Sorsod nem kerülheted el (Daniel Ricciardo)

Sorsod nem kerülheted el - 7. rész

Nem akartam elhinni, hogy itt van. Nekem semmi szükségem sincs a drámára, elegem van belőle talán egy életre. Daniel teljesen tönkretett, szóval örülök, ha egyszer abból kikászálódom. Nem kellett most még az is, hogy megjelenjen Oliver.

- Most komolyan randira hívsz? - kérdeztem teljesen elképedve. - Azok után, hogy hónapokig csaltál? Meg vagy bolondulva?

- Egy esélyt kérek, Emma, semmi többet - fogta meg a kezem, de amint tudtam, elhúztam.

- Neked teljesen elment az eszed. Szó sem lehet róla. Lehet, hogy ittam, de attól még hülye nem vagyok. Mindennek megvan a határa, Oliver, és te csúnyán átlépted az egyiket. Már nem tudnék bízni benned a történtek után. Szóval ne nagyon reménykedj! - álltam fel, és ott hagytam. Megkerestem Riát és Mattet, megmondtam nekik, hogy visszamegyek a hotelbe, azonban válaszolni sem tudtak, mert ahogy tudtam, leléptem.

Zaklatottan siettem vissza a hotelhez, persze gyalog, mert nem mertem taxiba szállni. Mondjuk nem tudom miért gondoltam sokkal biztonságosabbnak a kihalt utcát, mint egy taxit, de betudom annak, hogy az italtól bátor lettem. Gondoltam, hogy azon a néhány száz méteren nem eshet semmi bajom. Mit ne mondjak, szerencsém volt. Azért egy olyan országban mászkálni egyedül, ahol a nőknek nem sok joguk van, hát, nem egy életbiztosítás, maradjunk annyiban.

A hotelbe beérve kifújtam magam, és egyből indultam is fel a szobámhoz. Már az ajtó előtt voltam, amikor rájöttem, hogy a szoba kártyáját lent hagytam. Igen. Ez vagyok én. Kicsit szétszórt, és fura. Morgolódva indultam vissza a lifthez, aminek éppen akkor nyílt ki az ajtaja. Legnagyobb szerencsétlenségemre pont Daniel volt bent, és valami szöszivel falták egymást, de olyannyira, hogy azt hittem, élve nyelik el a másikat. Elfintorodtam, és inkább a lépcső felé vettem az irányt. 

Legszívesebben elsírtam volna magam, mert hiába is hadakozom az érzéseim ellen, akkor is szeretem Danielt. Ez pedig már komédiába illő, ugyanis lassan nyolc hónapja, hogy szakítottunk. Nem vagyok normális, ez már biztos.

- Emma! - hallottam meg a nevem távolról. Megtorpantam, a fejemben pedig csak az járt, hogy ő most mégis mit akar. - Emma, várj! - szaladt utánam.

- Szia, Daniel! Mi a probléma? - erőltettem magamra egy mosolyt.

- Ne haragudj! - nézett rám bűnbánóan.

- Mégis miért kellene haragudnom? - kérdeztem ártatlanul. - Nem tartozol nekem elszámolással, nem vagyunk egy pár, azt csinálsz, amit csak akarsz.

- Tudom, hogy ez neked most nagyon rosszul esik.

- Nem értelek.

- Hát, tudod, az, hogy mással látsz.

- Daniel, nem körülötted forog a világ, ne hidd azt! Nem érdekel, hogy kivel vagy. 

- Emma! - fogta meg óvatosan a kezem. - Nagyon rosszul vagy?

- Miért kellene rosszul lennem? Azért, mert te mással vagy? Felnőtt ember vagy. Semmi közünk egymáshoz. Most pedig, ha megbocsájtasz, megyek. Szép estét a szösziddel! - hagytam ott.

Éreztem magamon a tekintetét, na meg azt is, hogy mindjárt elsírom magam. Ma már ennél rosszabb szerintem nem történhet velem. Habár, inkább nem is gondolkodom ilyeneken, mert biztosan bekövetkezik. Ismerve az én szerencsémet...

Lent gyorsan átvettem a kártyámat, és siettem is fel, mert minél hamarabb ágyba akartam kerülni. Elég volt ez a mai nap. Semmi jó dolog nem történt, és azt sem akartam, hogy több rossz legyen. Persze, nem tudtam elkerülni, mert akkor nem is én lennék.