-A szokásosat uram?-kérdezte a virág árus hölgy kedvesen.
-Igen, 3 szál szegfű és egy vaníliás illat gyertya-a telefonomat böngésztem. A naptáram szerint, ma elég zsufolt napom van, így igyekeznem kell.
Átvettem a csomagom és már be is pattanhattam az én kis édes jargányomba.
Sikeresen kifogtam egy piros lámpát, így a figyelmem az anyós ülésre tévedt. 4. hete üres az anyós ülés. Az az ő helye. Senkit nem engedtem azóta odaülni. A fájdalmas emlék képek miatt összeszorult a szívem.
A lámpa zöldre váltott így egy nagy levegőt véve folytattam utam. Az utam a Peterson Klinika felé.
Rutinosan beparkolok, majd kiveszem a hátsó ülésről a szokásos kis csomagot.
Az ajtón belépve megcsap a fertőtlenítő szag, az a tipikus kórház szag. Elballagok a liftig és megnyomva a 7-es gombot várom, hogy kinyíljon a lift ajtó.
A recepción az éppen műszakos hölgyhöz sietek.
-Jónapot! Zoe Elizabeth Parkerhez jöttem látogatóba-a nő kattintott egy párat, majd pötyögött valamit az asztali gépbe.
-Dr. Collins bent van nála, pár perc és bemehet- megköszöntem és leültem egy műanyag székre.
Mintha órák teltek volna el, pedig csak 5 perc volt a várakozási időm.
Amint nyílt a kórterem ajtaja felpattantam. Zoe orvosa lépett ki.
-Jónapot Mr. Hemmings, jó hogy itt van-mosolyodott el.
-Jó hírek doki?-rögtön felkaptam a fejem.
-A szív és a tüdő rendben, a bordái szépen forrnak össze. A koponyai repedés szerencsére nem okozott akkora kárt mint gondoltuk.
-Ez remek Dr.Collins-mosolyodtam el.
-És ami azt illeti, az igazi jó hír-tette kezét a vállamra-Hamarosan fel fog ébredni-veregette meg a vállam, majd elköszönt és már el is tűnt a folyosón.
Boldogan nyitottam be Zoehoz. A tudat, hogy 4 hét után újra láthatom a kíváncsian csillogó gyönyörű szemeit, hogy hallhatom újra a hangját egyszerűen annyira boldog vagyok.
Az ágya mellé léptem, elrendeztem a virágokat, a szegfű volt mindig is a kedvence. Majd meggyújtottam a gyertyát.
Közel hajolva hozzá a csövek és kötések rengetegében adtam az arcára egy puszit.
-Szia szerelmem-mosolyodtam el. Még így is olyan gyönyörű. Annyira hiányzik.
Hiszek abban, hogy attól még, hogy valaki kómában van, hallja a körülötte zajló dolgokat, így ha meglátogatom mindig beszélek hozzá és elmondom, hogy épp aznap mi történt velem.
Megfogtam a kezét és arcát fürkésztem.
-Zoe, kicsim annyira szeretlek! Bármit megadnék, hogy felébredj. Úgy hiányzol nekem. Egy csókot nyomtam a kezfejére és próbáltam könnyeimet visszafogni.
Hirtelen valami eszembe jutott.
-Ha hallassz engem Zoe, adj nekem bármilyen jelet, könyörgöm. Nem baj, ha nem sikerül, csak próbáld meg szerelmem.
Vártam egy pár percet, majd amikor már azt gondoltam, hogy hogy is tudna jelet adni nekem ha kómában van, kezemben lévő kézen mutató ujját megmozdíotta ezzel megsimítva kezfejem.
Nem hittem a szememnek.
Ez tényleg megtörtént?
