Ő nem olyan! ✅

Message 24

Talán még soha éreztem ekkora félelmet és fájdalmat egyszerre, a két érzés gyilkos keveréke a csontomig hatol, teljesen maga alá temet - alig kapok levegőt. Látásom homályossá válik, minden pixelekre bomlik. Nem tudok sírni, mintha könnycsatornáim elapadtak volna. Csak állok mozdulatlanul, tekintetem biztos pontot keres, de nincs senki, aki elkaphatna mielőtt a mélybe zuhannék. Térdem hangosan koppanik a parkettán ahogy elszállt erőm a földre kényszerít. Levegőért kapkodva zokogok fel. Elkeseredettségembe düh vegyül, amint arra gondolok, hogy a kibaszott sors miért mindig velem szúr ki ennyire. Öklöm mérgesen találkozik a kemény földdel, bütykeimbe azonnal fájdalom nyilal. Egyfajta nyugalom áraszt el minden egyes ütés után, amit a talajra mérek. Az összes olyan ember fejét odaképzelem, akikre jelenleg dühös vagyok; láttam magam előtt a bátyám bosszúszomjas, illetve vággyal teli tekintetét, Dani széles mosolyát, sőt még olyan ismeretlenek arcát is, akik mindössze annyit ártottak nekem, hogy arrébb löktek az utcán, esetleg becsukták előttem az ajtót.
 
Mire szívverésem lelassul, és nagyjából megnyugszok, ökleimen a bőr felszakad, vörös vér szivárog belőlük. Szorosan összezárom őket, és élvezem, hogy a vékony vágások tovább szakadnak, húsom vérezve lüktet alatta.

Az ágynak dőlve gondolkodok el a dolgon. Most már semmi kétségem afelől, hogy Dani szövetkezett a bátyámmal, csak azt nem tudom, hogy mégis miért. Mit akarhat még Ádám? És Dani miért csinálta ezt velem? Elhitette velem, hogy érdeklem, hogy érez valamit irántam, de az egész egy kibaszott színjáték volt. Minden meg volt tervezve, nem egy véletlen folytán írt rám. Megvilágosodottan hajtom fejem a puha huzatra. Az egész áll név dolgot nem azért találta ki, mint ahogy mondta, csak áthúztam a számítását azzal, hogy megjelentem azon a meccsen. Az, hogy sírt is csak a jó színészi képességeinek köszönheti, semmi érzelem nem volt abban, mint ahogy azt gondoltam. Mekkora egy idióta vagyok!

Ismeretlen érzelem kerít hatalmában, ereimben buzzogva pezsdíti fel a vérem cselekvésre késztetve, még soha nem éreztem ezt; ez nem más, mint a bosszú.

Ujjaim eszlősen járnak a képernyőn, körmöm hangosan kopog míg beírom a kieszelt üzenetet, majd a fürdőbe megyek. Hideg vizet eresztek kézfejemre; vörösre festi vérem a fehér mosdókagylót, bütykeim már most lilás színbe burkolóztak az apró hegek körül. Felpillantva szembe találom magam kísértetre hasonlító énemmel, akinek szemei vérágasak és nagy karikák szegélyezik azt. Arcom beesett, járomcsontom ékesen emelkedik ki - szörnyen nézek ki. Hideg vizet lötyögtetek orcámra, hogy felélesztve vérkeringésem színt vigyek bőrömre, hajamat szorosan fejtetőmre kötöm, majd késznek nyilvánítva magam elhagyom a helyiségét.
Gyomrom hangosan korogva adja tudtomra ürességet, azonban képtelen vagyok bármit is enni, már a gondolattól is hányingerem támad. Teát öntök a kedvenc bögrèmbe, és a kanapéra ülve kortyolok egy keveset belőle. Türelmetlenül kopogok körmömmel a kerámia szélén, már bánom, hogy nem korábbra terveztem a találkozót. Másrészt idegesség fog el, amint arra gondolok, hogy a szemébe kell néznem.

Már egy órán át ülök egyhelyben a teámat szürcsölgetve, amikor elérkezettnek találom az indulást. Kényelmes edző cipőt húzok és meleg kabátot felkészülve a hideg ellen. Gondosan bezárom a bejárati ajtót, többször is ellenőrzöm csakhogy húzzam az időt, mostanra kicsit sem vagyok biztos abban, hogy ezt most komolyan akarom-e, de már nincs visszaút. Átsètálok a városon, az odavezető úton próbálom kizárni gondolataim, csupán arra összpontosítok, hogy kikerüljem az embereket, hogy ne lépjek pocsolyába és mindent részletesen feltérképezek pedig úgy ismerem a várost, mint a tenyerem. Ahogy közeledek úgy nől a feszültség bennem.
A megbeszélt helytől mindössze néhány úgy negyed órára vagyok, amikor meglátom Őt - ezt nem így terveztem. Földobom a csuklyám, miközben a másik irányba fordítom fejem, nehogy észrevegyen. A szerencse azonban nincs velem; szinte azonnal meghallom hangját, amint a nevem kiáltja.