virágok a tüdőmben [bts/knj]

harmincnyolcadik virág

harmincnyolcadikvirág – szerződés

Vigyorogva intek a Hyeonmi mellett tétlenül álló Sarangnak, hogy itt vagyok, ő pedig ugyancsak mosolyogva reagál vissza. A mutatóujját felemelve jelzi, hogy mindjárt beszáll mellém, a citromkihordó autóba. Alig várom, hogy az ő citromos illatát érezzem, az orrom hozzászokott az én kegyetlen savanyú szagomhoz. Már kezdem unni a mai nap is ezt a citromkihordást, szóval külön öröm, hogy Sarang mellettem fog tanulni. Legalábbis remélem, hogy tud majd tanulni mellettem. Még reggel, szinte hajnalban írt vissza nekem a kérdésemre, hogy szíves-örömest mellém csapódna.

Összeszorított szájjal, lélegzetemet visszafolytva nézem a husis, nyugati combokat a szoknyája alatt. Akarva-akaratlanul is a melleire összpontosul a figyelmem, hiszen eszembe jut az első igazi közös éjszakánk, amikor gondtalanul feküdtem mellette, vigyázva rá. Mielőtt ő nyitná ki az anyósülés felőli ajtót, én teszem meg ezt a sofőrülés felől, oldalra hajolva. Mosolyogva tekintünk egymásra: én föntről, ő pedig lentről.

- Szervusz, szépségem – mondom neki, gyengéden hozzáérve a hajához, meg az arcához. A csuklyám szinte eltakarja a szemeimet, szóval merem remélni, hogy holnap nem ezzel fogok a címlapra kerülni. Ő csak erre a becenévre megforgatja a szemeit, kicsit lábujjhegyre áll, hogy egy röpke csókot nyomjon az arcomra.

- Inkább maradjunk a holdhercegnőmnél, az elfogadhatóbb – feleli, majd megkapaszkodik a teherautó anyósülésében, meg a kezemben, hogy segítsek neki beülni.

- Miért ne, szépségem? – Fintorog, olyan tipikusan nőiesen, durcázva, úgy, hogy sokadjára is beleszeressek. – Ma igen is nagyon csinos vagy – nézek végig rajta, majd a szemeimmel megállapodok az arcán. Újabb fintorgás és hitetlen hunyorgatások sorozata, mire felkuncogok. – Ne légy már ilyen. – Most azt nézem, ahogyan szótlanul, ámde egy halovány, fáradt mosollyal az arcán néz rám, és ahogyan a sebességváltóra helyezem a tenyeremet, ő az enyémre teszi a saját kezét. – Sok leckéd van?

- Van egy-pár – sóhajtja unottan.

- Mit beszéltél Hyeonmival?

- Csak kavar Yoongival, és össze van zavarodva. Az eszméletlenül kedves főnököm meg hol smárolni akar vele, hol pedig nem. – Gyújtásra kapcsolom az autót, hogy elinduljunk a következő kocsmába. Hümmögök, mert tudom az igazságot, ami csakis Yoongi igazsága, és nem másé. – Neked mi a véleményed? Nagyon csendes vagy. Bosszantóan gyanúsan.

- Hát...

- Nehogy már Yoongit védjed – háborodik fel.

- Én csak azt akarom mondani, hogy megértem őt, tudom, hogy miért ilyen. Adjon neki Hyeonmi időt.

- Ch – vonogatja Sarang a szemöldökét. – A barátnőm akkor sem érdemli meg ezt.

- Valóban nem érdemli meg, de figyelj, ő megy el Yoongi lakásához, mindig ő akar többet. És tény, Yoongi is, de olyanok történtek az életében, amik miatt nem mer nyitni.

- És? Például mik?

- Ezt sajnálom édesem, de nem mondhatom el – mosolygok rá haloványan.

- Igazságtalan vagy.

Kiölti rám a nyelvét, mikor kimegyünk a parkolóból, és egy piros lámpához érünk. Sarang a lehető legaranyosabb durcijával nézi a jóval öregebb arcvonásaimat, majd a számat az ő szájához nyomom. Hiányzott már a csókja, függetlenül attól, hogy a tegnapi nap volt az utolsó alkalom, hogy láttuk egymást. Mindketten csak a dudára eszmélünk fel, hogy indulni kellene. Aztán csak kínosan nevetünk.