Lolita | Jimin ff

19. fejezet

- Jó reggelt! – nyitott be másnap reggel Hwara szobájába Minjun, egy nagy mosoly kíséretében.

- Oppa! – pattant fel a lány az ágyról, majd elé sétált és félénken karjaiba vetette magát. A fiú lágy puszikkal hintette be fejbúbját, majd még utoljára magához szorította és kissé eltolta magától, hogy a szemeibe tudjon nézni.

Csak vizslatta és vizslatta, egészen addig, míg az egyre jobban zavarba nem jött. Erre csak kuncogás volt a reakciója.

Szinte repdesett az örömtől, hogy egy ilyen lányt tudhat hamarosan magáévá. Már mióta csak erre az időszakra várt. Igaz, csók még nem csattant el: de úgy érezte, hogy ő a világ legboldogabb embere. Mindent megtett volna azért, hogy az esküvő napja fényévekkel közelebb legyen.

Kényszerházasság...

Pár pillanat múlva Minjun elengedte a kis csöppséget, majd felsóhajtva sétált oda a szoba nagy ablakához és kémlelni kezdte az elé terülő látványt.

A tél vészesen közeledett. A fák ágai szinte már teljesen csupaszok voltak. Nem volt túlságosan hideg, meleg meg aztán végképp nem. A szél lágyan rezgette a faágakat és a birodalom tornyain álldogáló zászlókat.

- Mi a terv mára? – sóhajtott fel, hátra fordulást mellőzve.

- Hmmm... - tűnődött el a kérdezett – Ma a lovagoknál lesz egy nagyobb edzés... nincs kedved belesni hozzájuk? – meredt hatalmas alakjára, amit már igaz, hogy kezdett megszokni, de még mindig megrémítette, mikor végimérte. Széles vállak, nagy és erős alkat, –számára – észvesztő magasság. Státusza pedig még hihetetlenebbé tette.

A kérdezett megfordult és elmosolyodott.

- De, van.

- Akkor mehetünk is! Öltözz át! – mosolyodott el a lány is félénken.

- Rendben – nyomott egy puszit a homlokára a fiú, miközben lágyan megsimogatta a vállát – Öltözz fel melegen! – azzal már ki is sétált a szobából.

Hwara akaratlanul is megmosolyogta Minjun gondoskodását. Örült, hogy végre van valaki az életében, aki mellett teljes biztonságot élvezhet. Viszont az mellett, hogy izgatott volt a közös jövőjükkel kapcsolatban: még mindig tartott tőle egy kicsit.

Hamarosan már a laktanya felé tartottak, egymás mellett. Nemsokára pedig kéz a kézben, hiszen Minjun lassan tenyerébe zárta a lány apró kezét, mire az persze menten zavarba jött és nem sokkal később el is pirult. Akaratlanul közelebb is húzódott hozzá. Egyben rándult görcsbe a gyomra és egyben érzett nyugalmat is, amit nagyon furcsának talált. Pedig együtt sem voltak... még.

Mikor beléptek a kapun és elindultak a gyakorlópálya felé – ahol nem mellesleg már javában folyt az edzés –, mindenki röviden meghajolt a közelükben, aki elhaladt mellettük, ők pedig szintén egy rövid intéssel köszöntek nekik. De arra nem is gondoltak, hogy milyen meglepetéssel kell majd szembesülniük ott.

- Jimin, az ég szerelmére! – csapott a homlokára a király, mikor az említett már sokadjára rontotta el a feladatot és esett le a lóról – Mi ütött beléd mostanában? – sétált oda a földön fekvő fiúhoz, aki fájdalommal teli arccal és kissé vicsorítva nézett fel rá ezüstös tincsei közül – Eddig te voltál Hoseok mellett az egyik legjobb lovag, most meg sorra mindent elrontasz – segítette fel végül nagy nehezen a fiút a földről – Minden rendben?