Lélektelen

12. fejezet

Összezavarodott szívem ritmusát én magam sem tudtam követni. Rettentően össze voltam  zavarodva. Bele csöppentem egy olyan világba, amit még én sem tudom micsoda. Sötétben tapogatózok válaszok nélkül. Reménytelenül vártam Cam válaszát, ki csoda ő.
- Cam ki vagy te? - kérdeztem szavakat szótagolva, elveszítve a türelmemet. Ereimben az adrenalin egyre csak nőtt. Cam felém fordult majd rám nézett, zöld szeme világított. Félnem kellett volna Camtől, de nem tudtam.
- Csak annyit mondhatok, hogy nem ember. Már így is épp eleget mondtam a kelleténél - mondta egyenesen a szemembe nézve. Közelebb lépett hozzám. Feldühített. Két hónapja forog körülettem a világ, mert nem kapok magyarázatokat.
- Nekem ennyi nem elég! Lehet, hogy most telhetetlennek tartasz, de érts meg! Két hónapja egy kicseszett választ nem kaptam tőled! Ha már úgy is tudod min megyek keresztül, akkor bizonyára azt is tudod, hogy olyanokat látok, melyet más nem! Olyanokat közölnek velem, amit nem tudok hova tenni, amivel nem tudok mit kezdeni! Válaszokat szeretnék kapni a kérdéseimre! - csattantam fel.
- Nem válaszolhatok semmilyen kérdésedre - mondta nyugodt hangon. - Már éppen elég szabályt szegtem meg miattad - motyogta. Tényleg ez mondta? Hiszen hallottam már ezt! Egy szellemnek kinéző lány mondta. Azt is tudom, hogy mondta ki szegte meg a szabályokat, de nem emlékeztem rá. Gondolkodj Jas! - parancsoltam az agyamnak. Behunytam a szememet, magamba szálltam. Átadtam minden energiámat az agyamnak, és apró nyilas fájdalom hatolt a fejembe. Kinyitottam a szememet. Meg van.
- Ez meg hogy lehet? - kérdezte Cam elképedve. Álla a homokon koppant. Felidéztem azt az emléket. Most már tudtam ki szegte meg a szabályokat.
- A Halál - suttogtam a homokot tanulmányozva. Kezdtem a kirakós összes darabját a helyére tenni. Agyam kattogott. Valami próbálta elfelejtetni velem amire éppen most gondolok, de az akaraterőm erősebb volt. Bingó! Kirakós darabjai a helyére kerültek.
- Te vagy a Halál - mondtam és szúrós tekintetemet Camen pihentettem. Bűnösen lehajtotta a fejét. Ő volt az! Istenem... ezt el sem tudom hinni! Válaszokat akartam és most megkaptam. Nesze neked Jas! Tessék ezt akartad nem?! Cam közelebb jött hozzám. Minden megváltozott körülöttem. Egy dolog nem. Ennek ellenére szerettem.
- Igen. Én vagyok az. Amióta beléptem az életedbe éreztem, hogy egyszer színt kell vallanom neked- suttogta és kezébe vette az arcomat. Homlokomon éreztem lágy ajkainak érintését. Nem ott szerettem volna érezni. Tudni akartam, hogy olvad össze az enyémmel.
- Nem futottál el. Pedig arra a reakcióra készültem fel - mondta megállapítva. Valóban nem rohantam el tőle. Pedig minden porcikám ezt kívánta volna.
- Hát én is. Valami itt tart melletted.
- Hát persze. A lelked - mondta a szemembe nézve. Hogy mi?
 Le kellett ülnöm. Leültem a homokba. Ekkor Cam szólalt meg:
- Sokkal erősebb a lelked, mint bármilyen átlagos lélek - mondta csendesen.
- Hogy érted ezt? - kérdeztem.
- Válaszokat szeretnél? - leült és a tengerre nézett. Bólintottam. - Rendben. Vissza tudtad hívni az emlékedet amit én elrejtettem előled. El kellett rejtenem az emlékedet, nehogy rájöjj hogy ki is vagyok valójában. De elcsesztem. Grace mondta hogy ne menjek a közeledbe, mert ezzel neked és magamnak árthatok. Nem tudtam uralkodni magamon. Megőrjítesz, elvetted a józan eszemet, melyet már több mint kétezer éve senki nem sikerült. Megszegtem a szabályokat a Teremtő előtt amiket nem volna szabad. Bár én vagyok a Halál, de a Teremtő az én munkámba is bele tud szólni és meg is tud büntetni. Pláne ha megszegem egy fogadalmát.
- Ki az a Grace? - kérdeztem rosszat sejtve.
