A hangom alig hallható volt de az a halk és félénk segítség kérés csak a szívem kívánta az eszem mindent máshogy gondolt.
(Ezt most egyedül kell meg oldanom. Segítség nélkül. Nélküled Jung Hoseok)
Nyeltem egy nagyot és épp ki akartam húzni a kezemet a szorításából amikor hirtelen a feldúlt fiú elindult velem együtt.
- Mit csinálsz? - kérdeztem Hoseok-ot aki az ajtó irányába kezdett el húzni miközben a riporterek még mindig ott voltak.
- Minden el magyarázol. - szólalt meg miközben hátra fordította a fejét.
- De még is minek? - húztam ki a kezemet a fogásából.
- Mert...
- Nem érdekel mit gondolnak rólam az emberek. - szakította félbe a mondani valóját. - Engem csak az érdekel hogy aki fontos nekem biztonságban legyen. - néztem mereven a fiúra aki mozdulatlanul hallgatta azt amit mondok.
- És én? - szólalt meg végül. - Én nem vagyok számodra fontos? - vett egy nagy levegőt.
- Ezért tettem amit tettem Hoseok nem érted? - megpróbáltam meg érinteni a fiú kezét aki abban a pillanatban ahogy meg érezte a kezemet el húzta az övét.
- Nem...NEM ÉRTEM! - kiáltotta el magát. - Ha fontos vagyok neked miért zársz ki az életedből? - össze húzott szemekkel várta a válaszom.
(Az igazat meg vallva még én sem tudom erre a választ.)
Szó nélkül nem válaszolva a kérdésére csak álltunk egymás előtt. Majd vettem egy nagy levegőt és életem legnagyobb hazugságát ejtettem ki a számon.
- Lehet...lehet hogy még sem vagy annyira fontos nekem. - remegő kézzel fejeztem be a mondatomat.
Hoseok le sokkoltan nézett a szemembe nyelt egy nagyot majd le hajtottam a fejét.
A kezét ökölbe szorítva tartotta maga mellett majd ismét fel emelte a fejét de nem mondott semmit nem jöttek ki a száján szavak. Nem is kellett a szeme mindet el mondott. Majd hirtelen meg fordult és ki lépett az ajtón ahol a riporterek már teljesen meg voltak örülve de ő mit sem foglalkozva velük át tört a tömegen. Majd miután teljesen el tűnt a szemem elől hátat fordítottam az ajtónak és a lift felé kezdtem el sétálni. Amint be léptem a lift kabinjába a szemem teljesen el homályosult a fel gyülemlett könnyektől a kezemet a szám elé helyezve próbáltam a fájdalmasabbnál is fájdalmasabb nyögéseket vissza tartani és vártam hogy az ajtók be záródjanak előttem.
(Ég veled Jung Hoseok.)
****
/2 év múlva./
- Ajumma minden rendben lesz nem kell aggódnia. Most mér nyugodtan el mehet a fia már biztosan várja. - nyugtattam meg az öreg nénit aki aggódva szált be a taxiba.
Vissza mentem az üzletbe és le ültem egy fotelba hogy ki fújjam magam és hirtelen el vesztem ismét az emlékeimben.
