At first sight

Ne félj

(Egy kicsit talán rövid lett. Nézzétek el nekem, a hibákkal együtt. 😊)

- Én.. - na jó azt hiszem felesleges lenne titkolni a nyilvánvalót, meg amúgyis lebuktam - sajnálom, nem akartam kellemetlenséget okozni magának.
- Mint mondtam nem baj. Nem okoztál semmiféle kellemetlenséget nekem. - kedves volt, olyan túl szép hogy igaz legyen stílusban - És kérlek ne magázz, nem vagyok még olyan öreg.
- Rendben. - mondtam s bólintottam is.
- Te lennél az a barát aki nem szereti az ilyen és ehhez hasonló összejöveteleket? - kérdése meglepett. Hallott rólam?
- Azt hiszem igen. - zavarban vagyok kissé - Én nem tudom maga... khm.. szóval te ki vagy. Igazság szerint nem ismerem Mark minden barátját.
- Ideje ezen változtatni. - olyan hűvös ember látszatát kelti, közben meg majd el olvad tőle az ember. Legalábbis én biztosan majd el olvadok, hogy egy olyan férfi mint ő egyáltalán hozzám szól. - Hát akkor kezdjük velem. Szerény személyem a zeneiparban dolgozik. - nem a munkája, hanem a mosoly ami átsuhant arcán volt ami levett lábamról - Egy jóbarátommal közösen dolgozom és azt hiszem elég jól megy a dolog.
- Akkor biztos jól csináljátok amit csináltok. - úgy éreztem, hogy totál hülyét csinálok magamból, mégsem nevetett ki.
- Igen, valószínűleg így van. - megint az a mosoly... - Na és te hol dolgozol?
- Egy kávézóban vagyok felszolgáló. - nem szégyellem, de mégis, megint, elég kevésnek érzem magam.
- Tényleg? - bólintottam csak - Hm, én inkább valamiféle modellnek mondtalak volna. De tévedhetek ugyebár. - ismételten meglepett. Én modell? Ez viccnek is rossz. - Nem gondolkodtál még azon, hogy modellkedj?
- Soha. - vágtam rá egyből - Semmi értelme nem lenne.
- Szerintem igen. Na de.. - lehet feltűnt neki, hogy kellemetlen számomra a téma, ezért, vagy másért, terelni kezdett - lenne kedved egyszer meghallgatni minket? Kíváncsi lennék a véleményedre.
- Tényleg? - megint, még mindig csak meglepett. Nem is tudtam titkolni mennyire.
- Tényleg. - az a kedves kis mosoly állandósult arcán - Mondjuk holnap délután olyan négy körül ráérsz?
- Igen. - túl hirtelen mondtam ki azt hiszem.
- Remek. - úgy tűnt fellelkesült.
Ebből az következett, hogy mondhatni egész jól elbeszélgettünk. Kb. mintha sok év óta ismernénk egymást. Pedig épp csak megpillantottam őt ...
Észrevétlenül telt el az idő. Az összejövetel véget ért s a vendégek, köztük én is, hiába marasztalt Mark, távoztunk. Tudtam a buszok rég nem járnak olyan sűrűn, én mégis a buszmegállóhoz mentem. Ott aztán leültem a padra és visszaemlékezve az összejövetelre elemezgetni kezdtem, próbáltam, a történteket. Mark megmondta, de én nem hittem, mégis igaza volt, hogy jól fogom magam érezni. S így volt. Eltekintve a kezdeti sokktól igazán jól éreztem magam, emellett sok jó embert ismertem meg. Egy közülük igazán megdobogtatta szívem. Igazából, komyan, első látásra szerelembe estem. De semmi értelme, hisz egy magamfajtának soha nincs szerencséje.
Elmélkedésemből egy kocsi, egy fekete kocsi, szakított ki mely kicsit a buszmegállón túl állt meg. Először nem is néztem oda, csak mikor tolatni kezdett akkor. Na akkor kicsit meg is ijedtem. Aztán meg főleg mikor meg is állt a kocsi pont előttem.
- Elvigyelek? - mire feleszméltem a kocsi ajtaja kinyílt s egy ismerős alak, Jaebum, szólt hozzám - Ne félj nem elrabolni akarlak. - biztos viccnek szánta, de engem csak megijesztett - Na jó, hülye vicc volt. - észrevette - Na gyere már. A busz ki tudja mikor jön. - és én felálltam, odamentem, majd beültem kocsijába, mint a jó kutya aki hallgat gazdijára. Teljesen elment az eszem!
- A .... - s elmondtam, kissé dadogósan, hol, melyik utcában lakom. Tuti nem egyfelé lakunk, de ő mégis elindult.
- Megfagytál volna kabátban is mire a busz jött volna. - elméláztam kicsit s szinte a puha ülésbe süppedtem - Szólj ha fázol, mert akkor feljebb tekerem a fűtést.
- Nem kell, jó így. - olyan mintha álmodnék.
- Rendben. - eztán pár percig néma csendben telt az út, egész addig míg hirtelen esni nem kezdett, de úgy istenigazából mintha csak odafent kinyitottak volna minden csapot. Jaebum ezért félre is állt az út mentén. Örültem neki.
- Hülye vihar. - motyogtam, de ő meghallotta.
- Az. Pont rosszkor jön mindig. - sóhajtott - Meg kell várnunk míg alábbhagy kicsit. Nem lenne jó felborulni. - valószínűleg ekkor nézhetett rám, mert megfogta egyik kezem s én csakis az emiatt jövő meglepettségből néztem rá - Félsz a vihartól ugye? - bólintottam csak s kicsit megszorítottam kezét - Ne félj, nem lesz semmi baj. - miért van az, hogy máris hiszek neki? Ennyire elvakítanának érzelmeim s ennyire elvarázsolt volna?