Childhood - Bill Skarsgård/Roman Godfrey

Chapter 5

Roman ölében ültem, hátam mellkasának feszült. Arcát a nyakamba temette. Olyanok voltunk mint Batman, Robin vagy mint Bonnie Clyde nélkül. Egyszerűen lehetetlen volt számomra nélküle élni, bármit tett vagy tesz én szeretni fogom.-Roman.-suttogtam a tájat nézve.

-Tessék, babygirl?

-Mikor eszünk pizzát?-Roman hasát fogva kezdett el nevetni, én pedig csak néztem mozgó vállait és széles vigyorát.-Nem viccelek.-csaptam meg a combját.

-Éhes vagy?-simította végig arcom mire csak bólintottam.-Akkor menjünk.-Lemásztunk és megtartva a tisztes távolságot, lépkedtünk egymás mellett a piros autóig. Egyikünk sem szól egy szót sem, a madarak csiripelését lehetett csak hallani ami egész nyugtató volt, legalábbis számomra. Roman feszülten nézte a fákon ülő madarakat.-Utálom őket.-motyogta.

-Ezért fogok neked egy papagájt venni a születésnapodra.

-A humorod a régi. Semmilyen.-csipkelődött.

-Te is ugyan olyan ronda vagy mint régen.-mosolyogtam rá miközben belültem a vezetőülésbe.-Vezethetek?

-Nem!-felelte. Kezeivel megfogta az autó ajtaját és hosszas percekig csak nézett.-De ha egy picit is meghúzod..-fenyegetett meg.

-Nem fogom, úgy is itt ülsz majd mellettem.-megpaskoltam az anyósülést mire Roman fejrázva átmászott ideiglenes helyére. Mi után bekötöttük magunkat, beindítottam az autót aminek hangja maga volt a csoda.-A kocsidnak szebb hangja van mint neked.-pillantottam rá egy másodpercre.

-Fogd be és vezess.-úgy tettem. Elnevettem magam majd igyekeztem minnél szebben haza gurulni hogy Roman, büszke legyen rám. Újra. Néha rápillantottam a mellettem ülő férfire aki érzelemmentes arccal nézte az utat.-Ügyes voltál.-jegyezte meg, miután leparkoltam a haza előtt.

-Köszönöm.-mosolyodtam el.

-Menj be, mindjárt megyek én is.-átdobta nekem a házkulcsot amit nem sikerült elkapnom. Roman hangosan felnevetett majd beült a kocsiba amivel elindult beparkolni a garázsában. Betoltam a kulcsot a zárba majd beléptem a házba, ahol ezer éve nem jártam. Az érzés és az illat régi volt, mégis új. Egy ideig nézelődtem hisz minden olyan volt mikor utoljára kimentem innen.-Akkor rendelem a kaját.-bökte meg a hasam Roman miközben füléhez emelte a telefonját. Megfogtam a ház tulajdonosának kezét és oda húztam a kanapéra. Imádtam ezt a fekete bőrkanapét. Néztem Romant ahogy magyaráz a készülékbe, de mintha a világ kikapcsolt volna, nem hallottam miről beszél, csak néztem mozgó ajkait.-Hahó, Jen!? A kaja úton van.

-Király.-suttogtam.

-Már megint fogalmad sincs arról mitörtént az elmúlt percekben?

-Nem igazán.-nevettem fel kínomban. Ott ültünk egymással szemben én törökülésben, ő pedig lábát kinyújtva és beszélgettünk. Mindenről. Az iskoláról, barátokól, családról és kimeríthetetlen témáról, a szerelemről. Talán az volt a legkellemetlenebb része az egésznek. Roman elmondta hogy próbált mást keresni, de nem ment neki. Kicsit féltékeny voltam azokra a lányokra akikkel Roman ha még bűfelejtőnek is, de összejött.

-Ismerem ezt a tekintetett.-mosolyodott el.-Nem jelentettek nekem semmit. Csak ártalmatlan próbák voltak a felejtésre.

-Nem vagyok féltékeny.-feletem letagadva érzéseim.-Jelenleg csak barátok vagyunk.

-Igen, jelenleg.-arcát újra mosoly uralta. Jobb kezét az arcom felé emelte de csengettek. Szitkozodva motyogott valamit majd elindult az ajtófelé.-Kösz, tartsd meg a többit.-vette át a kajánkat a futártól majd elköszönt és becsukta az ajtót.

-A nap legjobb része.-összedörzsöltem tenyereimet és vártam hogy Roman letegye végre az asztalra.

-Szóval a pizza a legjobb mi?-megforgatta zöld szemeit és az ölembe ejtette a dobozt.-Víz, cola...sör?-kérdezte miközben a hűtőfelé lépett.

Cola.-vigyorogtam hátra az ételel a számban.

-Mint mindig.

-Inkább gyere és egyél.-Roman leült mellém de nem akart enni. Felbontotta a sörét amibe hatalmasat kortyolt. Az üveg nyakáról a kezére folytak a hideg vízcseppek, amiket egyszerűen lerázott onnan. Felvettem egy újabb szelet ételt és Roman ajkai közé nyomtam.-Nagyfiú vagy már, tudsz egyedül is enni nem?-vigyorogtam el. Felfoghatatlan mennyire szeretem őt.