A jégkirálynő (Átírás alatt)

A nem várt csoda

„ S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.
Szomorún indult a kapu felé,
De onnan visszafordult: "Ó Uram,
Egy vágyam, egy utolsó volna még;
Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,
Szerettük egymást véghetetlenül,
Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,
Szeretném viszontlátni odalenn,
Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot."
S felelt az Úr:
"Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod." " ~ Reményik Sándor

Húgomnak D-nek, aki 2021 február 25-én látta meg a napvilágot és fényt adott nekem, amikor minden sötét volt

Fekete Nát szemszöge:

Anya jött értünk az iskolához, amikor sikeresen hazaértünk a táborból. Az árvaház áll, hamarosan rendeltetésnek megfelelően fogják használatba venni. Ez alatt az egy hónap alatt annyi minden történt velünk, hogy szinte hihetetlen. Úgy indultam el innen, az iskola kapujától kerek egy hónappal ezelőtt, mint az iskola nagymenője, akit semmi nem érdekel, csak a hírnév, hogy a haverjaival hülyülhessen, csaphassa a szelet a csajoknak, rosszban sántikáljon és megvédje a húgát. Ehelyett letettem mindenről, ami a népszerűséggel jár, „haverokat" veszítettem, bajba kerültem, de nem azon okokból, amikre számítottam. Lezártam a múltam egy jelentősen fájdalmas részét, a húgommal sikeresen elsimítottuk a köztünk fent álló akadályokat, megmutatkoztak az igaz barátok, akikre bármikor lehet számítani. Ami viszont a legfontosabb, az Kéla volt, Kéla és én. Szeretem, valóban szeretem. Nem hittem, hogy egyszer megélek ilyet, pláne nem ennyi idősen. Azt hittem, hogy ha fiatalon leszel menthetetlenül szerelmes, az végzetes, ott volt előttem Krisztián és Lola példája. Soha nem akartam úgy végezni, nem akartam, hogy ennyire szeressek valakit, mert nem akartam veszíteni. De Kéla mellett minden ilyen nemű félelmem tovaszállt, mintha nem is léteztek volna. Nem félem kimondani és kimutatni, hogy szeretem, ellenkezőleg. Azt akarom, hogy az egész világ megtudja, hogy mennyire szeretem ezt a vörös hajú, zöld szemű, csodálatos nőt. Annyira boldog voltam, hogy madarat lehetett volna fogatni velem és nem akartam, hogy bármi szétzúzza a boldogságomat. Tudtam, hogy a szüleimtől nem kis fejmosást fogok kapni otthon, a verekedés és a részegség miatt, de remélem megértik, hogy miért cselekedtem így. Remélem értékelni fogják, hogy már nem vagyok ugyan az az ember, mint egy hónappal ezelőtt. Kéláért megváltoztam, méltónak kellett lennem hozzá és azt hiszem, ez sikerült is, mivel ő és én együtt vagyunk és menthetetlenül szerelmesek vagyunk egymásba.

- Szia Anya! - köszöntem anyukámnak, akit egy hónapja nem láttam.

- Hali Anyu! - köszönt rá mosolyogva a húgom is.

- Helló Móni! - üdvözölte Toni is.

- Sziasztok gyerekek! - mosolygott ránk szelíden anya. Magasságra akkora volt, mint Valéria, a haja viszont szőke volt, a szeme színe pedig szinte teljesen megegyezett az én kékjeimmel. Apu a tipikus sötétbarna haj és sötétbarna szemmel rendelkező a családban, Val és Brúnó, az öcsém, rá hasonlítanak a legjobban. Brúnó egyébként 12 éves és nagyon ügyesen vízilabdázik, szinte az teszi ki az életét, ami jónak is nevezhető manapság, mivel a tinik többsége a telefonon és az interneten lóg, ő addig edz a legjobb barátjával, Áronnal, aki szintén nagyon ügyes.

- Köszönöm, hogy hazaviszel. - szólt Toni anyámhoz.

- Igazából arra gondoltam, hogy átjöhetnél hozzánk. - mondta zavartan anya.

- Öhm persze, szívesen. - egyezett bele Toni.

- Anyu baj van? - kérdeztem egyből, ugyanis láttam rajta, hogy valami nincs teljesen rendben. Olyan zavartan viselkedett, tördelte az ujjait és merev volt.

- Nem Nát nincs, ne aggódj. - felelte. - Bár az elég nagy baj, hogy az utolsó húzásodat is ellőtted az igazgatónál és valami óriási büntetésre kell számítanod, mivel megint verekedtél! - kezdte a fejmosást. - Mégis, hogy képzelted?! Azt hittem, hogy ezen már túl vagy, hogy ezt már megbeszéltük és lezártuk, több ilyen pedig nem fog előfordulni! Aztán részegen csatangolsz valami bárban? Még jó, hogy a nagynénéd lenyelte ezt a békát és csak nekem említette és nem az apádnak, vagy az igazgatónak. - nézett rám mérgesen.