Deus Ex #newtff

💊Prológus💊

-Kérlek Tommy. Kérlek. - Néztem könyörögve a fiúra s láttam szemében megcsillanni pár könnycseppet, majd lassan becsukta a szemét.

Itt az idő. Így lesz a legjobb. Ha halott vagyok, senkit sem bánthatok.

Mégis ahogy ránéztem a fiúra elkapott a félelem, hogy már nem segíthetek nekik, hogy már megvédeni sem tudom a barátaimat. Hisz én maga vagyok az; amitől eddig megakartunk szabadulni. A buggyantaktól, tőlem.

Buggyant vagyok. Egy elborult stádiumú buggyant.

Mégis ahogy Thomasnak a kezén megfeszültek az izmok egyszerűen megijedtem a halál gondolatától. Így én ekkor minimálisat löktem a kezén miközben tenyeremet fejem elé vittem; ezzel próbálva megvédeni magamat attól a golyótól.

Egy kósza gondolat azt sugallta nem szabadna még így sem meghalnom.

De a pisztoly eldördült és rekord sebességgel fúródott a kezembe golyó, -csontjaimat ropogva széttörve- majd folytatta útját és fejbe talált -egészen pontosan koponyám bal oldalán.

Minden elsötétedett. Hirtelen minden egyszerűbbé vált. Megszűnt az a lüktetés, ami nyomta a koponyámat. A végtagjaimat is egyre kevésbé éreztem, nem tudtam megmozdulni; igaz, nem is akartam.

Inkább számoltam, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor teljesen magába szippant a sötétség. Amikor már semmit sem fogok érezni; amikor már a maradék tudatomat is elvesztem. Amikor megszűnök létezni. Amikor minden egyszerűbb lesz. Egy buggyanttal kevesebb.

Végre vége.

S buggyantságomat csakis ez igazolhatja, alig egy másodpercig még élni akartam; most pedig izgatottan várom a halálomat. Ez beteges. Én vagyok maga a betegség. A vírus. De vége van. Vége lesz. Csak a pillanatok kérdése és vége.

De ez a pillanat igazán nem akart eljönni.

Mintha nem tudtam volna szabadulni a testemből. Igazán hasonlított egy nagyon sötét szobára amiből nem lehet kijutni. Mozgás képtelen voltam. Nem éreztem semmit. Csak azt, hogy fogva tartanak.

Ez megint a VESZETT műve lenne?

Mi ez az egész?