Mondd, hogy....! - (BL) (Befejezett)

9.rész

Krisztián:

Na a fasz fogja ezt csinálni! Nem lesz itt titkolózás! Ingerülten utánaeredek és megragadom karját, mikor beérem. Megpördítem, hogy felém nézzen, egyenesen a szemembe és olyan dühösen meredek rá, hogy nagyon remélem, vágja miért. Megszeppenve pislog párat és oldalra tekinget, de nem érdekel, nem számít most az értetlen külföldiek aggodalma. Most az a fontos, hogy értelmes magyarázatot adjon nekem.

- Krisztián! Engedj.... – suttogja a földet bámulva és karját igyekszik kihúzni az ujjaim szorításából. Füléhez hajolva, közelebb rántom magamhoz.

- Nem így csináljuk ezt, Zénó! Én őszinte vagyok veled. Neked is annak kell lenned!

- Semmi nincs, amiért magyarázkodnom kéne!

- Tudom, hogy hazudsz.

- Mert te mindent tudsz? – lép hátrébb, hogy tekintetünk találkozzon és lássam a fájdalmat szemeibe.

- Nem akartalak megbántani. Kérlek, mondd el, hogy mivel bántottalak meg?!

- Semmivel, ez régen volt és most csak úgy az eszembe jutott. Felhúztam rajta magam.

- Meséld el!

- Nem akarom. – hajtja lefejét és kezét, enyémre teszi és gyengéden végig simít rajta – Kérlek, engedj most el!

- Miért ekkora gond? Mi az az ok, amiért nem tudhatom?

- Mert nem akarom felidézni! Felejteni akarok! Érted?! Felejteni! Abba segíts nekem! – remeg meg a hangja, mitől fájdalmasan görcsbe rándul a gyomrom.

- És ha nem tudok?

- Tudsz! Csak csókolj meg! Ölelj és mondd a hülyeségeidet! Nekem így tökéletes....

- Zénó.... – fel akarom emelni fejét, hogy lássam arcát, de egy halk szomorú hang, megállásra késztet.

- A-apa! – rángatja Zénó nadrágját kisfia, ki aggódva néz ránk.

- K-Kilán! – guggol le hozzá és fekete tincseibe túr – Sajnálom. Éppen menni készültem.

- Miért sírsz? – pislog nagyokat szomorú kék szemeivel. Kezeim ökölbe szorulnak és legszívesebben magamhoz ölelném őt. Annyira dühös vagyok. Nem tudom mi baja. Hogy segítsek neki akkor? Mit tegyek, hogy nem így lássam őt? Zénó felveszi gyerekét és szorosan magához öleli. Kilán átkarolja nyakát és apró kezével simogatni kezdi apukája fejét

- Ne sírj, Apa! – suttogja és látom, ahogy nem tudja, mit is tegyen.

- Sajnálom, Zénó!

- Elmegyünk fürdeni. Jó? – beszél hozzám, rám se nézve és elindul a sátruk felé. nem válaszolok. Csak nézem, miként összeszedi a szükséges dolgokat, úgy, hogy arcát ne láthassam.

Zénó :

Nem arról van szó, hogy haragszom rá. Nem tehetek róla, mikor egy időre kimegy a fejemből ő és hiszem, hogy minden remek, újra visszatér az a sok emlék. Telt el rengeteg óra, nap, hónap és év. Miért ilyen rohadt fájdalmas ez így? Miért nem felejthetem el? Csak húzzon a fejemből! A kurva életbe! El akarom őt felejteni! Olyan, nagy kérés ez?

- Apa! Csíííííp! – hisztizik Kilán, mire észbe kacsolok, hogy éppen a haját mosom és a szappan belefolyt a szemébe. Baszki! Vizet!