A macskaszelídítő (18+)

3. fejezet: A titokzatos levelezőtárs

 Esténként Harry hiába várta Fluffyt, hogy hátha odajön megint a portrélyukhoz, mint legutóbb is, de a macska nem hallatott magáról. A fiú a Tiltott Rengeteg felé is elzarándokolt, még a többi ház diákjait is megkérdezte, nem látták-e. Senki, még csak nem is hallott róla, és arról sem, hogy bárkinek ilyen állata lenne. Fluffy olyan rejtélyes volt, mint egy fantom; egyszer feltűnt, aztán valósággal megszűnt létezni, hogy később a semmiből újra előkerüljön.
Egy hét múlva aztán, amikor Harry vacsora után jött vissza a többiekkel a nagyteremből, a macska ott ült a lépcsőkorláton a portrélyuk közelében.

– Fluffy! – örült meg neki a fiú, de nemsokára egy kicsit el is szomorodott. Az állatka szőre ugyanis megint tiszta, hófehér volt.
– Valaki megfürdette? – kérdezte Hermione.
– Nagyon úgy tűnik – felelte Ron.
– De hát ki lehetett? Kitettük a hirdetéseket, aztán meg a Hollóhátból, a Hugrabugból, még a Mardekárból is megkérdeztünk embereket. Az csak feltűnt volna valakinek, hogy a házába behoztak egy fehér macskát. Ezt nem értem – vakarta a fejét a lány.
– Én sem. De mindegy, az a fontos, hogy most itt van – ment oda Harry Fluffyhoz, és az ölébe vette. A macska ellenkezés nélkül engedte.
– Ne haragudj, hogy úgy rád kiabáltam. Nem fordul elő többször, jó? – súgta a fiú az állatnak, mire az megrázta a fülét.

Amikor bent a klubhelyiségben a három jó barát letelepedett házi feladatokat körmölni, a macska belemászott Harry ölébe, és ott bóbiskolt. A fiú elmondhatatlanul boldog volt ettől. Közben Csámpás szívfacsaró áriája hallatszott, ami a lányok hálókörletéből szűrődött ki.
– Remélem, Csámpás hamar letesz róla, hogy elcsábítsa Fluffyt – sóhajtott Hermione bűntudatosan sandítva az ajtó irányába. Mostanra már ő is belátta, hogy a vörös macska többet érezhet puszta szimpátiánál. – A saját érdekében.
– Legalább tanul egy kis fegyelmet – mondta Ron, akiben valahol mélyen még mindig élt egy kis neheztelés Makesz miatt, hiába derült ki azóta rég a patkányról, hogy valójában Peter Pettigrew. Hermione sötéten nézett rá.
– Nem hagy nyugodni a dolog, hogy kié lehet Fluffy – bukott ki Harryből. – Kipróbálok valamit – mondta, és letépett egy pergamendarabkát. – Van valami szalagod? – kérdezte a lányt.
– Nem nagyon van ilyesmim, de Lavenderéknek biztosan akad – válaszolta Hermione, és odalépett egy másik asztalhoz, ahol Lavender és Parvati ült. Hamarosan egy kék színű selyemszalaggal tért vissza.
– Mit akarsz kipróbálni?

„Ki ennek a macskának a gazdája?" – körmölte Harry a pergamenre.

– Ha nincs senki, aki tudja, hogy ki Fluffy gazdája, hát megkérdezem őt magát – mondta, azzal összecsavarta a cetlit, és a macska nyakába kötötte a szalagocskát, amibe beleerősítette az irományt. Az állatka békésen hagyta. – Milyen kis kezes bárány lettél újabban – mosolygott rá Harry.
– Ez nem is rossz ötlet – szólalt meg Ron. – Csak válaszoljon is az a titokzatos gazda.
– Na igen, reméljük hajlandó lesz felfedni magát.

Amikor már minden házival kész lett, Harry fáradtan ment lefeküdni. Szokás szerint letette a macskát az ágyra, míg átöltözött, aztán befeküdt ő is, és Disaudiót szórt az ágyfüggönyre.
– Végre megint vízszintesben. Ez a bájitaltan házi kinyírt – mondta, és újabb kísérletet tett Fluffy megsimogatására. Meglepetésére a macska hagyta. – Jaj, apropó, bájitaltan. Tudod, meséltem neked egy bizonyos Draco nevű fiúról, aki nem kedvel engem. Nos, újabban felvette azt az idegesítő szokást, hogy bámul. Most órán is egyfolytában felém sasolt. Mi olyan érdekes lehet rajtam, amit eddig még nem vett észre? Vagy készül valamire? Erősen gyanakszom rá, hogy forgat valamit a fejében. Talán szemmel kéne tartanom őt – mondta sötéten, és sóhajtott egyet. – Pedig milyen más is lehetne minden, ha nem marnánk egymást, és nem kéne a másikra gyanakodni. Hogyha barátok lennénk, ahogy ő szerette volna a kezdet kezdetén...

Közben bánatosan simogatta Fluffyt, aki hanyatt vágta magát, hogy a hasa is cirógatásra kerüljön. Harry elnevette magát rajta.
– De azt hiszem, hogy talán mégsem volna olyan jó, ha barátok lennénk – komolyodott el a fiú. A macska erre visszafordult, és úgy nézett rá, mintha meg próbálná érteni, mit mond. – Hogyha örökké mellette kellene lennem... ha túl közel lennék hozzá, azt hiszem, egy idő után megőrülnék. – Fluffy értetlenül nézett rá. – Mert akkor azt is folyton látnom kéne, ahogy Pansyvel fogják egymás kezét, együtt mászkálnak mindenhová, meg miegymás... A miegymásra főleg nem vagyok kíváncsi. Megölne a... féltékenység... – mondta ki végül nagy nehezen a szót. A macska szinte levegőt is elfelejtett venni.