Szabó Virág, ő lenne a főszereplő lány. Ez az utolsó éve a középiskolában. Amikor belépett a suliba rögtön a barátnőjéhez, Kovács Dorinához vette az írányt. Nagyon örültek egymásnak és rengteg mondanivalójuk volt, azonban a beszélgetésüket a csengő hangja félbe szakította. Minden diák bement a termébe és helyet foglalt. Végül Virág osztályfőnöke is belépett, mellette egy ismeretlen diákkal.
-Jó napot gyerekek!-köszöntötte az osztályt az osztályfőnök, Furja Maris tanárnő
-Jó napot kívánunk!-mondtuk lassan
-Remélem mindenkinek jól telt a szünet, azonban egy új osztálytárssal bővülnk az utolsó évben.
Mindenki azzonal a tanár mellett lévő fiúra nézett.
-Ő itt Máté az új osztálytársatok.Kérlek mutatkozz be!-mondta Maris
A fiú ledobta a táskájt az ablak melletti utolsó padsorba.
-Nagy Máté vagyok. 18 éves. A szüleimmel most költöztünk ide.-mondta kissé unottan
Miután vége lett az órának a fiúk azzonal odagyűltek Mátéhoz.
Dorinával úgy láttuk, hogy jól elbeszélgetnek vele és máris barátokra talált.
-Milyen népszerű.-mondtam meglepődve
-Ja ritka, hogy ilyen gyorsan befogdják-szólt Dorina
-Mondjuk nem csodálom elég menőnek tűnik és még jóképű is.
Észre se vettem mit mondtam csak utána kapcsoltam.
-Mi??? Neked bejön?-tette hizzá Dorina egy kicsit meglepődve
Hirtelen azt se tudtam mit mondjak
-Talán...na jó..igen
Mosolygott, majd témát váltottunk.
Elkezdődött a második óra. Furja elkezdte beszélni, hogy ennyi meg annyi feladat vár ránk. Hát igen a középsuli utolsó éve nem a legkönnyebb évfolyam az biztos.
Harmadik órában megkaptuk a szekrény kulcsunkat. Ugye Máténak nem csak egy kulcs kellett, hanem még a szekrény is. A mellettem lévő szekrényben nem volt senki, így az lett az övé.
Kimentünk hogy berakjuk a cuccunkat. Majd valaki megérintette a vállamat.Máté volt az.
-Szia melyik a 108-as szekrény?-mondta
-Itt rögtön mellettem-mondtam riattan
-Kösz,
Már rakta is be a cuccát. Mikor kicsengettek mentem is oda Dorinához. Elmondtam neki hogy hozzám szólt és majdnem elájultam. Ezen jót mosolyogtunk. Majd vége lett a sulinak és együtt mentünk haza.
YOU ARE READING
Az új fiú
RomanceEz a történet egy lányról szól aki éppen a középiskola utolsó évét kezdi.Csak, hogy egy új fiú osztálytárssal bővülnek, akibe szerelmes lesz.