Szív nélkül

4. fejezet

„... azt hiszem, még nem fogtad fel egészen, hogy mibe csöppentél..." (Aladdin – Jóbarát)

Evelint a hányinger kerülgeti. Bár ragaszkodott volna hozzá, hogy felmenjen a szobájába, de Jázmin nem engedte el, mondván, hogy jeget kell tenni a lábára. Úgyhogy most itt ül a konyhájukban, a lába feltéve egy székre (ráadásul lüktet, mint a háborodás), rajta egy konyharuhába csavart jégzselé, és hallgatja, ahogy Leó – a férfi nevére fanyarul gondol – és a nővére épp flörtölnek egymással. Bár lehet, ez már nem is flört, hanem inkább előjáték szavakkal. És fogalma sincs, hogy mi a rosszabb: az, hogy a férfi, akivel tegnap csókolózott, nem ismerte fel és a nővérével flörtöl – mert az mégiscsak enyhítő körülmény, hogy legalább nem ismerte fel, és úgy flörtöl a nővérével –, vagy pusztán az, hogy nem ismerte fel.

Jó, ezen igazából nem kellene meglepődnie, hiszen elsőre Erik sem ismerte fel tegnap, pedig mióta ismerik már egymást, de akkor is... Bár lehet, hogy a férfi nem volt teljesen józan, mikor találkoztak, lehet, hogy már nem is emlékszik az egészre. Az mégiscsak jobb lenne, mintha azért nem ismerné meg, mert most annyira jellegtelen, nem?

Nem, ez sehogy sem jobb...

Evelin képzeletben nagyot sóhajt, és arra gondol, hogy szeretne most máshol lenni. Bárhol, ahol ez a férfi nincs jelen, mert összezavarja, mert vonzza, mert megérinti...

Mikor Evelin meglátta őt, egyszerűen mindent elfelejtett, csak érezte az ízét, a keze szorítását a derekán, és megremegett a lába – ettől vesztette el az egyensúlyát. És tessék, az első találkozásuknál megbotlott, a másodiknál viszont szó szerint hasra esett tőle. Ha a férfinak mégiscsak eszébe jutna, hogy ki ő, ezek után biztosan nem merne a szemébe nézni.

Evelin rögtön tudta, hogy a férfi nem ismerte fel, látta a tekintetén, és aztán érezte abból is, ahogyan hozzá szólt. Ettől jött zavarba. Persze valószínűleg akkor is zavarban lett volna, ha felismeri. Amit viszont most érez, az már több mint zavar. Dühös és csalódott. Nem hitte, hogy a férfi valami szentéletű lovag, de most már biztos, hogy egy gátlástalan, nőcsábász gazember, aki minden csinosabb lányra rámozdul. Számára a tegnapi csók minden bizonnyal nem volt különleges, valószínűleg semmit sem jelentett neki. Nem úgy, mint Evelinnek, és ettől eléggé szánalmasnak érzi magát. Megint.

És mégis miért pont egy mesével kellett szédítenie Jázmint? Evelin szereti az Aladdint, bár úgy érzi, soha többet nem fogja tudni megnézni anélkül, hogy eszébe ne jutna, ahogy a férfi azon a csábító, mély hangján azt mondja... nos, amit mondott, és amire Evelin a legkevésbé sem akar gondolni – leginkább talán azért, mert az a mondat nem neki szólt.

Mióta a férfi meglátta Jázmint, egyetlen pillantást sem szentelt Evelinnek. Most is úgy csüng a nővérén, mintha legalábbis valami csodát látna. Jázminnak pedig nagyon is tetszik a figyelem, és Evelin tudja, hogy Leó is tetszik neki. Ha elképzeli, hogy ők ketten csókolóznak, valami nagyon furcsa szorítást érez a mellkasában, amiről szeretne nem tudomást venni, de akárhogy igyekszik, képtelen figyelmen kívül hagyni. Féltékeny. Féltékeny a nővérére egy férfi miatt, aki ráadásul egy léhűtő szélhámos. De istenien csókol...

Nem, nem lehet ennyire sekélyes.

– Szóval színész vagy? – kérdi épp a nővére, és erre Evelin felfigyel. Eddig nagyon igyekezett kizárni a beszélgetést, mert nem akarja azt hallgatni, ahogy a férfi Jázmint szédíti. Sőt, a hangját sem akarja hallani, mert amikor csak megszólal, az ő bolond szíve gyorsabban kezd dobogni...

– Igen – mosolyodik el a férfi, és annyira térdet remegtetős ez a mosoly, hogy Evelin beleborzong.

Még egy színész, nagyszerű. Nem volt elég Kornél, most ez a férfi is.