Shinobi-szerelem - Boruto fanfiction

Tizenötödik fejezet - A szeretet ereje

           

Hmm, két hónap kihagyás után hoztam az új részt... <3 Sajnálom, hogy ennyit kihagytam, a suli mellett nem nagyon volt időm írni. :( De kárpótlásul (és mivel megjavították a laptopom), egy extrém hosszú utolsó előtti fejezetet kaptok. <3 Az epilógust pedig megpróbálom minél hamarabb hozni! <3
Jó olvasást!
XOXO: Szonja-chan <3

*Sasuke*

Leültem Sakura ágyának a szélére.

-          Miért nem mondtad, hogy gyereket vársz? – kérdeztem kissé nyersen.

-          N-nem örülsz neki? – találkozott a szemem egy kétségbeesett smaragdzöld szempárral.

-          Annak nem örülök, hogy nem mondtad még el... - morogtam, majd kinyújtottam felé a karjaim és szorosan magamhoz öleltem. A megkönnyebbüléstől majdnem (MAJDNEM!!!) könnyezni kezdtem, de végül sikerült megállnom, hogy elsírjam magam. Vettem két mély levegőt, és a szám reflexszerűen Sakura ajkaira talált, és egy jó darabig nem is eresztette el őket – El sem tudod hinni, mennyire örülök annak, hogy épségben vagy – sóhajtottam.

-          ...Épségben vagyunk – javított ki mosolyogva Sakura – Te pedig el sem tudod képzelni, mennyire örülök, hogy láthatlak még – kuncogott.

-          Tényleg... Lehet tudni már valamit a baba neméről? – kérdeztem óvatosan.

-          Kisfiú – motyogta Sakura, nekem pedig elkerekedtek a szemeim.

-          Micsoda? Ez csodálatos! – kaptam fel a feleségemet a betegágyából és pörgettem meg – Nem fog kihalni a klán fiúága! – kiáltottam el magam, majd visszafektettem Sakurát a betegágyára – Ezzel most ugye nem ártottam a babának?

-          Dehogy – kuncogott fel a feleségem – Azon gondolkoztam, hogy... mi lenne, ha Itachi lenne a kicsi neve?

Na erre végképp nem számítottam.

-          Nem lenne neked baj? – néztem elképedten Sakurára.

-          Miért lenne baj? Itachi fontos neked. A bátyád volt, Saradának pedig a nagybátyja. És bár sosem ismerte Itachit, Sara rendszeresen kijár a sírjához, mert ott van köztük egy megmagyarázhatatlan kötelék. Uchiha Itachi fontos annak a két embernek, akiket a világon a legjobban szeretek. Az a legkevesebb, ha a fiamnak az ő nevét adom.

-          Sakura... - suttogtam, ahogy magamhoz húztam, és beletemettem a fejem a vállába.

Eközben Uchiha Itachi lehunyva a szemét elmosolyodott. „Köszönöm, Sakura-chan." suttogta maga elé.
„Itachi!" kiáltott neki oda Hyuuga Neji „Jössz shougizni? Shikaku már megint bajnokságot akar rendezni, és edzenem kéne rá..." „Hmph" nevetett fel Itachi „Megyek, de számíts vereségre!" válaszolt, majd az asztal felé indult.
Még egy utolsó pillantást vetett földi szeretteire, majd leült, és figyelmét innentől kezdve a mennyei játéknak szentelte.

*Boruto*

A karom tele volt sebekkel a küzdelem végére, de megérte – Akaashi és Haruka holtan feküdtek a földön.
Először Akashi lehelte ki a lelkét, akit Haruka keservesen megsiratott. Sarada egyik shurikenje Akashi szívébe repült, ő pedig összeesett. Haruka leborult a bátyjához, próbálta gyógyítgatni, de nem sikerült. Miután Akashi kilélegezte utolsó lélegzetét (Haruka kezét szorítva), a lány dühből Saradára támadt, de mikor látta, hogy az ellenfele sokkal erősebb nála, elvesztette az eszét.
Ordibált, zokogott, Akashi testét ölelgette, teljesen magán kívül volt. Ő nem is erősködött, hagyta, hogy elvegyük az életét. „Így még egy helyen lehetek vele" – motyogta, ezek voltak az utolsó szavai.
Most pedig jó pár sérüléssel tarkítva üldögéltünk szerte a szobában, Sara és Hima pedig Mitsukit gyógyítgatták.