- Dablin! - szólt Elijah(ejtsd: Ilájdzsá), miközben a lépcsőn trappolt fel. Boldog volt. Valami furcsa. Hiszen mikor megtudják, hogy mi van velem, rögtön visszaraknak oda, ahonnan jöttem. Tudja az elejétől a végéig. De mi van vele? Élvezi, a kínomat?
- Dablin, ébren vagy? - kérdezte, miközben benyitott szobámba. A borostás férfi mosolyogva nézett rám, és egy gyors pillantást vetett a szobára. Nem volt kupleráj, csak a démonaim. A démonaim mindenütt.
Nem telt bele tíz percbe, mostmár őszintén kinyitottam szemeimet, és ajkam megnyálazva indultam le, miközben egy mackónadrágpt húztam fel kövér testemre. 35 kg vagyok, és hat hónapja anorexiás. Csak sajnos még nincs meg az eredménye. Mikor azt hittem, hogy leértem a lépcsőn, az utolsó lépcsőfokot nem látva eltaknyoltam.
-Bazdmeg.- nyöszörögtem.
Elijah közelebb jött, majd felsegített. Leültetett az asztalhoz, és egy kis tál tojást rakott elém.
- Egyél csak.- nézett rám bíztatóan nevelőanyámnak csúfolt barátnőm, Liza (ejtsd: Lájza).
- Liza, én... nem tudom megtenni, sajnálom.- könnyeztem.
-Dablin! - szólt rám. -Dablin! - kiáltotta erőteljesen, amitől abbahagytam, és eszembe jutott, hol, és kivel vagyok. Többé nem a nevelők vigyáznak az életemre, hanem Liza, és Elijah. És ezt nem felejthetem el, soha többé. Ígyhát reggeli után átmentem Mel-hez. Mel a szomszédban lévő velem egy idős lány, akinek írtó helyes bátyja van.
Két hónappal később:
- Nem, nem kell hazavinned Luke.- nevettem részegen az izmos playboy fiú képébe.
- Dab, hulla részeg vagy. - mondta ellent nem tűrő hangon.
-Te hallod Dablin?- üvöltött fel Mel a konyhapadlóról, ahová elhelyezkedett.
-ALUDJ MÁR ITT!
-Jooo!!!- helyeseltem egyből. Mindketten könyörgően Luke-ra néztünk, aki elég hamar beadta a derekát. Én pedig, o jajj, mit is tettem... Hülye, vagy inkább okos részeg Dablin..?
