Emlékszem amikor együtt jártunk suliba. Még csak hatodikosak voltunk, de már tele élettel és álmokkal. Aztán emlékszem, nyolcadikban elszívtam az első cigimet. Aztán több százat.. Amikor elmondtam neked, nagyon mérges lettél. Meg akartál óvni mindentől, de én ezt akkor nem értettem. Amikor először részegre ittam magam egy bulin, ahová közösen mentünk, emlékszem, te vittél haza. Másnap nem szóltál hozzám. Egy másik bulin le akartam feküdni egy sráccal, de gumink egyikünknek sem volt. Emlékszem, hogy visszafogtál és hazavittél, megint...
Emlékszem, hogy mindezt megtetted értem, amikor én nem voltam képes rá magamtól. De a cigik és az alkohol és a bulik nem maradtak abba. Te, egy idő után nem fogtál már vissza. Egy idő után, már nem szóltál rám. Még a bulikon sem voltál ott.
Aztán tizedik fele elkezdtél rengeteget egyedül lenni. Egyre sápadtabb lett a bőröd, karikásabb a szemed, és egyre kevesebbet láttalak. Volt hogy heteket hiányoztál. Ez akkor nem tudtam mit jelentett. Az elején fel sem tűnt hogy bármi problémád lenne.
Aztán egyik nap láttam, hogy gyógyszert veszel be a teremben. Mikor nem figyeltél, megnéztem mi volt az. Antidepresszáns. Beszélni szerettem volna veled, de nem volt merszem. Nem tudtam mit kellene mondanom. Másnap vártalak de aznap nem jöttél.
