4. fejezet

3.8K 188 32
                                    


Egy majdnem csók és egy kihagyott lehetőség


Vivien nagyon bátornak érzi magát – vagy kissé szédültnek. Nem arról van szó, hogy nem feküdtek már így egymás mellett milliószor, de most valami mégis más, bár Viv nem tudná megmondani, pontosan mi is. Talán az, ahogy Erik végigsimított az arcán az előbb, vagy az is lehet, hogy az, ahogyan ránézett, de talán csak a csóknak az emléke túl élénk most, és ezért tört rá ez a váratlan merészségroham.

– Nem felejthetnénk el? – veti fel Erik válasz helyett. Esdeklőn néz a lányra, és van valami fura tartózkodás a tekintetében.

– Nem akarom elfelejteni – motyogja Viv zavartan. Csak remélni meri, hogy az arca nem pirult ki annyira, mint amennyire ő forrónak érzi, mert akkor jó eséllyel úgy fest, mint egy főtt rák, és Viv nem hiszi, hogy egy főtt rák túl vonzó látványt nyújtana.

– Miért? – vonja össze a szemöldökét Erik elkomoruló arccal.

– Mert nem volt olyan rémes csók – mosolyodik el kissé erőtlenül a lány.

Erik is elmosolyodik, aztán rebben a keze, és bátortalanul újra végigsimít Viv arcán, ezúttal azonban nem veszi el a kezét, mint az előbb, hanem hagyja, hogy az ujjai a szájához érjenek. Vivien nem mer levegőt venni, a gyomra pedig mintha öklömnyire zsugorodna.

– Viv, nem volt helyes, hogy megcsókoltalak – dünnyögi Erik, de az ujjai továbbra is az ajkát érintik, és ez csodálatosan borzongató érzés.

– Akkor miért tetted?

– Nem tudtam ellenállni a kísértésnek – sóhajt fel Erik, és elveszi a kezét. Bűnbánón néz rá, mintha tényleg helytelennek gondolná, hogy megcsókolta, és ezt Vivien a legkevésbé sem érti, de nem is igen ér rá ezen töprengeni, mert Erik szavai remegő reményt lehelnek a szívébe.

– Szóval kísértést jelentek számodra? – kérdi, és csodálkozva veszi észre, hogy kicsit kacér a hangja. Kacér, mint a rezzenéstelen vízfelszínen szikrázó napfény.

Erik tekintete elsötétül, de hogy mitől, Vivien képtelen megállapítani. Épp úgy lehet bűntudat, mint akár düh – a lánynak tényleg fogalma sincs.

– Nem kell aggódnod, nem úgy – motyogja Erik. – Én soha... szóval... a kurva életbe, Viv, kibaszott gyönyörű nő vagy, és...

– Szerinted gyönyörű vagyok? – Viv szaporán pislog, a hangja merő döbbenet.

Erik elneveti magát, halkan és dörmögősen, őszi, szomorkás színekkel teli hangon.

– Nem, szerintem bányarém vagy, és szokásom bányarémeket csókolgatni, ez a titkos hobbim – feleli gúnyosan elhúzott szájjal a férfi.

Vivien meglepetten fürkészi Erik arcát, a vonásaiból és a tekintetéből igyekszik kiolvasni, hogy ez most azt jelenti-e, amire gondol, de nem jut dűlőre. Évek óta győzködi magát, hogy felejtse el Eriket, hogy a férfi nem vonzódik hozzá, és most mindaz, amit magába sulykolt, birokra kél azzal, amit Erik szavai sejtetnek.

– Most a frászt hoztam rád? – kérdi óvatosan Erik, és mintha félelem szökne a tekintetébe.

– Nem – mosolyodik el Vivien, bár kicsit remegős mosoly ez. – Szóval, ha most találkoznánk először, mondjuk, egy buliban, akkor megkörnyékeznél?

– Ó, igen – bólint Erik, és az ajka félmosolyra görbül. – Megkérdezném, hogy nincs-e kedved másnap reggel együtt józanodni egy kávé mellett.

SzívvarázsOpowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz