Olivia Turner egy tehetséges sminkmester, kinek műveitől több alkalommal hangosan zengett a sajtó. Folyamatos megbízásokkal van ellátva, így munkában és feladatokban nem szenved hiányt.
Épp a nagyon ritkán előforduló szabadnapját élvezi, mikor főnök...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Újabb két nap telt el úgy, hogy nem történt az égvilágon semmi. Jongin még csak meg sem próbált kapcsolatba lépni velem, sőt mi több, elég látványosan kerülte a társaságom.
Mivel most nincs kedvem a srácokkal bohóckodni, úgy döntöttem, hogy egy kis időt magamra is szánok, s kicsit kényeztetem magam a nem is olyan régen vásárolt kozmetikumaimmal. Így is történt, tartottam magam az elképzelésemhez, míg nem egyik pillanatról a másikra látogatóm akadt.
- Mit olvasol ennyire? -rémít halálra egy igencsak váratlanul felszólaló hang közvetlen közelről, melyhez nem sokkal később már arc is társul, minek legmeghatározóbb része jelenleg a kíváncsiságtól csillogó, ártatlanul pislogó, sötétbarna szempár.
Egy ideje el is feledkeztem róla, hogy mivel meg lett parancsolva nekünk, hogy több időt töltsünk együtt, minden áldott alkalommal, ha új helyre kerülünk, az én lakosztályomhoz két kulcs vagy kártya jár. Egy nekem, egy pedig neki, hiszen voltam olyan jó hangulatban a legutóbbi héten, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagytam a kopogását. Upsz.
- Ya! A frászt hozod rám! -dorgálom meg talán egy egészen picit hangosabban a kelleténél, de nem hibáztathat érte, hiszen kis híján szívrohamot kaptam miatta!
- Tehát? -foglal helyet a közvetlenül előttem lévő asztalkának a szélén. Már éppen flegmán visszavágnék valami nem éppen kedveset, mikor kikapja a kezemből az eddig szorongatott tasakot és békésen olvasgatni kezdi a hátulján található szöveget. -Arcmaszk? -pillant fel rám felvont szemöldökkel, s résnyire elnyílt ajkakkal, mintha szándékában állva bármelyik másodpercben újra hozzászólni a témához. Egy tized másodperc erejéig szemügyre veszem halvány rózsaszín, telt ajkait, majd hátamat megfeszítve nyújtózom egyet, hogy kitisztíthassam a gondolataimat.
- Nem tudom, hogy ki merjem-e próbálni. -vallom be sóhajtva, a tarkóm megvakarása közepette. -A bőröm elég érzékeny tud lenni, és nem igazán vágyom rá, hogy holnapra kétszer ekkora, paradicsom színű fejem legyen.
- Legalább meg lenne oldva a banda reggelije! -vigyorodik el, s tanulmányozni kezdi a termék összetevőit, hogy kiderüljön, tartalmaz-e olyasmit, amitől esetleg következő napra öt homlokom és négy orrom lesz. Bevallom, nem igazán értem, mire célozhat az iméntivel, így csak értetlenül várom, hátha megmagyarázza. -Egy kis paradicsomsaláta sosem rossz... -hirtelen nem tudom, hogyan is kéne reagálnom, végül azonban hangos nevetésben török ki.
- Hülye vagy! -jegyzem meg mosolyogva, miután sikerült megnyugodnom, s alsó ajkamba harapva kémlelem tovább őt, ki ugyanilyen ábrázattal mered vissza rám.
- Tessék! -bőrét finoman megpaskolva hajol közelebb hozzám, majd pedig térdeire támaszkodva tartja tovább magát. -Használd az én arcom! Próbáld ki rajta!
- Ez valami trükk? -vetődik fel bennem a kérdés, melyet egy pillanat erejéig sem áll szándékomban magamban tartani. Tökéletesen látszik rajtam minden, amit jelenleg érzek ezzel a szituációval kapcsolatban.
