Gyűlölet és egyéb érzelmek //Drarry//

~6~

Harry Potter:

   Hermione és Ron meredten nézett rám, mikor meghallották a hírt. 

- Nem, Harry, ez lehetetlen ! Nem mehetsz át a Mardekárba ! Főleg nem miatta ! - Fakadt ki a lány. 

- Így van, haver, te ízig-vérig Griffendéles vagy ! - Helyeselte barátja, s annyi levegőt sem hagytak, hogy meg tudjak szólalni. 

- Befognátok egy percre ?! - Kiáltottam rájuk félhangosan, mire mind a ketten elhallgattak. - Köszi. Nem tervezem, hogy ott maradok. Ez csak a tervem része. - Magyaráztam. - Átmegyek, kitolok azzal a görénnyel és visszajövök. Ennyi az egész. 

   Barátaim csak pislogtak rám, majd szépen lassan felfogták, hogy mi is fog történni. A terv részleteit ekkor még én sem tudtam, de a lényeg megvolt. 

Nagyon meg fogod bánni, Draco Malfoy...

   Felmentünk a hálókörletekbe, s az ágyamon már ott voltak az új ruháim:

   Talár, kardigán, sapka, sál, nyakkendő. Mind smaragd-ezüst színekben.

- Huhh.. Ez aztán a gyors váltás. - Jegyezte meg Ron, ahogy végignézett az új színekben pompázó ruhatáramon.

- Igen.. - Feleltem szintén kissé meglepetten, bár nem tudom mire számítottam. - Ma már náluk alszom. Nem tudom, hogy készen állok e erre. 

- Menni fog, haver.. - Bátorított a mellettem álló, de legalább olyan bizonytalan volt, mint én magam. 

   Ron kiment a szobából én pedig elkezdtem öltözni. 

  Kibújtam taláromból, s magam előtt tartottam egy darabig, majd elengedtem, s néztem ahogy az anyag a földre hullva finoman fodrozódik a levegőben. Kioldottam nyakkendőmet, végiggomboltam a fehér inget, lerúgtam cipőimet, kicsatoltam övem, s kibújtam nadrágomból. 

  Ceremonikus érzés volt magamra öletni a smaragd színeket. Az alap öltözet ugyan az maradt:

  Fekete nadrág, fehér ing, nyakkendő és talár. 

Elindultam a társalgó felé, de mielőtt kiléptem volna az ajtón egy pálcaintéssel rendbe szedtem a széthagyott Griffendéles ruhákat. Kissé fájó szívvel néztem, ahogy ruháim összehajtódnak, s az ágyamra lebegnek, de tudtam, hogy hamarosan újra hordom majd őket.

   Hermione és Ron lent vártak rám. A helység teljesen üres volt. A meleg, vörös színeket csak még kellemesebbé tette a kandallóban lobogó tűz, s az égő fa pattogó, ropogó hangja. A nagy karosszékek üresen álltak, a szőnyeg néhol fel volt gyűrődve. A hirdetőtábla is majdnem üres volt és a portréalakok is horkoltak már kereteikben. Minden csendes és nyugodt volt, velünk ellentétben.

- Remekül nézel ki. - Mondta Hermione elcsukló hangon, s legördült egy könnycsepp az arcán, de sietve letörölte. - Csak a nyakkendőd... meg a talárod kicsit.. - Nem tudta befejezni, helyette egy pálcaintéssel megkötötte nyakkendőmet, s behúzta talárom derekát. - Tessék.. Így most jó.

   Odamentem, s megöleltem a lányt. Vállamba fúrt arccal sírdogált, én pedig hátát simogattam. Hosszú, barna haja sörényként omlott lapockáira. 

- Ez csak átmeneti. Hamar visszajövök. Ígérem. 

A lány letörölte könnyeit, majd nekidőlt a mögötte álló dívány háttámlájának. Ronnal is kezet ráztam, majd kiléptem a portrélyukon és elindultam a pincék felé.

***********************************************************************************************

  A Mardekárosok körletének bejáratát az egyik vízköpő őrizte.