- A barátnőm - mondta. Bennem meg összetört a világ valamennyi része. Ezt nem hiszem el! Hatalmas gombóc keletkezett a torkomba. Már majdnem zokogtam volna, mikor Cam felnevetett:
- Ha látnád a fejedet most. Jaj cica, dehogy a barátnőm. Még csak az kéne... Ő az egyik szállító. Ő az egyetlen szállító akihez közel állok - mondta vigyorogva. Válaszul rácsaptam a mellkasára, de úgy hogy az nekem fájt.
- Áuuu - kiáltott fel nevetve. Imádtam ahogy nevet.
- Megérdemelted. A frászt hoztad rám. Kik ezek a szállítók? - faggattam tovább Camet.
- Ők segítenek nekem. Miután kiemelek testből egy lelket ők viszik el őket oda ahová valók. Vannak akik a pokolra jutnak, ők a bukott lelkek akik a földön bolyongnak. Miután az egyik szállító elviszi a lelket le a pokolba, onnantól neki nincs már ott dolga. A pokol lehetővé teszi az ottani lelkeknek a földön való tartózkodást. Azért látsz rengeteg lelket itt a földön. De persze, vannak akik a mennybe jutnak. Az az a központ mely, lehetőséget ad a lelkeknek újra leszületni a földre. Évente pár darab lélek születik fent, mely az egyik a te lelked. Minden ilyen léleknek van egy párja. A Teremtő ezeket úgy osztotta el, hogy minden egyes léleknek párja legyen, vagyis legyen egy lélektársa.
Vajon az enyém kicsoda?
- Nekem ki a lelki társam? - kérdeztem.
- Idővel megtudod- mondta majd erre összerezzentem.
Ebben a pillanatban megjelent előttünk egy lány, ijedtemben felkiáltottam. Gesztenye barna egyenes haja a válláig ért, szeme kéken világított. Füstös sminke kiemelte szeme ívét. Azt kellett mondanom, hogy megint leköröztek. Dögös volt.
- Cam, indulnunk kell most - majd Camről átvándorolt rám a pillantása. Ott helyben belesüppedtem volna a homokban. Szemét gyanúsan résnyire összehúzta.
- Jobb ha megyünk - mondta Cam a lánynak.
- Jobb ha te is elmész, a sötétség hercege rád van cuppanva - gúnyolt ki. Nagyszerű, azt hiszem őt is utálni fogom. De vajon ki lehetett a sötétség hercege?
- Grace... - figyelmeztette Cam. Majd a szemem láttára mindketten felszívódtak. Nem is tudom mit vártam, de komolyan. Válaszokat szerettem volna, és meg is kaptam. Jobbnak kellene éreznem magam ettől. Valahogy nem ment. Sőt, most sokkal rosszabbul éreztem magam. Fel kell dolgoznom az eseményeket, és azt is hogy a szerelmem éppen nem e világi lény. Tipikus én, hogy pont az ilyenek jönnek be. Ráadásul ez a csaj is felbosszantott. Két dologban. Öntelt, és kicseszettül dögös. Nem csodálom hogy Camnek ő legközelebbi szállítója.
A buli. Vissza kell mennem!
Gyorsan felpattantam a földről és vissza fele gyalogoltam. Megnyugtató volt a tenger hullámainak finom hangja. Valamennyire megtudott nyugtatni. Ballagtam Kay házuk felé mikor megjelent előttem az öntelt Grace. Szemét résnyire összehúzta, karját maga előtt keresztbe fonta.
- Azt ugye tisztában vagy mibe keverted magadat és egyben Camet? - kérdezte morogva. Félelem érzet keletkezett bennem. Hiszen láttam már őt! Egyszer megjelent előttem.
- Fogalmam sincsen - mondtam. Tényleg nem tudtam mibe keveredtem, csak azért mert a makacs énem követelte a válaszokat. Nagyszerű.
- Hát akkor most mondom. Camet a Teremtő megfogja büntetni, mert miattad megszegte a kicseszett szabályokat! És ha Cam szembe száll miattad a Teremtővel, nem fogadja el a büntetését, akkor már mondom is, hogy nem fogod soha az életbe látni. De van még egy lehetőség... - szája sarka gonosz mosolyra húzódott. Félelmetes egy mosoly volt. Minden porcikám üvöltötte, hogy fuss még nem késő! Futásnak eredtem, de nem voltam elég gyors. Grace elkapta az alsó karomat, visszarántotta majd a tenyerét a számra tette, és elkezdett bevonszolni a tengerbe. Lefogta másik kezével a szabadon maradt kezemet. Próbáltam szabadulni szorításából, de olyan volt mintha egy kővel ellenkeznél. Jéghideg novemberi tenger hőmérséklet csurgott be a cipőmbe. Vonszoltak be a hideg semmiségbe. Nyakamig ért már hideg víz, és tudtam, hogy itt a vég. Bárhogyan is próbáltam kiszabadulni Grace szorításából, nem ment. Támadóm rám vetette magát, már nem ért le a lábam. Hideg sós víz a tüdőmet marta...