Promise

Two☀

Madison Brooks

- Szia! Jössz?- szólt bele türelmetlenül a telefonba Amanda.
- Szia! Nem. Most én vagyok beteg- húztam el a számat.
- Hoogy mii? Nem teheted ezt velem! Már nagyon hiányzol- mondta szomorúan.
- Te is nekeem! Nagyon!
- Délután átugrok. Muszáj beszélnünk- mondta, majd letette.

Morgolódva szálltam ki az ágyamból.
Csoszogva mentem be a konyhába, ahol senki se volt.
Hát persze. Kedd van és reggel fél kilenc. Ilyenkor dolgozik apu.
A hűtőn egy cetlit hagyott nekem.
"Szia! Sietek haza! Gyógyulj meg. Ha tudsz, akkor valakivel vitesd el magad orvoshoz. Puszi: Apa"
Egyből Amanda jutott az eszembe. Ha szeret elvisz.

Reggelinek rántottát sütöttem amit undorodva ettem meg. Betegen nem lehet jóízűen enni.
A telefonom rezgésére lettem figyelmes. SMS-em érkezett. Kikerekedett szemekkel bámultam a telefonom képernyőjét.
Ismeretlen szám: Szia, Mad! Mizzu? Hogy vagy? Nem jöttél suliba látom. Na mindegy délután átmek. Na cs! K.

- Kevin- sziszegtem.
A düh forrt bennem, megszerezte a számomat. Az üzenet elején még normális volt, aztán áttért flegma stílusba.
Madison: Most azonnal töröld a számom! M.
Gépeltem be szuper gyorsasággal a szavakat.
Idegesen turkáltam a kajámba. Ami nem volt valami gusztusos , ugyhogy beengedtem Mayat és odaadtam neki.
Egy lavorral és egy csomag zsepivel indultam vissza a szobámba.
A lavor azért kellett ha véletlen mondjuk kijönne belőlem a reggeli.
A zsepi meg csak tartalék, hogy ne kelljen futkároznom érte.

A telefonom megint jelzett, fáradtan halásztam ki a zsebemből.
Ismeretlen szám: Nyugi van. ;) K.
Madison: Megkérhetlek arra, hogy ne nyomulj? Esetleg inkább figyelj órán. Talán valamennyi ész is fér beléd. Kössz. M.

Pillanatokon belül jött a válasz.
Ismeretlen szám: Jajj de harapós ma valaki :D. K.
Madison: Kopj le. M.
Utána már nem is írt. Szerintem vagy felfogta hogy hagyjon békén vagy elvették a telefonját.
De pár perc után megint jelzett a telefonom.
Amanda: Miért kérdezte meg Kevin Thompson a telefonszámod??!!!
Madison: Majd elmondom.
Lezártam a telefonom és bedöltem az ágyba.

☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁
Csöngettek. A mély alvásomból ez keltett fel. Szédelegve mentem le a lépcsőn. Ásítva tártam ki a bejárati ajtót.
Ahol nem egy ember állt hanem legalább öt. Kidülledt szemekkel bámultam a barátaimra és Kevinre.
- Ö.. gyertek be- köszörültem meg a torkom és félre álltam az ajtóból.
- Szia Am. Hello Eva. Hello Jess. Szia Emily. Kevin- biccentettem mindenkinek.

- Szóval most, hogy így mindannyian összegyűltűnk. Valaki elmondaná, hogy miért van itt mindenki? Tudtommal nincs szülinapom- ültem le a kanapéra.
- Hát én csak beugrottam- csattogtatta a rágóját az egyetlen fiú.
- Mindenki beteg akar lenni- köhögtem.
- Amúgy sincs kedvünk a sulihoz. De viszont a történetedre mindenki kìváncsi- vigyorodott el gúnyoson Emily.
- Nincsen semmi történet! Fogalmam sincs mit akar tőlem ez a fiú- mutattam Kevinre.
- A megmentődről beszélsz ám- húzta pimasz mosolyra a száját Kevin.
- Kint tágasabb- förmedtem rá, de ő csak röhögve dölt hátra.
- Aha és tegnap haza hozott?- vont kérdőre Amanda.
- Igen- tettem keresztbe a kezem.
- Beültél az autójába?- tátotta el a száját Eva.
- Nem basszus, futottam a kocsi után- forgattam a szemeim.
Kevinre pillantottam aki vigyorogva bámult minket. Nem istenítjük!
- Bírtam volna- szólt közbe a fiú.
- Kussolj- kiabáltam rá.
- Amúgy Kevin te miért is vagy itt?- kérdezte Jess.
- Hát gondoltam megnézem mi van vele- rántott egyet a vállán.
- Oké. Látod rajtam, hogy jól vagyok. Az ajtót arra találod- biccentettem az ajtó felé.
- Akkor én nem is zavarok. Hölgyeim- intett majd el is ment.
Mérgelődve fordultam a lányok felé.
- Utálom- dühöngtem.
- Láttátok az állkapcsát?- sikkantott fel hirtelen Emily.
- Ah kenyeret lehet vele vágni- álmodozott Jess is.
- Meg az a mosoly- olvadozott Eva is.
- Lányok! Fejezzétek be- szólt rájuk Amanda. Hálásan néztem rá.
- Hogy lehettek oda érte? Egy hülye görény- mondtam felháborodva.
- Akinek ító jó állkapcsa van és teste- kalandozott el Emily.