Túlsúly

3.

Szerda.
Ahogy a többi napot ezt is utálom.
Ugyanúgy emberek közé kell mennem. Újra megszégyenítve fogom magam érezni. Újra sírni fogok, újra összetörök.

Szüleim sokás szerint már korán elmentek. Mint mindig a konyha pulton ott hevert anya kis cerlije '' Kitartást, szeretlek! ,, felirattal.
Már kezembe se veszem a papírt. Már el sem olvasom. Csak tudom, hogy ott van. Tudom, hogy mi van ráírva. Mindig ugyan az. Unom már ezt a monoton életet.
Semmi izgalom, csak a fájdalom és a szomorúság.

Mielőtt kiléptem a házból fejemre hajtottam kapucnimat. Esik az esső. A kinti időjárás megegyezik lelki állapotommal, ugyan az a borúság.
Mikor betettem lábamat az iskola falai közé elkapott a hányinger. Gyomor görcsöm lett. Utálok itt lenni.
Csurom vizesen sétáltam végig a folyosón és néztem végig, ahogy a barátok örülnek egymásnak és ahogy a szerelmes párok kimutatják egymás iránt érzett szeretetüket.
Mindenkinek volt valakije. Csak nekem nem. De talán ez így van rendjén. Én sem állnék szóba és barátkoznék magammal. Csak rám kell néznem. Undorító vagyok. Az állandóan kócos hajam, a pattanásos bőröm, divatja múlt ruhák, túlsúlyos testem. Hányadék vagyok. Utálom magam. Utálom az életem.

Ahogy minden nap ezt a napot is nagy nehezen túl éltem. Újra kinevettek. Újra megdobáltak, újra megszégyenítettek.
Most mondanám, hogy leszarom, mert megszoktam, de ez nem így van. Egyszerűen nem tudok nem ezekkel foglalkozni. Minden szó, amivel valaha megbántottak ott csücsükél a fejemben és akárhányszor egy kicsit is kezdem magam jól érezni körbe nézek ès eszembe jutnak ezek a szavak, ilyenkor rájövök, hogy nálam mindenki szebb és jobb, én meg csak ilyen vagyok, ilyen dagadt, szerencsétlen balfasz, akit soha senki nem fog szeretni.

Mikor hazaértem egyből a szobámba siettem, becsaptam az ajtót, majd kulccsal bezártam.
Szeretek egyedül lenni, zenéthallgatva a plafont bámulni. Próbálni kiüríteni a fejem, csak egy kicsit nem gondolni semmire.
Nem tudom kiüríteni elmém. Hallom a hangokat, hallom azokat, amiket mondtak, amikkel bántottak. Nem bírom már kezdek megbolondulni. Nem emlékszem mikor ettem utoljára, nem emlékszem mikor beszéltem utoljára szüleimmel, nem emlékszem mikor voltam utoljára táncon, nem emlékszem mikor voltam úgy igazán boldog.
De egy amire emlkékszem, hogy múlt éjszaka a pengém melyik polcra tettem.