nemesis ; vkook

prológus; ne sírj, Tae

micsoda? TheTeaMaster új részt pakol fel?

lényegében nem, csak újra kirakok egy már meglevőt. bocsánat az eltűnésért, nem akarok magyarázkodni, egyszerűen nem ment. csak úgy nem.

mindenesetre, most itt vagyok, és próbálok összekaparni valamit abból, ami maradt: nézzük, hogy sikerül a nemesis rebootja, ami lényegében csak annyiban reboot, hogy kap borítót meg a részek címeket, illetve megpróbálom betartani a rendszeres részhozást - ami a nyári szünetre való tekintettel reméljük sikerülni fog (igen, íródik a harmadik rész, de ez nem jelent nálam semmit). ki tudja, mindenesetre, ezzel is szeretném "megünnepelni" - inkább megköszönni a 100+ követőt, ami így közben valahogy összejött, a mostoha bánásmód ellenére. jó olvasást!

-

Unottan veszem be a kanyart az utcánkba. Már láthatárba kerül a kopott fakerítésünk, mely a ház épülése óta nem volt rendbe szedve, a gondolataim közé is beötlik a jól megérdemelt alvás képe, mely perceken belül nem egy múló ábránd lesz csupán...

Váratlanul megzörren a telefonom. Egy ideig nem veszek tudomást róla - úgy határozok, akármi is az, majd a hazatértem után foglalkozok vele, de a negyedik-ötödik csengetés után feladom a harcot. Egy szimpatikus helyen megállok, és a fülemhez emelem a készüléket.

- Igen? - szólok bele idegesen, meg sem pillantva, hogy ki keres.

- Tae! Merre jársz? - érdeklődi lelkesen Sareun. Összeráncolom a szemöldököm.

- Mer'? - kérdezek vissza gyanúsan. Ha nem vagyok késésben - márpedig nem vagyok - akkor akar valamit. Nekem pedig jelen pillanatban semmi kedvem a segítőkész jófiút játszani.

- Mert ha még arrafele vagy, igazán beugorhatnál a boltba egy-két dologért... - veti fel az ötletét.

- Szeretnéd, mi? Tíz lépésre sem vagyok a háztól, szia - hadarom, ezzel pedig lezártnak tekinteném a beszélgetést. De mielőtt még kinyomhatnám, utánam kiált.

- Légyszi! Elszámítottam magam, és nagyon kéne még egy kis liszt meg tojás, meg odaégettem a húst, szóval abból is kéne másik... - sorolja hajthatatlanul.

- Miért olyan fontos? Majd holnap hozok, ma meg eszünk szendvicseket - oldom meg egyszerűen a dolgot.

- Tudod, hogy nem lehet - ellenkezik.

- Mer'? - térek vissza a nem sok értelmet sugárzó, tömör kérdőszóhoz. Csönd telepszik a vonal másik végére. Már kezdem azt hinni, hogy letette, mikor újra beleszól.

- Taehyung. Ugye nem felejtetted el milyen nap van ma? - vallat halkan. A hangja csalódottságot tükröz, de nekem lehet csalódott, attól még fingom sincs, miről van szó.

- Jaj, persze, a szülinapod! - improvizálok. A hatás kedvéért még egy, a megkönnyebülésemet kifejező adag levegőt is kifújok.

- A szülinapom decemberben van - jelenti ki.

- És most nem december van? - tudakolom bizonytalanul, de valahogy érzem, hogy nem talált.

- Nem - vágja rá erélyesebben.

- Névnap?

- Nem.

- Az én szülinapom?

- Nem!

Megakadok. Mi van még? Bedobnám az utolsó lapomat is, de Sareun megelőz.

- Ki ne mondd. Már ezerszer megbeszéltük, hogy ma nálunk vacsorázik Junwook és a fia.