Szívörvény

Prológus

„Nézd inkább ezt a követ, Andzsin-szan. Hallgasd, ahogy nő."

Tizenhárom évvel ezelőtt...

Ha meghallaná, hogyan nő ez a szürke, piszkos kis kavics, talán képes lenne arra, hogy kizárja magát a világból – töpreng Jázmin, elmélyülten meresztve a szemét az előtte heverő kavicsra. Igyekszik úgy tenni, mintha nem szorulna össze a torka, mintha nem mosódnának össze pillanatokra a színek a szemébe gyűlő átkozott könnyek miatt.

Koncentrál, a kedvenc könyvére gondol, amit nyáron az édesapja ajánlására olvasott el, majd amikor befejezte, rögtön újra is kezdte, mert annyira megszerette. Vannak részek, amelyeket kívülről megtanult, nem kifejezetten azért, mert akarta, a szavak egyszerűen csak beleragadtak a fejébe.

A kis kavicsot véletlenül vette észre az előbb, és minthogy képtelen volt eltüntetni a szeméből a könnyeket, úgy döntött, valahogy meg kell nyugodnia, mielőtt hazamenne, ezért aztán most itt ül a földön törökülésben, a térdén megtámasztott könyökkel, összekulcsolt ujjaira támasztott állal, a követ nézi, de hiába, nem hall semmit.

Összerezzen, mikor mellette egy autó parkol le a szomszéd ház elé, de nem foglalkozik vele. Reméli, hogy bárki is érkezett, megteszi azt a szívességet neki, hogy viszonzásul nem fordít figyelmet rá.

Ajtó csapódik, aztán Jázmin lépteket hall. A látóterébe edzőcipő tolakodik.

– Helló! Minden rendben?

Jázmin felnéz az előtte álló férfira. Magas, jó kiállású és helyes fickó, a vonásai karakteresek, hangsúlyosak, az arca kicsit borostás, de ez határozottan jól áll neki. A haján arany fényben játszanak a napsugarak, kék szeme pedig vidáman csillog. Ha nem lenne már ránézésre is sokkal-sokkal idősebb nála, valószínűleg igazán vonzó férfinak találná. Igazából biztos, hogy annak találná, hiszen ez a férfi olyan, mint egy igazi szőke herceg, mármint, amolyan mai szőke herceg, páncél helyett póló és farmer, fehér ló helyett autó, de azért a többi stimmel. Jázmin elrejti az ajkára kívánkozó fintort. Lehet, hogy a férfi vonzó, de ő már kislányként sem rajongott a bajba jutott királylányok megsegítésére rohanó szőke hercegekért. Mindig sokkal jobban bírta, ha a királylánynak volt annyi esze, hogy maga küzdje le az akadályokat. Sőt, igazából jobban szerette azokat a meséket, amik nem királylányokról és hercegekről szóltak, hanem inkább állatokról. Talán nem véletlen, hogy a biológia az egyik kedvenc tárgya.

A férfi türelmesen néz rá, nem rezzen, nem mozdul – mintha komolyan gondolná a kérdését. A mosolya kedves – Jázmin egyedül ezért dönt úgy, hogy szóba áll vele, ami persze nem jelenti azt, hogy neki is kedvesnek kell lennie.

– Úgy nézek ki, mint akinél éppen minden rendben van? – kérdez vissza elhúzott szájjal.

– Nem – mosolyodik el halványan a férfi, és továbbra is kedvesen néz rá.

– Akkor miért kérdezed? – emeli meg a szemöldökét Jázmin kihívóan. Nem tudja, miért csinálja, végül is ez a pasi csak törődik vele, ki tudja, miért.

– Próbáltam udvarias lenni – vonja meg a vállát a férfi, ahogy visszalépve az autójához felnyitja a csomagtartót.

– Nem is ismerjük egymást.

A férfi lehajol, néhány tincse a homlokába hullik.

– Azokkal is ilyen tüskés vagy, akiket ismersz? – pillant Jázminra játékos tekintettel, és Jázmin gyomra mintha zsugorodni kezdene. Határozottan különös érzés.