Ez előtt 2 évvel az életem teljesen más volt egy 17 éves lány voltam aki nem ismert mást csak a fájdalmat majd hirtelen az élete fordulatot vett és kezdtek a dolgok olyanok lenni mint a mesékben mintha csak egy álom lett volna találkoztam egy személlyel aki meg mutatta az élet fényesebb is lehet. Majd meg ismertem rajta kívül még 6 csodálatos személyiséggel rendelkező embert akiket sosem fogok el felejteni hiszen a velük el töltött idő fel becsülhetetlen. De aztán mint ahogy szokás az ember fel ébred az álmából így történt velem is. Fel ébredtem és azon kaptam a fejem hogy a személy aki fényesebbé tette az életem az ő életét közben én tettem sötétté ezért le mondva róla el taszítottam magamtól hagyva hogy örökre el felejtsen. Ezek után a pletykák mint vártam el halványodtak rólam az emberekben Hoseok-ot pedig a mindig kitartó fan-i húzták ki a gödörből és mindenben mellette álltak engem nem kímélve de nem zavart hiszen igazuk volt. Később pár hónappal ezek után úgy döntöttem hogy el adom a házamat ami csak fájdalmas emlékeim hordózója volt. A pénzt amit a házból kerestem nagy részt TaeHo tanulmányira fordítottam és elküldtem külföldre tanulni persze SooHee vele tartott ezért el adta a kávézott és követte TaeHo-t. Miután ki derült a múltam úgy döntöttem hogy mindent el mondok neki hiszen joga van tudni mindent az elejétől a végéig végül miután mindent tudott rólam és TaeHo-ról még ez sem változtatta meg hogy továbbra is a mi kis családunk része maradjon. Miután el utaztak egyedül maradtam Seoul-ban nem maradt itt senkim és persze munkám és lakásom sem volt. Pár nap szállodában lakás után egy kis boltban váratlanul össze futottam a könyves bolt tulajdonosával aki munkát és szállást ajánlott fel nekem. Sokszor meg kérdeztem ez idő alatt hogy miért ilyen kedves hozzám amire ő csak annyit felet hogy "Miért kellene hogy oka legyen annak ha valaki segít valakinek?". Majdnem 1 éven keresztül gond nélkül alakultak a dolgok amikor váratlanul az öreg néni férje szívrohamot kapott és elhunyt mindenkit meg viselt ez a tragikus hír. A temetésen mindenki ott volt. Ezek után már csak ketten maradtunk a nénivel és próbáltam minden percét boldoggá varázsolni hiszen tisztában voltam milyen fájdalmas el veszíteni egy szeretett személyt az életünkben. Majd egy nap meg jelent a tulajdonos fiú azzal a szándékkal hogy az anyát meg kérje hogy éljen velük. Kis gondolkozás után bele egyezett aminek én nagyon boldog voltam hiszen a családja mellett van a helye váratlan módon volt egy kikötése mielőtt a fiával tartott volna ami nem volt más mint hogy a boltot nekem kell át vennem. A fiú kifogás nélkül bele egyezett én pedig nagy hálával fogadtam el az ajándékot. A meg maradt pénzből amit a házból kerestem a bolt és az emeleti ház fel újítására költöttem ami a mai napon lett kész. Több hirdető táblára és reklámra költöttem hogy a hely ismét olyan élettel teli legyen mint amit a néni mesélt nekem.
- Lassan ki kell nyitnom. - néztem rá a telefonom kijelzőére.
Lassan emelkedtem fel a székből majd hosszasan el kezdtem nyújtózkodni az ajtónak háttal. Végül be fejezve a nyújtózást meg fordultam de hirtelen meg torpantam és véletlenül még lélegezni is el felejtettem.
- Te...Hogyan? - szólaltam meg végül.
A felbukkant személy a tekintetét mindenen alaposan végig vezette majd a tekintete meg pihent rajtam és az arcán melegséggel teli mosoly jelent meg.
- Régen volt.
Mosolyodtam el végül én is.
- Igen. Régen volt.
/Írói szemszög./
A két fiatal ismét ott állt egymás előtt hosszú idő után és habár több száz kérdés forgott a fejükben nem mondtak semmit csak hagyták hogy az eddig távol töltött idő el homályosuljon
és mit sem foglalkozva a sérelmekkel egymást át karolva adták át maguknak a "talán" örökké tartó szerelemnek.
Sziasztok!!! Szomorú de végül el értünk a SAVEME végéhez. :'( Remélem tetszett nektek!♥Sok idő telt el amióta el kezdtem ezt a Fanfictiont sokszor meg akadtam és nem tudtam hogyan is folytassam volt olyan hogy csak úgy magától mozgott a kezem és ami eszembe jutott le írtam. Na de a dumát félre téve!!!
Remélem vele maradtok és az új Fanfictonomat is olvasni fogjátok.
Kicsit félek és izgatott vagyok egyszerre.
Nagyon hálás vagyok hogy a legelső történetemet ennyien elolvastátok! (>3<)
KÖSZÖNÖM HOGY VELEM TARTOTTATOK ÉS ELOLVASTÁTOK A SAVEME-T!!!
I'm your Hope! I'm your angel!
YOU ARE READING
Save Me (Hoseok/JHope/Ff.)BEFEJEZETT
Romance- Miért hiszed azt hogy bármit meg tudsz egyedül oldani?! - Kiabálva ragadta meg a karomat. - Mert mindig így volt. - Adtam meg a választ. Az előtérben állva néztünk egymás szemébe akkor már tudtam hogy ehhez kevés vagyok és életembe először engedt...
