Futva menekülj

Vigyázz rám...

A kapunkhoz érve kikerestem a lakáskulcsot és elfordítottam a zárat. Majd beléptünk rajta. Az előszoba fogadott, végén az emeletre vezető lépcsővel. Ledobtam a kabátom, lerúgtam a cipőm, a konyhában csináltam kettőnknek egy-egy teát, majd leültem a nappaliban levő kanapénkra.
-Idejössz mellém vagy ott fogsz állni?-szóltam a még mindig az ajtóban álló fiúnak.
-Ja...persze...megyek.-mire odajött hozzám. Elmosolyodtam.
-Ki vagy te és miért követtél?- kérdeztem szúrósan és lényegre törően. -És mi az, hogy megakarsz védeni? Kitől akarsz megvédeni? Magamtól? Mit akarsz tőlem?- támadtam le és éreztem magamon egyre idegesebb leszek, ahogy sorra teszem fel a kérdéseket neki.
-Figyelj...én megmagyarázom.-kezdte.
Úgy érzem ez hosszú lesz...
-Féltelek, bár szerinted nem is ismerlek, de hallgass meg. -Deno vagyok. Veszélyben vagy. Valaki olyan miatt, aki egyszer közel állt hozzád. -mondta miközben végig a kezemet nézte az ölemben.
-Ezt honnan veszed, és miért szólsz nekem erről?- mondtam kételkedve a mondandójában.
-Az nem mindegy neked? Figyelmeztetni akartalak és megvédeni. Komolyan ezen vagy felháborodva?- emelte fel a hangját. -Miért nem hagyod, hogy valaki végre segítsen neked?- mondta, mintha kérlelné, szemében egy könnycseppel.
Valamit nem akar elmondani abban biztos vagyok...de miért nem?
-Hogy akarsz megvédeni, ha nem ismersz? Ki akar bántani?- kérdeztem. Tudtam, hogy arról az emberről van szó, akire gondolok de biztosra kellett tudnom. Így kirázott a hideg.
Nem válaszolt csak szomorúan nézett maga elé, nem a szemembe.
-Ki az Deno?- a hangom remegett. Tudni akartam, tudnom kellett.
Közelebb húzott magához és megfogta bordóra lakkozott hófehér ujjaimat. Hogy lehet egy fiúnak ilyen puha és meleg érintése?! Félve rám pillantott.
-Ki vagy te igazából?- kérdeztem felszínesen, mert ebben a helyzetben maga a veszély érdekelt.
-Egy suliba jártunk. Kettővel feletted jártam.-mondta én meg gondolkozni kezdtem.
-Tudom már ki vagy. Mindig balhéztál valakivel. Elég hangos volt körülötted minden. Mondd, ki az, akitől megakarsz védeni?
-Timontól, látták páran itt a városban.- ahogy kiejtette a nevet, megszédültem és sötétedni kezdett körülöttem minden.
-Nem...nem...nem lehet...- suttogtam halkan. Fájt és zúgott a fejem.- Ő nem lehet itt...nem lehet, hogy ő. Itt. Van...-suttogtam, miközben egyre kevésbé kaptam levegőt. Szaggatottan lélegeztem és az oxigén hiánytól kezdtem lassan lassan elveszteni az eszméletem. 
-Liza! Mi bajod...?!- szólt nekem. -Rosszul vagy?-hallottam a hangján, hogy megijedt. -Kérlek válaszolj! Kérlek... Mondd, hogy segítsek? Liza kérlek szépen...-pánikba esett.
Semmit nem láttam magam körül. Egyszerre elveszett a világ, amiben éltem. Zsibbadt a karom, mintha húzták volna lentről. A lábamat már rég nem éreztem.
Elkapott, mielőtt leeshettem volna a földre. Én a karjaiba borultam. Átfogta a derekam egyik kezével és kitűrt egy barna tincset az arcomból a fülem mögé, majd elájultam.
Nem láttam felvillanó képeket. Semmit sem láttam. Sötét volt és hideg. Nagyon hideg...remegtem. Bár tudtam, hogy most biztonságos helyen vagyok, egy olyan személlyel, aki vigyázni fog rám az elmondása alapján, de féltem.

Rettegtem attól, hogy majd újra megtalál...