókolt bele a telefonba és azzal együtt le is rakta.

- Nát! Nát, le ne merd rakni! - sipítottam, de addigra már mindegy volt. - A kurva életbe! - szitkozódtam az orrom alatt.

Sok helyet nem tudtam, a telefon akkumulátor töltöttségi szintje is elég alacsonyan volt már és mint előbb is említettem, kezd sötétedni. Szóval sok lehetőségem nem volt, visszakerestem a bárnak a címet a Tonival való üzenetemben, ahol azon az estén voltunk, amikor mondhatni összejöttem Náttal. Csak imádkozni tudok, hogy ott legyen, úgyhogy a Google térképet megnyitva beírtam a címet, majd átállítottam gyalogos üzemmódra és elindultam. Szerencsére 11 perc sétát írt, szóval nem voltam túlzottan messze. Közben gyors írtam Toninak, Valnak és Lékai tanárnőnek, hogy valószínűleg tudom, hogy hol van és éppen oda tartok. Egyértelműen ugyan azokat a válaszokat kaptam mindhármuktól. Ha tudok valamit, azonnal értesítsem őket. Először csak normál tempóban gyalogoltam, aztán elkezdtem megsürgetni a lépteimet, majd még gyorsabban szedtem a lábaimat. A végére már futottam és a 11 perc sétából csináltam 8-at. Szinte beszakítottam a bár ajtaját, a szemeim pedig cikázva keresték Nátot, akin meg is akadt azonnal a szemem. A pultnál ült és épp akkor nyelt le valami rövid italt. Mintha megérezte volna, hogy őt nézem, mert az ajtó felé fordult és amikor észrevett elmosolyodott, majd felém emelte a poharát.