Childhood - Bill Skarsgård/Roman Godfrey

Chapter 10

Az utóbbi időkben elég rosszul éreztem magam, az állandó hányinger és szédülés tüneteit produkáltam. Roman állandó ápolgatása ugyan a vége felé kezdett az idegeimre menni, de tudtam miért csinálja és ezért csak mégjobban szeretem őt, már ha az lehetséges.-Biztos megfáztál vagy...figyelj, elviszlek Dr.Spivakhoz!

-Ne, csak orvosokat ne. Itt vagy nekem te.

-De én nem tudlak meggyógyítani.-leült mellém majd combomra tette a kezét és végig fürkészte sápadt arcom.

-Már jobban vagyok.-rá mosolyogtam mire Roman felvonta egyik szemöldökét.-Tényleg!! Inkább gyere ide.-kitártam karjaimat majd mikor egyetlen szerelmem közelebb hajolt hozzám, szorosan magamhoz öleltem. Arcom nyakába temettem és úgy kapaszkodtam belé mintha csak az életem múlna rajta. Mélyen beszívtam illatát miközben apró puszikkal mondtam köszönetet az elmúlt hétért.-Lehet egy kérdésem?

-Hallgatlak.-elhúzodott tőlem hogy a szemembe tudjon nézni.

-Tudom hogy nem akarsz enni...belőlem míg beteg vagyok mert hogy így is gyenge voltam az elmúlt időkben...de akkor Roman, mit csináltál?

-Pryce segített. Csinált valami kívülről rettenet gusztustalan dolgot és azt ittam. A kinézete tényleg pocsék, de az íze finom.

-Finomabb mint...-elmosolyodtam majd félre kotortam a hajam a nyakam elől hogy Roman tökéletes rálátást kapjon.

-Nem.-lesütötte szemeit majd hirtelen felém ugrott és játékosan a nyakamba harapott, nem tartott sokáig, épp olyan volt mint mikor egy kölyök kutya játszik és ráfog a kezedre. Nevetve újra magamhoz szorítottam őt majd ölelkezve eldőltünk az ágyon. Roman épp ajkaimat ízlelgette mikor megcsörrent a telefonja. Először nem akart rá figyelni, csak rám koncentrált de mikor harmadjára csengett újra, szomorúan és ezzel együtt idegesen eltávolodott tőlem és ingerülten a füléhez kapta a készüléket. Felpattant az ágyról majd az ajtóhoz sétált, először nem hallottam miről van szó, de mikor Roman arca megfeszült és torkából mély hangok szakadtak fel, szerintem még a szomszédok is hallották.....volna, ha lennének szomszédaink. Az intézetben akadt némi gubanc amit csak a nagyfőnök jelenléte tud elindézni. Tipikusan.-Figyelj Jen, nekem most be kell mennem az intézetbe...valami probléma adódott.

-Menj csak, én megleszek.

-Ha gondolod áthívom Petert hogy ne legyél egyedül.

-Miért Shelley, hol van?-kérdeztem hatalmas szemekkel.

-Nem rég elment a régi Godfrey gyárba, a barátaihoz.-jelentette ki büszkén.-Út közben felhívom Petert.-rám mosolygott majd hosszas puszit nyomott a homlokomra.

-Miért akarsz engem hívni?-az emlegetett szamár hangja az ajtóból jött. Ott állt neki dőlve a félfának karbatett kezekkel.

-Peter!-Roman férfias ölelésbe hívta barátját aki nevetve visszaölelt.-Vigyáznál Jenre? Nekem bekell mennem az intézetbe.

-Bébiszitterkedjek?.....Rendben.-felsóhajtott majd beugrott az ágyba.

-Ne már a tiszta lepedőm! Tiszta sár a cipőd Rumancek!-nevettem miközben igyekeztem lelökni őt a földre. Roman megforgatta a szemeit majd eltűnt. Petert a végén sikerült a földre taszítanom de nem tartott sokáig és újra az ágyon volt.-Rossz kutya.-motyogtam miközben a mutatóujjammal fenyegettem.

-Amúgy mindenre rendben van veled, Jenkins?-oldalára feküdt az ágy alján miközben balkezével fejét támasztotta. Én összekuporodtam törökülésbe, betakartam magam majd neki dőltem az ágytámlájának.

-Azt hiszem igen, bár kicsit aggódok.

-Miért?

-Inkább kiért. Roman olyan fura mostanság, már mint az átlagnál furább. De lehet csak a munka. Sokat van bent.

-Ő Roman, mindig is túlságosan fura lesz! Szokj hozzá a gondolathoz, kismama.-vigyorgott Peter. Kérdőn pillantottam rá hisz fogalmam sem volt miért mondja ezt. Elnevettem magam, mert utána gondoltam csak szórakozik de az ő arckifejezése teljesen komoly volt.-Azt hittem már tudod.

-Mivan?-kérdeztem vissza még mindig nevetve.

-Destiny látta.

-Micsodát? Péter hagyjál már.-felvettem Roman kispárnáját majd hozzávágtam a barátomhoz.

-Téged, Romant és egy gyereket. A rosszullétek, a hányinger..nem gondoltatok erre?-kérdezte miközben felült az ágyon.

-Mire? Arra hogy terhes vagyok? Nem, nem gondoltunk. Mert nem vagyok!

-Akkor tessék.-motyogta majd a kezembe nyomta a telefonját.-Kérdezd meg Destinyt.-féltem a választol hisz minden amit Peter mondott teljesen értelmes volt. Egy jó öt percig beszéltem Peter unokatestvérével aki nagyon jó barátom lett az idők során. Mikor kinyomta a telefont visszaadtam a barátomnak aki kérdőn nézett rám.

-Terhes vagyok!-suttogtam.