Jane R. - A szabadság ára

Első fejezet

- Végül szeretném megköszönni a családomnak, apukámnak: Donaldnak, anyukámnak: Natasának, és húgomnak Ambernek, hogy támogattak és megértettek a rosszabb napjaimon is. Nem utolsó sorban barátnőimnek, Allisonnak és Stacynek, hogy elviselték a hisztijeimet. Valamint köszönöm a barátomnak Robbie-nak, hogy megértette, és elfogadta, hogy nem lehetek vele a nap huszonnégy órájában. - Itt többen elnevették magukat.

- Köszönöm a figyelmet!- mondtam, majd csendben és büszkeséggel a szívemben lesétáltam a színpadról, mely a természet lágy ölén volt felállítva Metzben, az egyik növény parkban. A táj gyönyörű volt, az idő pedig meleg. Nem hiába, hisz itt a nyakunkon a nyár. A fák kirügyeztek, a virágok kinyíltak. A levegőben pedig egy csomó méh zümmögött elégedetten, ahogy megtöltötték bendőjüket a virágok friss nedűjével. Amikor leléptem az utolsó lépcsőfokról is, megindultam balra visszaülni a helyemre a többi, immáron diplomás tárasaim közé. A székek fából voltak, és gondosan le voltak festve fehérre. Másmilyen színből nem is tudtam volna elképzelni a székeket ezen a helyen, mert egyszerűen nem illett volna ide. Helyemről hátra pillantottam a szeretteimre, akik büszkén csillogó szemmel néztek vissza rám, kivéve Robbie-t, aki a telefonjával volt elfoglalva, amint valakivel beszélgetett. Baromi rosszul esett, hogy még ilyenkor sem tudja háttérbe szorítani kicsit a telefonját, amikor önzően hangzik, de velem kéne foglalkoznia és örülnie kéne a sikeremnek. Lényegében már-már megszoktam röpke egy év alatt. Bár azt hiszem ezt megtanultam kezelni. Nyílván egy év alatt a kapcsolatunk megváltozott, átalakult. Szeretem őt, mint embert, de utóbbi időben elkezdtem kételkedni benne, hogy valóban szerelemből, vagy már csak a megszokásból. Ilyen külsővel nyílván nem kapkodnak utánam a pasik. Valószínűleg, ha Robbie nem lenne, akkor nem találnék magamnak senkit. Gondolataimból Stacy zökkentett ki.

- El se hiszem, hogy lediplomáztunk!- mondta mosolyogva.

- Én sem, de örülök mindenesetre, hogy túl vagyunk rajta. - válaszoltam könnyed mosollyal az arcomon.

- Mi bánt? Csak nem Robbie? - kérdezte. Mindig megsejti, mindig. Semmi titkom nincs előtte.

- Nem, csak elfáradtam, és meleg is van. - hazudtam.

- Tudod, hogy nekem nem tudsz hazudni. Robbie egy seggfej. Nem értem, hogy tudsz vele együtt lenni.

- Nos, azt hiszem, így. - mosolyogtam rá.
- Ugye tudod, hogy nála jobbat érdemelsz, ezerszer. - Amikor így néz rám a kék szemeivel, akkor tudom, hogy őszintén beszél, hiszen mindig megcsillan, mikor igazat mond. Nem is tervezőnek kellett volna mennie, hanem ügyvédnek.

- Nem találnák olyat, aki el is fogad olyannak, mint amilyen vagyok.

- Zoé, alá becsülöd magad, de rettenetesen, lehet, hogy nem vagy modell alkatú, de helyes arcod van. Gyönyörű zöld szemed és tűzpiros hajad. Nagy cicik és fenék pedig a pasik kedvence. Tudod, összeraknám a két kezem, ha fele ennyire lehetnék nőies, mint te. - El s hiszem, mikor ilyeneket beszél, hisz ő tökéletes fekete hosszú hajával és kék szemével. Olyan alkata van, mint a manökeneknek, szép hosszú őzike lábakkal megspékelve.

- Stacy ezt te sem gondolhatod komolyan, hisz te tökéletes vagy a szó minden értelmében.

- Badarság. Témát lezárom, ma buli van!

- Á, ma nem jó, családi vacsora van, aztán Robbie- val töltöm az estét.

- Zoé Green, ezt ugye TE sem gondoltad komolyan? - Kérdezte tőlem.

- Miután mindenki olya csodálattal néz fel rád és büszkén mosolyog, az a takonypóc ott rád se hederít, csak a kurva telefonját nyomkorássza. Azt ajánlom, hogy vonszold el a segged a rohadt buliba velem, vagy nem állok jót magamért. - Igen baromi határozott szokott lenni,mondtam már,hogy mennyire nem értem,hogy miért nem ügyvédnek ment? Ühümm, akkor jó.

- Rendben, a családi vacsora után elkészülünk.

- Robbie nélkül gondoltam. Ne már Zoé, ez egy csajos est.

- Jól van, ahogy óhajtod. -mondtam egy szemforgatás kísérete közben.